Életmód, gasztronómia

Millió hibát elkövethetünk a komposzttea elkészítésekor, felsoroljuk, mire érdemes ügyelni

Agrofórum Online

A komposzt és a komposzttea tulajdonságaiban alapvető különbségek vannak, érdemes ezt figyelembe venni, különben kárt okozhatunk a kertünkben, növényeinkben.

A komposztálás egyre inkább divatba jött Magyarországon is, a ház körül, illetve a háztartásban keletkező szerves hulladék hasznosításának valóban ez az egyik legjobb módja. Egyre többször hangzik el a komposzttea neve is, azzal viszont már sokkal körültekintőbben kell bánni, mert az elkészítése és alkalmazása számos buktatót rejt.

A komposzttea tökéletesen alkalmas a talajélet javítására, növényvédelemre, a csírázás serkentésére, sőt biológiai csávázószernek is, illetve a növény regenerációjának segítésére a manapság egyre gyakoribb időjárási szélsőségek (aszály, hőhullám, fagy) után. A komposztteát 2-3 nap alatt elkészíthetjük, mégpedig úgy, hogy egy vödörben komposztot és vizet keverünk össze. Aztán csak időt kell hagyni arra, hogy a hatóanyagok a komposztból a vízbe oldódjanak, illetve felszaporodjanak a talaj és növény számára hasznos mikroorganizmusok.

És itt jöhet rögtön az első buktató: ha nem kevergetjük meg alkalmanként az oldatot, akkor a levegőtlen körülmények miatt büdössé válik. Nehezíti a helyzetet, hogy komposzttea lényegében csak otthon készíthető, mert nincs kereskedelmileg értelmezhető szavatossága, az elkészültét követő 24 órán belül célszerű felhasználni. Tárolni azért nem lehet, mert gyorsan csökken benne a mikróbák változatossága, illetve a kórokozók is felszaporodhatnak. Az Agrofutura kísérlete alapján az oldatot lehet hűtve tartani 5 napon át 2–6 Celsius-fok közötti hőmérsékleten, de a 7. naptól már jelentősen csökken a mikróbák száma.

Csapvízzel inkább ne

Bár a legkönnyebb csapvizet használni a komposzttea elkészítéséhez, valójában ezzel ártunk a legtöbbet. A csapvízbe ugyanis klórt és klorint tesznek fertőtlenítés céljából, azok viszont elpusztítják a mikróbákat. Esővízzel, kútvízzel megfelelőbb végeredményt kapunk. A mikróbák ráadásul a 18–23 fok közötti hőmérsékleti tartományt kedvelik leginkább, ott aktiválódnak és szaporodnak a legjobban.

Nem mindegy az sem, hogy a komposztteát milyen növényeknél kívánjuk használni. Némelyek a nitrogént nitrát, mások pedig ammónium formájában szeretik felvenni, és az előbbit elsősorban baktériumok, az utóbbit gombák állítják elő. Az igényeinknek megfelelően készítsünk tehát olyan oldatokat, amelyekben a baktériumok vagy a gombák szerepelnek túlsúlyban.

Érdemes odafigyelni a komposzttea kijuttatási idejére is, ehhez a kora reggel vagy a késő délután a legideálisabb. Akkor ugyanis kevesebb a napfény, vagyis minimalizálható a mikróbákat érő UV-sugárzás káros hatása. A levélre fújt oldatnak ráadásul legalább fél óráig rajta kell maradnia, hogy a mikróbák biofilmet képezhessenek maguk körül (ez ragasztja őket a felületre, illetve védi meg őket az UV-sugárzástól). Ha gyorsabban felszárad, akkor nem érjük el a kívánt célt.

Így készül a megfelelő komposzttea:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A fahamu egy „titkos” dologra is jó, tényleg nem érdemes kidobni

2025. december 21. 09:10

A tűzifa elégetése után keletkező melléktermék, a fahamu nemcsak a kertben, de a háztartásban is jó szolgálatot tehet.

Csodába illő módon menekült meg egy egész falu, a túlélés furcsa taktikáját választották

2025. december 20. 16:10

Hogyan lehetne megállítani a kistelepülések gyors elnéptelenedését? Egy új módszer most felcsillantja a reményt.

Házi köptetők, amiket ma is bátran használunk

2025. december 20. 11:10

Enyhébb légúti panaszoknál a házi köptetőknek ma is van létjogosultságuk. Összegyűjtöttük a leggyakrabban alkalmazott recepteket.

Akadályozhatom a házam előtti parkolást? Kellemetlen lesz hallani a választ

2025. december 17. 16:10

Sokan szívesen zárják le kövekkel, oszlopokkal, sövényekkel a házuk előtt lévő közterületet, nehogy idegenek oda parkoljanak – és közben szabálysértést követnek el.

Mi legyen a kerti lombbal? Jó lesz valamire?

2022. december 30. 06:37

A kerti lombot sokan elégetik, mások komposztálják, de van, aki otthagyja a gyepen, ágyásokban, mint talajtakarást. De vajon melyik az igazán jó megoldás?

Komposztálás beltérben – hogyan csináljuk?

2023. szeptember 25. 07:10

Kis túlzással, már a csapból is az folyik, hogy a kerttulajdonosoknak célszerű komposztálniuk. Más kérdés az, hogy ennek ellenére mennyien vannak azok, akiknél pl. a nyírást követően a fű a kukában landol, némi aprógally kíséretében. Most azonban ne velük foglalkozzunk, hanem azokkal, akik nem rendelkeznek udvarral, kerttel, de szeretnék csökkenteni ilyen módon is a hulladéktermelésüket.

Túl savas a tűleveles komposzt a zöldségeskertek számára?

2022. szeptember 2. 07:34

Vajon a tűleveles komposzt tápanyagokban gazdag „löketet” ad a kertjének, vagy épp ellenkezőleg: káros hatással van rá?

Így komposztáljunk a lakásban!

2024. március 2. 05:40

Ha van zöldhulladék, akkor egy mai kor embere talán nem dobja simán a kukába, hanem elkezd gondolkodni, hogy mit is lehetne vele kezdeni.