Állattenyésztés

Magyar kezdeményezés segít azonosítani a mézek származását

Agrárminisztérium

Célt értek a magyar erőfeszítések, hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézes üvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte Nagy István tárcavezető.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint négy év munkája érett be a hétfői döntéssel, hiszen először 2019. novemberében kezdeményezte elsőként Magyarország a méz keverékek származás jelölési szabályainak szigorítását. A szigorúbb előírásoknak köszönhetően egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek és milyen arányban találhatók meg az adott termékben.

Ezzel egyrészt a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket, melyek vásárlásával nem csak a magyar méhészeket, de a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják.

Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származás jelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, EU-n kívülről érkező mézek elleni fellépést – emlékeztetett a magyar tárcavezető.

Nagy István jelezte azt is, hogy a javaslatról az Európai Parlament a következő napokban alakítja ki álláspontját, ezt követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a Tanáccsal, annak érdekében, hogy az új szabályozás minél előbb hatályba léphessen.

(Fotó: PollyDot/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

EU-s számmisztika: reálértéken akár 15 százalék is lehet az agrártámogatások kurtítása

2018. május 16. 10:21

Az uniós tagállamok kétharmada nem ért egyet azzal a javaslattal, ami 2020 után szerintük aránytalany mértékben megnyirbálná a közös agrárpolitika költségvetését.

Németországban gyártják a legtöbb mézeskalácsot az EU-n belül

2021. január 5. 06:52

Németország után a második legjelentősebb mézeskalács-gyártó ország Hollandia volt 2019-ben.

Az EU búzaexportja 11 százalékkal növekedett

2023. május 31. 08:03

Az Európai Unió a júliusban kezdődött, 2022/23-as szezonban május 27-re elérte a 28,40 millió tonna exportált búzamennyiséget, ami 11 százalékos emelkedés.

Ez lenne a siker titka? A hagyomány és az innováció találkozása a román mezőgazdaságban

2019. október 1. 11:10

Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.