A nagyipari élelmiszer-előállításnak megvan az a hátulütője, hogy ma már néha azt sem tudjuk, mit viszünk be az étellel a szervezetünkbe.
A magyarok a nagy húsfogyasztó nemzetek közé tartoznak, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint fejenként 68 kilogrammot eszünk meg ebből a fontos táplálékból. Bő fele az egészségesebbnek tartott baromfihús, de a sertéshús fogyasztása is alulról közelíti a 30 kilogrammot. A marha- és borjúhús fogyasztása alig haladja meg a 3 kilogrammot fejenként.
Sajnos az élelmiszeripar által előállított termékekben egyre több veszély leselkedik ránk. Mindenki hallott már a mikroműanyagokról, amelyek például a palackozott vizeinken keresztül jutnak be a szervezetünkbe, de ott vannak már Földünk szinte minden élővizében. Egyelőre nem tisztázott, hogy milyen betegségek kialakulásához és fennmaradásához járulnak hozzá, ám a gyulladásos bélbetegséggel (IBD) és több más egészségügyi problémával szoros összefüggést mutattak ki a kutatók.
Néhány éve pedig erős a feltételezés, hogy a kevésbé ismert nanoműanyagok (ezek 1–100 nm közötti részecskemérettel rendelkeznek) még ártalmasabbak a mikroműanyagoknál. A forrásuk hasonló, a napfény, az időjárási folyamatok és a természetes enzimek a tömegműanyagokat előbb mikroműanyagokká, majd nanoműanyagokká alakítják.
Mozgékonyak és mérgezők
Amiben eltérnek, az a mobilitásuk és toxicitásuk, ami környezettől függően eltérő. Az Agrarheute című német mezőgazdasági szaklap cikke szerint a különböző hústermékekben elsősorban a nanoműanyagok jelennek meg, amelyek reaktívabbak, könnyebben behatolhatnak az élő sejtekbe. Kutatók az általunk fogyasztott sertések és szarvasmarhák húsában már rég kimutatták ezeket a részecskéket.
A nanoműanyagok egyrészt hatást gyakorolnak az állatok egészségére, másrészt a hústermelésre, végső soron pedig az emberi táplálkozásra is. Német és olasz szakemberek közös vizsgálata szerint a nanoműanyagok viszonylag könnyen felszívódnak az állati sejtekbe, károsan hatva ezáltal a sejtműködésre.
Szarvasmarhák esetében a granulosa sejteket vették alaposabb vizsgálat alá (ezeknek a reprodukcióban van szerepük), míg sertéseknél a mioblasztoknak nevezett egymagvú sejteket, amelyek az izmok kialakításában tevékenykednek. Tapasztalataik szerint mindkét sejttípusra komoly hatást gyakoroltak a nanoműanyagok, vagyis a fertilitásra és hústermelésre is kihatnak, és nem zárható ki, hogy komoly rizikót jelentenek az emberi fogyasztókra.
Az egészségügyi kockázatok pontos meghatározása ma még szinte lehetetlen. A kutatók mindezzel együtt sürgetik, hogy az államok mielőbb vizsgálják ki a mikro- és nanoműanyagok hosszú távú hatását az emberi szervezetre. Itt nem „csupán” környezeti problémáról van szó, hanem közvetlen veszélyforrásról.
Így lehet eltávolítani a szervezetünkből a mikroműanyagokat?
