Életmód, gasztronómia

Hogyan javulhat a városok állapota? Környezetvédelmi platform jött létre

SZTE Sajtóközlemény

Megalakult a Természet-Alapú Megoldások magyarországi hálózata (TeAM HUb), melynek egyik elsődleges célja, hogy támogassa a szakmai kapcsolatépítést mindazon egyének és szervezetek között, amelyek elkötelezettek a Természet-Alapú Megoldások széleskörű elterjesztésében. A szervezet alakuló rendezvényén a Szegedi Tudományegyetem kutatója, Dr. Gulyás Ágnes is népszerű előadást tartott.

Tavaly ért véget az a több mint 4 évig tartó Európai Uniós projekt, Nature4Cities címmel, amelyben Szeged volt az egyik mintaváros. A Szegedi Tudományegyetem – a 28 résztvevő kutatási intézmény, önkormányzat és szervezet egyikeként – azt vizsgálta, hogyan lehet segíteni a városok környezeti állapotának javulását, úgynevezett természet-alapú megoldások széleskörű alkalmazásával. Ezek közül többet éppen azért nem próbáltak még ki a várostervezés és üzemeltetés területén, mert nem ismert a hatékonyságuk urbánus környezetben. Az SZTE tudósai ennek a hatékonyságnak a mérésén dolgoztak.

A projekt törekvéseinek egyenes folytatásaként, óriási érdeklődés mellett jött létre Budapesten a TeAM HUb, amelynek célja, hogy magyar nyelvű információkkal, természet-alapú megoldások tervezéséhez és megvalósításához kapcsolódó módszerek, eszközök és jó gyakorlatok megosztásával segítse elő ezen eredmények széles körű magyarországi megismertetését és alkalmazását. A TeAM HUb segíthet a városfejlesztések megvalósításában is azzal, hogy közös platformot biztosít a megrendelő önkormányzatok, a tervező cégek és a kivitelezők számára, környezetvédelmi illetve zöld projektekben is.

Az Építési és Beruházási Minisztérium által szervezett nyitórendezvényen több jógyakorlatot is megismerhettek a résztvevők. A prezentációk az egész országból, különböző léptékű beruházásokat, sikeres kampányokat jelenítettek meg. A fővárosban az egyik legnépszerűbb előadást Dr. Gulyás Ágnes, az SZTE TTIK Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusa mutatta be, amelyben egy madárbarát iskolakert példáján érzékeltette, hogy milyen hatékony lehet a mikrokörnyezet megváltoztatása a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és szemléletformálás tekintetében egyaránt. A Klímatudatos és madárbarát iskolakert kialakítása című esettanulmány a rendezvény résztvevői körében hatalmas érdeklődést váltott ki és a népszerűségi listán is dobogós helyezést ért el.

Szegeden az elmúlt években több nagyléptékű zöldberuházás valósult meg, az előadásommal azt szerettem volna érzékeltetni, hogy egy kis költségvetésű projektnek is lehet nagy hatása. Már önmagában abban a mikrokörnyezetben, amelyben megvalósult, komoly környezeti állapot javulást és szemléletformálást sikerült elérnünk. Ám e projekt részleteiben, vagy egészében országszerte más iskolákban, óvodákban is megvalósítható, így a mikroléptékű beavatkozások hatása összeadódik

– mondta el Dr. Gulyás Ágnes a Földrajzi és Földtudományi Intézet oktatója.

A minisztériumi kezdeményezésre létrejövő közösségben önkormányzatok, egyetemek, tervező és kivitelező cégek, civil szervezetek is megoszthatják egymással tapasztalataikat. Sokan, sokféle szempontból világítottak rá már a budapesti rendezvényen is a környezetállapot javításának lehetőségeire, de a szervezet nyitott, várják további, érintett intézmények, szervezetek, cégek, egyének csatlakozását is.

A Szegedi Tudományegyetemen évtizedek óta zajlanak olyan kutatások, amelyek szorosan kapcsolódnak az új közösség céljaihoz, jól szolgálják azt. Az SZTE TTIK Földrajzi és Földtani Intézet kutatásainak eredményeit mi megosztjuk a közösség tagjaival. Az Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszéken Dr. Kiss Márton kollégámmal például olyan, a városi zöld infrastruktúra hatékonyságát előre jelző modellezési eljárások fejlesztésén dolgozunk, amelyek a tervezők, döntéshozók és gyakorlati megvalósítók munkáját segítik. A munkánkba számos hallgatónk is bekapcsolódott, ami számunkra nagy öröm, számukra pedig az elméleti tudás megszerzése mellett kiváló szakmai tapasztalatszerzési lehetőség, amely az egyetem elvégzése utáni elhelyezkedésüket is segítheti

– mondta Dr. Gulyás Ágnes.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hűha: jogosítvány és szakképzett oktató nélkül is forgalomba engedné a tanulókat az új KRESZ

2026. január 16. 09:10

Hamarosan megújult KRESZ-t kell alkalmaznunk a közlekedési gyakorlatban, de a tervezetnek van egy igen megosztó része is.

Mire jó a főzőbanán?

2026. január 16. 05:40

A főzőbanán, más néven plantain egy megosztó gyümölcs–zöldség, mert van, aki rajong érte, mások megenni sem bírják, akkor sem, ha a banánt alapvetően szeretik.

Eltüzelni a leszedett karácsonyfát a legrosszabb ötletek közé tartozik

2026. január 15. 09:10

Tényleg a kazánban, cserépkályhában, kandallóban a helye a haszontalanná vált karácsonyfának? Az eltüzelésnél nincs is rosszabb ötlet.

Hársfatea: mikor, miért és hogyan érdemes inni?

2026. január 14. 14:10

Illatos, meleg és jól ismert – a hársfatea sokkal többet tud, mint gondolnánk. Összegyűjtöttük, mire használható biztonsággal a mindennapokban

Biogazdálkodási Napok: a termelők és a fogyasztók találkahelye

2021. augusztus 7. 06:38

A Biogazdálkodási Napok célja, hogy bemutassa a biogazdálkodás területén zajló tudományos kutatási és fejlesztési eredményeket a mindennapi gyakorlatban.

Újfajta takarmánnyal spanyol típusú sonkát állítana elő a tiszafüredi cég

2022. július 12. 14:13

Újfajta takarmány kifejlesztésére, ezzel spanyol típusú sonka előállítására nyert el csaknem 309 millió forint uniós támogatást a tiszafüredi Hegedűs-Hús Bt.

Méhcsaládok segítenek a környezet állapotának felmérésében

2022. május 25. 11:36

A Soproni Egyetem kutatói által kifejlesztett biomonitoring módszer lényege, hogy a méhcsaládok által begyűjtött anyagok kémiai elemzéséből következtetnek a környezet állapotának felmérésére.

Kutatás: növényvédő szerként is alkalmazhatóak az aranyvessző egyes komponensei

2022. július 13. 12:40

Az idegenhonos aranyvesszőfajok bioaktív anyagainak környezetbarát növényvédőszerként való alkalmazhatóságát mutatták ki a kutatóik.