Életmód, gasztronómia

800 ezer forintot ér az elveszett ponty – a lakosság segítségét kérik

Nébih

A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének maghatározásában.

A Nébih Állami Halőri Szolgálatához (ÁHSZ) érkezett bejelentés szerint a képen látható pontyot 2017-ben több alkalommal megfogták és a vízbe visszaengedték a 14-0063-1-5 kódszámú, nyilvántartott halgazdálkodási vízterületen. A bejelentés szerint a több mint 30 kg egyedsúlyú pontyot 2018-ban feltételezhetően már egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei halastóban fogták meg, ahol fényképet is készítettek róla.

A Nébih által felkért szakértő megállapította, hogy a két különböző vízterületről megfogott ponty ugyanazon egyed. Ugyanakkor nem állnak az ÁHSZ rendelkezésére olyan fényképfelvételek, melyek alapján a halastó teljes bizonyossággal azonosítható lenne.

Az érintett egyed eredeti élőhelyére történő visszaszállítása érdekében várjuk azon horgászok jelentkezését, akik 2018-ban vagy azt követően megítélésük szerint a képen szereplő pontyot fogták meg, továbbá a fogásról fotóval rendelkeznek vagy legalább érdemi információt tudnak nyújtani a hal jelenlegi hollétéről.

A keresett hal jellegzetes formájú és méretű, azonban elváltozások nem láthatóak rajta. Ugyanakkor a szakértő 8 olyan kulcsbélyeget is megállapított, amelyek alapján a ponty kétséget kizáró módon azonosítható.

A Nébih kéri a horgászokat, hogy akkor is küldjék meg a rendelkezésükre álló felvételt, ha nem biztosak abban, hogy az érintett egyedről van szó. A képeket – a fogás helyének megjelölésével – az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre várják.

Egy 30 kg egyedsúlyú ponty egyed felnevelése a halgazdálkodásra jogosult több évtizedes munkája, feketepiaci értéke éppen ezért 700-800.000 Ft. Minden természetet, horgászatot szerető ember érdeke, hogy nyilvántartott halgazdálkodási vízterületeink halállománya fennmaradjon. Az ÁHSZ célul tűzte ki a horgászattal-halászattal kapcsolatos feketegazdaság felszámolását, ebben kérjük most a horgászok segítségét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

5 elfeledett népi étel, amivel az ünnepi időszakot is feldobhatjuk

2025. december 27. 14:10

A mindennapi rohanásban sokszor nehezebb kitalálni, hogy mi legyen az ebéd vagy a vacsora, mint elkészíteni az ételt. Ehhez adunk néhány tippet.

A téli desszertek királya: így lesz tökéletes a sült alma

2025. december 24. 14:10

Egyszerű desszert, mégis könnyű elrontani. A sült alma sikere az almán múlik, és néhány apró trükkön.

A fahamu egy „titkos” dologra is jó, tényleg nem érdemes kidobni

2025. december 21. 09:10

A tűzifa elégetése után keletkező melléktermék, a fahamu nemcsak a kertben, de a háztartásban is jó szolgálatot tehet.

Csodába illő módon menekült meg egy egész falu, a túlélés furcsa taktikáját választották

2025. december 20. 16:10

Hogyan lehetne megállítani a kistelepülések gyors elnéptelenedését? Egy új módszer most felcsillantja a reményt.

Hol található olyan laboratórium, ahol a körtelevél betegségét meg tudják határozni?

2023. szeptember 4. 04:39

Tudnának abban segíteni, hogy hol találok olyan növénykórtani laboratóriumot, ahol a körtelevél elhalási betegségét meg tudnák határozni? Köszönöm segítségüket.

Nébih: nőtt a magyar élelmiszerek aránya a boltokban

2022. április 7. 16:00

A magyar tulajdonú üzletláncok teljesítettek a legjobban.

Érdemes burgonyát termeszteni

2018. szeptember 4. 14:00

A burgonyatermelés ma tiszteletre méltó tevékenység. Régen is nehéz volt ez a munka, és jelenleg sem könnyebb.

Két megye kivételével megszűnt a tűzgyújtási tilalom

2022. szeptember 20. 09:18

A hűvös, csapadékos időjárásnak köszönhetően két megye kivételével megszűnik a tűzgyújtási tilalom 2022. szeptember 20-tól.