Állattenyésztés

Madárinfluenza: két további megyében is megszűntek a védőkörzetek

Nébih

Június eleje óta nem történt újabb madárinfluenza-kitörés Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az összes védőkörzetet feloldotta ezekben a megyékben. Ezzel jelentős lépést tettünk Magyarország madárinfluenza-mentes státuszának megszerzése, valamint az exportkorlátozások feloldása felé.

Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében azért kerülhetett sor a megfigyelési körzetek feloldására, mert a legutolsó érintett gazdaság előzetes fertőtlenítése óta eltelt a minimálisan előírt 21 nap. A korábban védőkörzettel érintett területekre mostantól a megfigyelési körzet előírásai vonatkoznak. A baromfik továbbra is csak vágóhídra szállíthatók azonnali vágásra a hatóság külön engedélyével és kedvező laboratóriumi eredménnyel.

Amennyiben a járványügyi helyzet kedvezően alakul, legkorábban július 15-tól feloldhatók a megfigyelési körzetek is. Ezt követően pedig megindulhatnak majd a baromfi-betelepítések.

A járványügyi előírások betartására a járvány felszámolása után is kiemelt figyelmet kell fordítani, hiszen a cél egy újabb járvány kitörésének megelőzése. Éppen ezért a kötelező zárt tartás továbbra is érvényben marad a magaskockázatú megyékben, ahogyan a kötelezően előírt szállítás előtti tamponvizsgálatok is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Karácsonyi süti xilittel: tudta, hogy a kutyának halálos méreg?

2024. december 17. 09:40

Karácsonykor sok kutya kerül xilitmérgezéssel állatorvoshoz. Miért veszélyes, és mit tegyünk, ha az eb beleevett a nyírfacukros süteménybe?

Miért tart valaki manapság háztáji csirkét?

2024. december 15. 16:10

A baromfitartás sok generáció óta az életformánk része. Egy kutatásból kiderült, hogy manapság a csirkék élelmiszerforrások, de társállatok is.

Most esszük meg az éves halfogyasztás közel kétharmadát – így alakul idén az ár

2024. december 14. 10:10

Magyarországon az egy főre eső halfogyasztás évi 6,5 kilogramm, de ez még jócskán elmarad a 20 kilogrammos uniós átlagtól.

Megér egy tenyésztésre szánt borjú 130 ezer eurót?

2024. december 12. 13:10

Még a nyáron rekordáron kelt el egy borjú Németországban: valaki 130 ezer eurót adott a kis jószágért. Vajon visszajön az ára?

Elrendelték a baromfik kötelező zártan tartását

2023. november 1. 07:40

A fokozott madárinfluenza veszély miatt dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos elrendelte a magas kockázatú területeken a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását.

Kettős mérce miatt hátrányba kerülhetnek a baromfipiacon az európai termelők

2024. május 18. 16:10

Az ágazatot komoly kihívás elé állítja a madárinfluenza, a járvány miatt kiszámíthatatlanabbá vált a termelés, valamint a kereskedelem.

Nőtt a sertés-, csökkent a baromfi vágások száma

2018. március 1. 08:03

A tavaly levágott állatok élősúlya összesen 53 400 tonna volt, míg a vágósúly 27 200 tonnát ért el, ami egyaránt háromszázalékos csökkenést jelent.

A sertéstenyésztők a szennyezőanyag-csökkentés új fókuszai

2024. augusztus 9. 11:10

40%-kal csökkentené 2050-re a szennyezőanyag-kibocsátást az Európai Unió, amiért hamarosan a sertés- és baromfitenyésztőket is tenniük kell.