Állattenyésztés

Veszik a magyar bárányt Olaszországban

Agrofórum Online

Közepes évet zárhatnak idén a juhtenyésztők. A húsvéti áresést némiképp ellensúlyozni tudja a Nagyboldogasszony ünnepe előtt felfutott olaszországi kereslet. Ugyanakkor az időjárás is a termelők ellen dolgozik, a hetek óta tartó forróság miatt szénából is kevesebbet takaríthatnak be, és a legelőkön sem nő elég fű.

A tavaszi áresést követően a nyári időszakban ismét emelkedik a bárányok ára. A drágulás elsősorban a közelgő Nagyboldogasszony-ünnepnek köszönhető, hazánk legnagyobb felvevőpiacán, Olaszországban ugyanis húsvét után Feragosto alkalmával kerül bárány a többség asztalára. Az augusztus 15-i ünnep már júliusban éreztette hatását a piacon, az Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint az úgynevezett könnyű bárány heti termelői ára július végén megközelítette a kilónkénti 1800 forintot hazánkban, míg néhány hónappal korábban csupán 1500 forintot kaptak a gazdák a vágott bárányért.

Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezető igazgatója a Magyar Időknek elmondta, a hazai bárányok döntő többsége az olasz piacra kerül, az ottani keresletnövekedés pedig húzza magával a kisebb piacokat is. Egy évben háromszor van bárányszezon, az állatok több mint felét a csúcsidőszaknak számító húsvét környékén adják el az állattartók, ezt követően a nyári hónapokban a kivitelünk 20-25 százaléka teljesül, míg a karácsonyi ünnepek alkalmával a teljes évi mennyiség 15-20 százaléka hagyja el az országot.

Hajduk Péter szerint a hazai termelők a megnövekedett kereslet ellenére maradéktalanul ki tudják szolgálni a külföldi partnereket. – Annyi bárány van az országban, amennyit a kereslet indokol – emelte ki. A juhtenyésztők a mostani drágulással együtt közepes évet zárhatnak az idén. A tavaszi csúcsidőben sajnos az árak sem alakultak kedvezően, ráadásul az időjárás is megnehezítette a gazdák dolgát. A hetek óta tartó kánikula a juhtenyésztésben is kellemetlenségeket okoz.

A perzselő forróság miatt a gazdák kevesebb szénát tudnak betakarítani, ráadásul a legelőkön is kevesebb fű terem, így a juhokat a kelleténél rövidebb ideig legeltethetik az állattartók. Az ügyvezető igazgató szerint a hét elején jött eső igazi felüdülést jelentett az ágazatnak, így kedvezőbb körülmények között legelhetnek az állatok. – Bízunk benne, hogy augusztus 20-a után a hőmérséklet is visszaesik és a csapadék is megérkezik. Az ősz pedig kicsit kedvezőbb lesz, mint a mögöttünk hagyott időszak volt – jegyezte meg.

Az Európai Bizottság előrevetítése szerint egyébként a következő években is tovább folytatódhat a közösség juh- és kecskehústermelésének felfutása. Az idén 2,1 százalékkal, 2018-ban pedig 3,3 százalékkal haladhatja meg a 2016. évi mennyiséget a termelés.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új fertőzés terjed a macskák között, kétharmaduknál elhullást okoz

2025. december 22. 16:10

A madárinfluenza vírusa rendkívül változékony, előfordul, hogy madarakon kívül más fajokat is megbetegít. Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

Halat enne karácsonykor? Erre készüljön fel!

2025. december 16. 08:10

Mindenki panaszkodik a hal árára, mégis ez kerül az ünnepi asztalra. Mi áll a karácsonyi halőrület mögött?

Rejtélyes állatok bukkantak fel a Hortobágyon, egy ismeretlen világból érkeztek

2025. december 13. 09:10

Érdemes-e és egyáltalán, etikus-e feltámasztani rég kihalt állatokat? A Hortobágyon is folynak erre vonatkozó kísérletek.

A levegőbe fecskendezett mérge is veszélyes ennek a rovarnak, már Magyarországon is megjelent

2025. november 25. 09:10

Az emberrel szemben nem agresszívabb a hazai lódarázsnál az ázsiai változat, a méhpopulációkra viszont óriási veszélyt jelent.

Marha, juh- és kecsketartók: március 31-ig ENAR-adategyeztetés!

2024. március 15. 07:10

Adategyeztetési kötelezettséget ír elő a szarvasmarha-, a juh- és a kecskefélék tartóinak az agrárminiszter legújabb rendelete.

Vajon lesz elég takarmány? - Sok a kérdés az állattenyésztésben a koronavírus miatt

2020. március 16. 21:43

A koronavírus miatt kialakult válságot sajnos az állattenyésztők és állattartók sem ússzák meg.

Új vizsgálatok a szivacsos agyvelőbántalom kiszűrésére

2020. november 5. 06:33

Megjelent az Európai Bizottság 2020/1593 rendelete a juh- és kecskefélék fertőző szivacsos agyvelőbántalmai pozitív eseteinek további vizsgálatának módosításáról.

A korai húsvét tesz be idén a bárányexportnak

2018. március 26. 13:43

A tavalyi 120 ezernél kevesebb lehet idén 10-15 százalékkal a húsvéti bárányexport Olaszországba, mivel a bárányok súlya a korai húsvét miatt még nem éri el az értékesítéshez szükséges mértéket