Állattenyésztés

Hamisított a kristályos méz, vagy eredeti?

Agrofórum Online

A hosszan tárolt méznél gyakran előforduló probléma, hogy kristályosodni kezd. Ez csupán esztétikai gond, vagy más is áll mögötte?

Sokan vannak, akik – tévesen – úgy gondolják, hogy a kikristályosodott méz romlott, vagy (ami még rosszabb) hamisított. Ezért ódzkodnak a felhasználásától, ám teljesen alaptalanul, mivel itt legfeljebb csak esztétikai problémával állunk szemben.

A méz szőlőcukorból (glükóz), gyümölcscukorból (fruktóz), valamint vízből, és a méhek által hozzáadott enzimekből, emésztőnedvekből áll. A kristályosodás során a túltelített nektároldatból válik ki a rosszul oldódó szőlőcukor, vagyis egy természetes folyamatról van szó.

A krémes vagy kemény méz kémiai összetétele semmit sem változik, és ha valakit zavar, akkor viszonylag könnyen és gyorsan folyékony halmazállapotúvá vissza tudja varázsolni. Hogyan? Állítsa bele a mézes üveget 40 foknál nem melegebb vízbe, alkalmanként kevergesse, és a „csoda” megtörténik. A folytonos melegítés azonban árt a méznek, ezért jobb, ha inkább elfogadjuk szilárd állapotúként, mert úgy tökéletesebben megőrzi az ízét és az értékes összetevőit.

Egy méz annál hajlamosabb kristályosodásra, minél több benne a szőlőcukor. A gyümölcscukorhoz való aránya fajtától függ: Magyarországon a repceméz és a napraforgóméz tartalmazza a legtöbb szőlőcukrot, az akác a legkevesebbet. Utóbbi képes akár 5 évig is folyékony maradni.

A kristályosodáshoz kapcsolódó tévhitet néha maguk a méhészek is táplálják. Alkalmanként igazodnak ugyanis a fogyasztói „elvárásokhoz”, és a feldolgozás során 42 °C fölé melegítik a mézet, hogy megakadályozzák a kristályosodást, közben viszont elpusztítják a benne lévő vitaminokat, enzimeket, aminosavakat.

(Fotó: PollyDot/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Megmenthető az aszályban kisült és megdőlt kukorica ezzel az ősi módszerrel

2026. október 16. 09:10

Kevesen gondolnák, hogy az aszály miatt hasznavehetetlenné vált kukoricaállomány állatokkal való lelegeltetése rengeteg előnnyel jár.

Magyar siker az EuroTieren: Elképesztő innováció az állatgyógyászatban

2026. október 12. 16:10

A tehenek oltása egy nagyobb állomány esetén idő- és energiaigényes munka. A technológia és mesterséges intelligencia fejlődésével ez a munka hatékonyabbá tehető.

A makkot fogyasztó disznók óvják a lovak és szarvasmarhák életét

2026. október 4. 16:10

Angliában több száz sertést hajtanak be évente a New Forest Nemzeti Parkba, hogy makkal hizlalják őket. Ezzel óvják a parkban élő lovakat és szarvasmarhákat a lehetséges mérgezéstől.

Igazolt veszettség szarvasmarhánál: 13 tehén karanténban, 9 embert kezeltek

2026. szeptember 30. 16:10

Egy tehén veszettséggel fertőződött meg az amerikai Minnesota államban. Korábban több ember is kapcsolatba került az állattal.

1,8 milliárd forint közvetett támogatást kaptak a méhészek

2020. január 11. 15:02

A méhészek egy év alatt 1,8 milliárd forint közvetett támogatási forráshoz jutnak hozzá, amiből méhanyát, méhegészségügyi gyógyszereket vásárolhatnak, támogatást kapnak szakmai továbbképzésre, szaktanácsadást vehetnek igénybe és hozzájuthatnak a legfrissebb szakirodalomhoz.

Magyar kezdeményezésre változik a mézjelölés az EU-ban

2024. február 12. 11:10

Magyar kezdeményezésre és a méztermelők érdekeinek megfelelően a jövőben a mézesüvegeken kötelező lesz feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát az unióban – közölte Nagy István agrárminiszter.

A méz, ami a férfiak egészségét védi

2025. november 17. 07:10

A gesztenyeméz kesernyés, mégis az egyik legértékesebb magyar mézfajta: javítja a vérkeringést, védi a májat és segíti a férfiak egészségét.

Az elmúlt ötven év legrosszabb akácméztermése várható idén

2020. június 30. 16:02

Nemcsak Magyarországon, de a környező országokban sem termett akácméz, ennek nyomán két hét alatt az akácméz világpiaci felvásárlási ára 50 százalékkal emelkedett.