Állattenyésztés

Már Győr-Moson-Sopron megyét is elérte az ASP miatti korlátozás

NÉBIH

Az elmúlt hetekben újabb területen, ezúttal Dunaalmás külterületén elhullottan talált hat vaddisznó mintájában mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Az ASP Szakértői Akciócsoport a friss eredmények alapján a kockázati besorolás módosításáról döntött: Komárom Esztergom megyében négy vadgazdálkodási egység teljes területét nyilvánították fertőzött területté, további kilenc terület pedig magas kockázatúvá vált Győr-Moson-Sopron megyében. Az intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik, azonban a járványügyi helyzet változása a házisertés tartóktól is fokozott odafigyelést igényel.

Az elmúlt hetekben hat, Dunaalmás külterületén elhullottan talált vaddisznó mintájában is igazolta az afrikai sertéspestis vírus jelenlétét a Nébih állategészségügyi diagnosztikai laboratóriuma. A térség járványügyi helyzetében bekövetkezett változásokat az ASP Szakértői Akciócsoport február 24-i ülésén értékelte. Az új esetek, valamint a legfrissebb kockázatelemzés eredménye alapján a szakértő grémium Komárom-Esztergom megye négy, eddig magas kockázatú területbe tartozó vadgazdálkodási egységének teljes területét fertőzötté nyilvánította,
valamint a magas kockázatú terület kilenc – korábban közepes besorolású – Győr-Moson-Sopron megyei vadgazdálkodási egység területével nőtt.

Az intézkedések elsősorban a vadgazdálkodókat érintik, azonban a járványügyi helyzet változása a házisertés-tartóktól is fokozott odafigyelést igényel. A Nébih honlapján megtalálható Jó Sertéstartási Gyakorlat utasításainak betartása a fertőzött területen kötelező, a magas kockázatú területen hangsúlyozottan ajánlott a sertéstartók számára.

A vadgazdálkodási egységek aktuális kockázati besorolásáról a Nébih weboldalán tájékozódhatnak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fűfehérje: új fehérjeforrás a tejágazatban?

2025. július 3. 14:10

Holland innováció: fűből nyert fehérje válthatja a szóját, miközben csökkentheti a nitrogénkibocsátást és a trágya mennyiségét.

Juhhimlő Romániában: mi következik?

2025. június 19. 14:10

Romániában először azonosították a juhhimlő vírusát. A betegség gyorsan terjed, és komoly gazdasági károkat okozhat az állattartóknak.

Drágulás jöhet a mézpiacon: súlyos kiesést jelentettek

2025. június 11. 11:10

Az ukrán méhészek gyenge évre és mézdrágulásra számítanak – az akácot elvitte a fagy, a napraforgó sem ígér sokat.

Modern állatmenedékek: miért hódít a plexi és a polikarbonát?

2025. június 4. 13:10

A plexi és a polikarbonát egyre népszerűbb választás az állattartók körében – nem véletlenül. Ezek a korszerű anyagok biztonságot, tartósságot és esztétikus megjelenést nyújtanak a kutyák, macskák, madarak vagy kisállatok számára kialakított otthonokban.

Kínán kívüli sertéstelepekkel küzdenének a húshiány ellen

2020. március 17. 12:37

A minden korábbinál súlyosabb hatású afrikai sertéspestis a kínai állomány csaknem felét elpusztította. A pekingi vezetés ezért sürgeti a helyi hatóságokat, a minősített kínai cégeknek arra ösztönözzék, hogy hagyják el az országot és azokban az országokban hozzanak létre sertéstelepeket, amelyekben nem pusztít a betegség.

Változott a PRRS-mentesítésről szóló rendelet

2020. március 29. 14:17

A jelenlegi módosítás számos helyen pontosítja a korábbi rendeletet és összhangba hozza a tavaly kiadott Nemzeti PRRS Mentesítési Tervvel (NMT 4.0).

Hatással van a romániai sertéspestis a hazai keresletre is

2018. szeptember 4. 10:49

A sertést most élősúlyra vetítve kilónként 380 forint körüli árakon vásárolják fel, ami 30 forintos növekedés az év eleji árakhoz képest.

Ad hoc munkacsoport jön létre az afrikai sertéspestis miatt

2018. november 15. 12:47

Az intézkedések további módosítására, „finomhangolására” van szükség a mielőbbi észlelések, a fogékony állományok egyedszámának csökkentése, valamint a minél nagyobb számú laboratóriumi vizsgálatok biztosítása érdekében.