18℃ 14℃
július 9. Lukrécia, Veronika, Hajnalka
Életmód, gasztronómia

Megmosva és hűtve tároljuk a tojást?

Agrofórum Online

Régi vita, hogy a hűtőben vagy kamrában érdemes-e tárolni a tojásokat, illetve meg kell-e mosni őket, mielőtt elrakjuk vagy felhasználjuk őket.

A tojás alapvető élelmiszernek számít Magyarországon, amelynek árváltozásaira különösen érzékenyek a fogyasztók. Az M-es méretűeket jelenleg 50 forintos darabár környékén árulják a nagybani piacon, ami alacsony árszintet jelent a közelmúlthoz képest.

A vásárlók között mindig nagy vitát vált ki, hogy a tojásokat meg kell-e mosni tárolás előtt, illetve hűtőben kell-e azokat tartani. A kérdésre nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) például kifejezett „tojásellenes”.

A nyers tojásokból előállított élelmiszerek (pl. majonéz) fogyasztását egyértelműen ellenzi, már csak azért is, mivel a tojások héján is vannak szalmonellamaradványok. Tojásfeltörés után mossunk kezet, ha pedig annyira szennyezettek, hogy muszáj őket megmosni, akkor az azonnali felhasználásuk javasolt.

Nem érdemes tehát megtisztítva a hűtőbe tenni őket, már csak azért sem, mert a tojások héját a kutikulának vagy hamvasságnak nevezett védőréteg borítja, ami meggátolja a baktériumok átjutását a héj pórusain. Ha egy tojás eltört, azonnal szabaduljunk meg tőle, ne tartsuk a tálcán, a hűtő rekeszében a többivel.

A szalmonella nem játék, ugyanis egy olyan baktérium, amely a szájon át kerül be a szervezetbe. A tünetek akár már 8 óra elteltével jelentkezhetnek, hányinger, hányás, hasmenés, hasi görcsök, hidegrázás, magas, akár 40 fokos láz formájában. Hő hatására a szalmonella elpusztul: ez legalább 70 fokos hőmérsékletet jelent, vagyis a sütés-főzés kiváló megoldás.

A mossuk–ne mossuk vita országonként eltérő. Az Egyesült Államokban például már 1970-ben kötelezővé tették a termelői tojások gépi mosását, az elvesztett védőbevonatot pedig olajos permetezéssel pótolják.

Az a jó hozzáállás, ha a tojások tárolásánál annak az üzletnek az eljárását követjük, ahol vásároltuk a terméket. Ha a hűtőpultból vettük ki őket, akkor mi is tegyük a frizsiderbe, ha csupán a polcról, akkor nekünk sem kell hűteni a tojásokat. Felhasználás előtt viszont mossuk meg őket, majd utána mi is mossunk alaposan kezet.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 ok, amiért a levendula nélkülözhetetlen otthon

2025. július 3. 16:10

A levendula nem csak illatos virág: nyugtat, szépít, fűszerez, és molyűzőként is működik – valódi kincs a háztartásban és a kertben is.

Diéta alatt is lehet gyümölcsöt enni – mutatjuk, hogyan

2025. június 30. 16:10

Nem minden gyümölcs emeli meg hirtelen a vércukorszintet – mutatjuk, melyeket és hogyan fogyassza IR vagy diéta mellett is biztonsággal!

A borsmenta, ami megmenti a nyári kánikulától

2025. június 29. 14:10

A borsmenta hűsít, frissít és gyógyít: mutatjuk, hogyan használja italban, borogatásként, vagy akár aromaterápiában a nyári hónapokban!

Ezért issza egyre több ember a kecsketejet!

2025. június 25. 11:10

Egyre több tejtermék készül kecsketej alapanyagból – nem véletlenül: tápanyagokban gazdag, könnyen emészthető és sokoldalú.

Hány tojást ajánlott naponta megenni?

2023. október 13. 17:10

A magyar Baromfi Termék Tanács (BTT) spanyol és francia testvérszervezeteivel (INPROVO és SNIPO) Európai Uniós támogatást nyert el a tojásfogyasztás promótálására 2023 és 2025 között. Ez a projekt lehetőséget nyújt arra, hogy megfelelően kommunikálják a fogyasztók felé a tojásfogyasztás fontosságát a fenntartható és kiegyensúlyozott étrendben, valamint tovább javítsanak a tojás fogyasztói megítélésén.

Így változott a tojás ára

2023. február 8. 15:24

Több mint kétszeresére nőtt a tojás ára az egy évvel ezelőttihez képest – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.

Természetes tojásfestési ötletek a kertből

2022. április 13. 07:37

A legszebb gyerekkori emlékeink közé tartozik a húsvét is, amikor már jó pár nappal előtte elkezdtük festeni a tojást, sütöttük a locsolkodók seregének a süteményeket.

A tojást sütve vagy főzve egészségesebb elfogyasztani?

2024. szeptember 12. 09:10

A sütéssel pluszzsiradékot viszünk be a szervezetünkbe, és ha például egy rántotta elkészítéséhez sertészsírt használunk, azzal éppen nem teszünk jót magunknak.