Életmód, gasztronómia

Sérült madarat vagy fiókát találtam. Hogyan tovább?

Agrofórum Online

Ha beteg, sérült vagy a költési szezonban még repülni nem képes madarat lát, minden jó érzésű ember első gondolata, hogy segíteni akar. Nem biztos azonban, hogy minden esetben szükség van arra, hogy bármit tegyünk. Ha pedig mégis, az etetéssel-itatással akár nagy bajt is okozhatunk. Ehelyett inkább kérjük madármentők segítségét.

Jó tudni, hogy a létezik egy Facebook-csoport, amelynek szakértő tagjai képzett madármentők. A tanácsaik igen egyszerűek és könnyen betarthatók, és szükség esetén a mentésben is segítenek.

Mit tegyünk és mit ne tegyünk?

  • Készítsünk néhány fényképet a madárról!
  • Helyezzük lezárt papírdobozba, amelyen nincsenek lyukak!
  • Tegyük a dobozt biztonságos helyre (csendes, árnyékos környezet, kutyától, macskától védett)!
  • A madarat tilos itatni (főleg nem pipettával vagy fecskendővel, mert könnyen félrenyelhet)!
  • A madarat tilos etetni (főleg nem csontival, tehát légylárvával, kenyérrel, keksszel stb.)!
  • Forduljunk segítségért a legközelebbi szakemberhez, alapítványhoz, védett madár esetében nemzeti parkhoz, ők a fotók alapján fel tudják mérni, hogy szükség van-e mentésre!

Készült egy térkép is, amely megkönnyíti a kapcsolatfelvételt a hozzánk legközelebb tevékenykedő madármentőkhöz:

Madármentők Magyarországon

Kifejlett madarak mentése

Aki a fenti tanácsokat betartja, már sokat tett a környezetében élő madarakért. Érdemes azonban különbséget tenni a sérült/beteg madarak és a fiókák között. A felnőttek esetében ugyanis, ha meg tudjuk őket fogni, az azt jelenti, hogy szinte biztosan mentésre, orvosi segítségre szorulnak. Őket mindenképpen adjuk szakértő kezekbe (lásd a fenti térkép).

A megfogást óvatosan végezzük, hogy se a madár bennünk, se mi benne ne tegyünk további kárt. Igen kicsi jószágoknak, mint például egy meggyvágó, is igen erős lehet a csőrük. A legjobb, ha egy ruhadarabot, törülközőt dobunk rá, ezzel fogjuk meg, és az előre bekészített dobozba tesszük a madarat.

Hasonlóan járjunk el, ha macska szájából élve sikerül kiszedni a madarat. Ebben az esetben viszont kiemelten fontos, hogy minél hamarabb állatorvoshoz jusson, aki megfelelő módon kezelni tudja. A macska szája ugyanis tele van baktériumokkal, amelyek egy kis sérülésen keresztül is halálos fertőzést okozhatnak.

Akármilyen vonzónak tűnik a tartásuk, a madarak mentését bízzuk szakemberre! A képen egy mentett molnárfecske
Akármilyen vonzónak tűnik a tartásuk, a madarak mentését bízzuk szakemberre! A képen egy mentett molnárfecske

Fiókák mentése

A nagyon fiatal, még toll nélküli vagy éppen a tollát növesztő fiókákat is meg kell fogni. Ezután nézzünk körül, nincs-e a közelben, elérhető helyen a fészke. Ha a fióka élénknek, egészségesnek tűnik, ha lehetőleg helyezzük vissza. A fiókákat meg szabad fogni, az „emberszag” nem zavarja a szülőket, ugyanúgy etetik majd tovább. Ez a legjobb megoldás.

Ha nem találjuk a fészket, nem tudjuk oda visszahelyezni, a kismadár gubbaszt, csukva van a szeme, sérülést fedezünk fel rajta, vagy tudomásunk van arról, hogy a szülők elpusztultak, akkor a fióka mentésre szorul.

A nagyobb fiókáknál más a helyzet. Sok olyan madárfajunk van, amelynél a fiatalok még nem teljesen röpképesek, amikor elhagyják a fészket. Ilyenek például a rigófajok vagy a rozsdafarkúak. Őket viszont általában nem mentjük. A nagyobb egészséges fiókákat békén kell hagyni, mert a szülők még etetik, és a kis jószágok néhány napon belül maguktól szárnyra kapnak. Legyen bennünk viszont annyi megértés, hogy a kutyát, cicát elzárjuk, ne végezze értelmetlen halált halva a szájukban a madár.

Ha viszont olyan fészekhagyó fiókáról van szó, amely betegnek tűnik, természetesen őt is menteni kell, ne hagyjuk magára. Ne felejtsük: a madármentőktől kell segítséget kérni, házi módszerekkel inkább ne próbálkozzunk!

Ha a fenti alapszabályokat betartjuk, azzal nemcsak a természet védelmét szolgáljuk, hanem a teljes ökoszisztéma egyensúlyára hatással vagyunk. Nem beszélve a saját örömünkről, amit az egészséges madarak látványa jelent.

Fotók: madármentés

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Coca-Cola új ízzel rukkol elő

2025. január 29. 17:10

A Coca-Cola új üdítőszériája nosztalgikus ízen alapszik. A termék várhatóan egy évig lesz elérhető a polcokon.

A hét legjobb takarítási trükk

2025. január 27. 12:10

A #CleanTok-on takarítási tippeket osztanak meg az emberekkel. Vannak közöttük olyanok, amelyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek.

Sós borok, sós pálinkák a népi gyógyászatban

2025. január 26. 12:10

A „csodaszereket” jobbára gabonából, kukoricából, burgonyából, törkölyből készítették, majd sós vízzel dúsították.

Hogyan fogyasszuk a propoliszt?

2025. január 17. 07:10

A propolisz antibakteriális tulajdonságai csökkentik a szájüregi baktériumokat és segítenek megelőzni a fogínygyulladást, fogszuvasodást és fertőzéseket.

A 2020-as év természeti értékei

2020. január 20. 04:38

Természetvédő csoportok és szakemberek immár több éves hagyományt követve, minden évben megválasztják az év faját több kategóriában.

Rejtély: pusztulnak a madarak, de nem a madárinfluenzától Alsó-Bajorországban

2024. augusztus 12. 14:40

Nem madárinfluenza-eredetű madárpusztulást tapasztaltak Németországban. A hatóságok még keresik a több száz madár elhullásának okát.

Hogyan járulhatunk hozzá a bokorlakó madarak megtelepítéséhez a kertünkben?

2021. március 24. 15:28

Milyen cserjék alkalmasak a bokorlakó madarak fészkelésére? Hogyan alakítsunk ki a madarak megtelepítéséhez metszéssel alkalmas bokorformát? Mi az az ágcsésze és hogyan segíti a fészeképítést?

Madáretetés a ház körül – melyik madárfaj hol keresi az eleséget?

2019. december 20. 04:38

Hol keresik a táplálékot a kertünkbe élelmet kutató madárfajok? Hogyan viszonyulnak a többi madárfajhoz? Mik a legfontosabb dolgok, amiket tudnunk kell a viselkedésükről?