Életmód, gasztronómia

A jövő élénkítő itala már nem kávébabból készül – jön a „molekuláris kávé”!

Szuperfarm

Különleges kávéval állt elő egy seattle-i startup. Termékük egy kicsit olyan, mint a hús nélküli húsok, vagy az állati tej nélküli tejek. Visszafejtették a kávékészítés folyamatát, az összetevőkről viszont nem hajlandók nyilatkozni. Egy csésze 40 százalékkal olcsóbb a hagyományos feketénél.

Hús nélküli „húsételeket” készítenek már, tehén- vagy kecsketej nélküli tejet, például mandulatejet szintén. De milyen a kávébab nélküli kávé?
Az ötlet teljesen abszurdnak tűnik, a seattle-i Atomo startup mégis elkészítette az úgynevezett „molekuláris kávét.” Állításuk szerint italuk jobb az eredetinél, ráadásul egy árva szem kávébab sem kell hozzá.

Az alapoktól kezdik, a krémet vagy a cukrot speciális módszerrel dolgozzák fel, és megfelelő ízekké alakítva igyekeznek elérni a kávé aromáját. Meghackelték a kávébabot – vallják.

A cég nevében Andy Kleitsch vezérigazgató és Jarret Stopforth mikrobiológus szokott nyilatkozni. Elmondásuk alapján azonosították a kávéban lévő kb. 40 fehérje és olaj összetevőit. A kávé ezektől kávé, az Atomo pedig természetben megtalálható összetevőkből állította elő az óhajtott terméket. Elkészítési módja megfelel a fenntartható fejlődés elveinek – állítják.

„A legsimább kávé, amit valaha is ittál, az elvárt koffeinlökettel” – írják a Kickstarter-kampány ismertető szövegében.

Közösségi finanszírozással 10 ezer dollárt céloztak meg, valószínűleg el is fogják érni, mert négy nap után már közel 8 ezernél tartanak. Az étkezés-kutatókból, biokémikusokból és vállalkozókból álló startup „visszafejtette” (reverse engineering) a kávébabot, s készítette el saját molekuláris kávéját.

A termék természetesen nem forró vízben feloldandó por, hanem helyette a hagyományos kávékészítés teljes folyamatán végigmentek, egyetlen (igaz, monumentális) különbséggel: kávé nélkül utánozták az eredetit.

Az alapok feljavított növényi eredetű anyagok, de sajnos ennél többet nem árultak el az összetevőkről. Sajtóanyagukban le is írták, hogy egyelőre nem teszik közzé, pontosan miből áll az új kávé.

Az utóbbi időben nem az Atomo az első kísérlet teljesen újfajta kávékészítésre, például a világűrben is terveznek kávét pörkölni stb.

De mi a baj a valódi kávéval?

Sajnos van bőven. A termesztők egyre inkább érzik az éghajlatváltozás, a globális felmelegedés és az eltűnő erdők, az erdőirtás negatív következményeit. Egy 2019-es tanulmány kimutatta: a természetben emberi beavatkozás nélkül található kávéfajták 60 százalékát kipusztulás fenyegeti.

Az iparágat a munkaerő-probléma szintén veszélyezteti. Még a legnagyobb cégek, köztük a Nestlé is elismerték, hogy a világ kávéültetvényein sajnos nagyon is elképzelhető a rabszolgamunka…

Az ár szintén okozhat problémákat. Kiváló minőségű, helyben szedett kávébab-csomagok sokaknak kifejezetten drágák. Ezzel szemben az Atomo terméke csészénként 40 százalékkal olcsóbb, mint a hagyományos kávé.

Valóban felkészültünk, hogy búcsút intsünk a klasszikus kávébabnak? A seattle-i startup meggyőződése, hogy igen.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tilos együtt fogyasztani a zöldségeket és gyümölcsöket? Furcsa tanács került elő

2026. október 11. 09:10

Emésztési problémákat az is okozhat, ha az ételeket és italokat nem jó kombinációban fogyasztjuk. Gondot jelenthet, ha a gyümölcsök mellé zöldségeket nassolunk?

Van élet a bolti üdítőkön túl: ezt tudja a frissen préselt zöldség és gyümölcs

2026. október 10. 14:10

A házi préselés jó lehetőség a szezonális termés feldolgozására, de a gyümölcslé nem helyettesíti az egész gyümölcsöt.

Elfeledett magyar paraszti étel a hűvös őszi napokra – szüretre is kiváló

2026. október 10. 09:10

A szüret valódi ünnepnek számított a magyar paraszti világban, hiszen ekkor dőlt el, milyen bort fognak inni a következő esztendőben. Persze a lakomák sem maradtak el ilyenkor.

A tűzifa ezzel a módszerrel akár 2 hét alatt felhasználásra kész lehet

2026. október 8. 13:10

Szakemberek tanácsa szerint a tűzifát 2 évig érdemes száradni hagyni, hogy a nedvességtartalma 20 százalék alá csökkenjen.

A pénzügyi cégek nem hajlandók támogatni az új erdőirtási törvényt

2023. szeptember 18. 10:10

Az Európai Bizottság közölte, hogy a pénzügyi cégek nem támogatják az EU új erdőirtásról szóló törvényét.

Kevesebbet szellentő tehenekkel lassítanák a klímaváltozást

2024. április 29. 14:10

A szarvasmarhák által termelt, éghajlatváltozást okozó metángáz mennyiségét öröklött tulajdonságok és a tartás, takarmányozás is csökkentheti.

A klímaváltozás hatásainak enyhítése a szőlőtermesztésben

2022. július 25. 12:54

„A szőlő öntözésének és öntözésvezérlésének lehetőségei” címmel tartottak bemutatónapot a Mikóczy Szőlőbirtok tatai ültetvényében a MATE Szőlészeti és Borászati Intézet társszervezésében.

Fenyegető vízhiány: a világ nagy tavainak több mint fele kiszárad

2023. május 22. 06:10

A világ nagy tavainak és víztározóinak több mint fele zsugorodott az 1990-es évek eleje óta, főként az éghajlatváltozás miatt.