Állattenyésztés

Uniós szinten szigorodhat a mézkeverékek származásának jelölése

AM Sajtóiroda

Nagy István agrárminiszter az elmúlt években számos alkalommal sürgette a mézről szóló uniós irányelv felülvizsgálatát annak érdekében, hogy a mézkeverékek származásának jelölése során pontosabb információt kelljen biztosítani a fogyasztók számára. Az Európai Bizottság nemrégiben benyújtotta erre vonatkozó javaslatát.

A mézről szóló uniós irányelv értelmében a mézkeverékeken jelenleg elegendő feltüntetni azt, hogy uniós és/vagy harmadik országi eredetű mézek alkotják a terméket. Magyarország, több tagállammal karöltve, már számos alkalommal sürgette ennek a gyakorlatnak a megváltoztatását. Az ilyen felületes információ megtévesztő lehet a főként európai, illetve magyar mézet tartalmazó keveréket kereső fogyasztók számára.

Az Európai Bizottság nemrégiben bemutatta javaslatait a mezőgazdasági termékek forgalmazási előírásainak módosítására, melynek részét képezi a mézről szóló irányelv módosítása is. Ennek értelmében a keverékalkotó mézek származási országait a kis kiszerelések kivételével minden esetben fel kellene sorolni.

A javaslatot most a tagállami kormányok szakértői, valamint az Európai Parlament képviselői vitatják meg. Magyarország a jövőre vonatkozóan azt szeretné elérni a tárgyalások során, hogy a származási országok felsorolása mellett azok arányát is fel kelljen tüntetni százalékos formában, hogy a fogyasztók teljes képet kapjanak a mézkeverékek származásáról. Ezzel az eszközzel is próbáljuk elősegíteni a minőségi magyar méz védelmét, az olcsó, harmadik országból érkező importtal szemben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Magyarországon először mutatták ki a kiskérődzők pestisét

2025. január 28. 13:10

A vírus súlyosan fertőző, a betegség bejelentési kötelezettséggel jár. Az érintett állományt felszámolják.

Kutyára macskára, görényre egyaránt veszélyes a szívférgesség

2025. január 28. 09:40

A szívférgesség (dirofilariózis) súlyos, akár halálos betegség. Minden fajnál megelőzhető, de gyógyulásra csak a kutyáknál van lehetőség.

Az állattartó telepek támogatásai: a Massey Ferguson gépei

2025. január 27. 12:30

A Massey Ferguson állattartó telepeket érintő támogatási programjaiba is beépíthető gépei.

27-ről 34,5 literre növelték a tehenek napi tejtermelését

2025. január 22. 16:10

Nagy volt a személyzet, kevés a rutin, a takarmányadagokon, a termékenység szabályozásán, az állatok egészségi állapotán is javítani kellett.

Németországban gyártják a legtöbb mézeskalácsot az EU-n belül

2021. január 5. 06:52

Németország után a második legjelentősebb mézeskalács-gyártó ország Hollandia volt 2019-ben.

Nagy GMO-csata: Európai Parlament vs. Európai Bizottság

2021. április 15. 09:42

Az Európai Bizottság és az Európai Parlament összecsapni látszik GMO ügyben. Mi a GMO, és mi van a feszültség hátterében?

Nyolc százalékkal nőtt az európai búzaexport

2023. március 9. 08:03

Az EU-adatok bontása azt mutatja, hogy ebben a szezonban Franciaország maradt a legnagyobb EU-s búzaexportőr 8,39 millió tonnával.

Uniós megoldást sürget Románia és Lengyelország a belső piacot elárasztó ukrán gabona ügyében

2023. március 28. 13:21

Románia és Lengyelország is az Európai Bizottságtól (EB) vár megoldást az unió piacát vámmentesen elárasztó, a hazai termelőket nehéz helyzetbe hozó ukrán gabonaexport ügyében.