Kissé pizzaszerű, hasonlít a lángoshoz is a régi magyar étel, a kenyérlángos, amelynek furcsa népi elnevezését alighanem csak kevesek ismerik.
„Csíp-csíp csóka, vakvarjúcska, komámasszony kéreti a szekerét” – a gyermekmondóka szövegét mindenki jól ismeri, ám sokan még aligha gondolkodhattak el azon, miért éppen egy vak madárról szól a versike. Nos, nem is arról, hanem a gémfélék családjába tartozó bakcsóról, amelynek vakvarjú a népies elnevezése. Ezzel talán az esti életmódjára utalnak, vagy a nem túl kellemes, rekedtes hangjára (feltehetőleg ezért hívják kvakvarjúnak is).
Mindezzel együtt a vakvarjú nemcsak a madarat jelöli, hanem egy régi magyar ételt is. A kenyérlángosról van szó, vagyis a kenyérsütés melléktermékéről. Azért lett lángos, mert a kenyértésztát a lángra, parázsra dobták, és ott sütötték meg – olvasható a Nexit.hu oldalon is. Hajdanán a kenyérsütés nagy és szent dolognak számított, ám a gyerekek alighanem a teknőre ragadt tésztából („kaparékból”) készített lángosnak örültek a legjobban, amelyet üresen, vagy lekvárral, zsírral, tejföllel ízesítve fogyaszthattak.
A kenyérlángost bizonyos területeken vakarcsnak, vakarónak hívják a fent említett kapargatás miatt, míg a romáknál bodag a neve. A vakvarjú elnevezés eredete bizonytalan, akár az elégetett tészta színe magyarázhatja a furcsaságot. A kenyérlángos nem összetévesztendő a balatoni nyarak elmaradhatatlan ételével, a „sima” lángossal, utóbbi ugyanis nem kemencében készül, hanem olajban kisütve, lágy, kelt tésztából.
A vakvarjú (kenyérlángos) többféleképpen készülhet, és meglepően kevés alapanyag szükséges hozzá. Liszt (akár többféle), élesztő és só összekeverésével, kelesztésével születik, majd 10-12 perc alatt készre is sül. Ha cifrázni szeretnénk, akkor cukor, bors, főtt burgonya, sertészsír, tej, tejföl is kerülhet a tésztájába, míg feltétként a sertéshús, szalonna, hagyma adja meg az igazi ízét.
Így is készülhet a vakvarjú:
Szereti az Agrofórum cikkeit?
Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben! KATTINTSON!
