Gépinfo

A Toyota hosszú távon biztosítja a Land Cruiser 70 túlélését

Agrofórum Online

A márka globális haszonjármű-kínálatának egyik sarokkövét, a 2,8 literes, soros négyhengeres dízelmotort építette be kiforrott sikermodelljébe a Toyota. A Land Cruiser 70-es széria ezzel a régi-új hajtáslánccal tér vissza szülőföldjére, Japánba.

2024-ben ünnepli negyvenedik születésnapját a Land Cruiser 70-es széria, a Toyota ikonikus terepjáró családjának kifejezetten munkacélú, puritán tagja. A jeles évfordulón a modell ismét kapható lesz Japánban, ahol immár húsz éve nem forgalmazták (kivéve egy rövid időszakot 2014 táján), ehhez kapcsolódóan pedig egy olyan fejlesztésre is sort kerített a Toyota, amely más piacokon is kedvező fogadtatásra számíthat.

2,8 literes, soros négyhengeres

A modell ugyanis megkapta annak a 2,8 literes, soros négyhengeres dízelmotornak a speciálisan átdolgozott változatát, amely a Land Cruiser 150 (Prado) és Hilux modellekben futott be karriert. A motor alapvető sarokszámai nem változtak: legnagyobb teljesítménye 204 lóerő, maximális forgatónyomatéka 500 Nm.

A soros négyhengeres motor bevezetésének több oka is volt. A legfontosabb, hogy a klasszikus 4.5 V8-as (1VD-FTV) üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási jellemzői nem felelnek meg a japán előírásoknak, ahogy az adóterhek is jelentősen nagyobbak lettek volna. 

Hatfokozatú automata váltó

Szintén nyomós érv, hogy míg a nyolchengeres blokk csak kézi kapcsolású sebességváltóval érhető el, a 2.8-as (1GD-FTV) – amely egyébként ugyanolyan erős, és 16%-kal nyomatékosabb is, mint a V8-as – a Hiluxból ismert hatfokozatú automata váltóval kerül beépítésre.

A harmadik ok pedig, hogy a Toyota képtelen eleget gyártani a V8-as dízelből, így azokon a piacokon, ahol ezzel forgalmazzák a járművet, közel másfél éve egyáltalán nem rendelhető a modell; a várakozások szerint valamikor 2024-ben érheti utol magát a gyártó.

Nem térülne meg

Miközben a soros négyhengeres dízelmotor bevezetése komoly változást jelent a Land Cruiser 70-es széria életében, az erőforrás folyamatban lévő fejlesztéseire – a biodízel-kompatibilitásra, illetve a 48V-os mild hibrid rendszer integrálására – hiába várnak az ügyfelek: ezek homologizálása ugyanis olyan költségekkel járna, amelyek a viszonylag csekély darabszámok mellett nem térülnének meg.

Feljavították

A japán visszatéréshez kapcsolódóan a modern hajtáslánc mellett más területeken is feljavították a Toyota klasszikus terepjárójának képességeit. A terephasználatot visszagurulás-gátló, ereszkedésszabályozó, valamint aktív kipörgésgátló funkciók támogatják, a közúti használatot finomabb futóműhangolás teszi komfortosabbá. Nem hiányzik az integrált VSA stabilitásszabályozó rendszer, valamint a Toyota Safety Sense biztonsági csomag sem.

(Fotó: Toyota)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Földindulásszerű bejelentés, erre a hírre vártak hónapok óta a mezőgépgyártásban

2025. december 6. 16:10

Hatalmas cégfelvásárlás híre érkezett a rakodógépek területéről, az ügylet a magyarországi gazdálkodókat is alighanem érinteni fogja.

Új hibrid pickup-ot mutatott be a Toyota

2021. szeptember 21. 09:08

A 2022 Tundra névre hallgató modellben egy V6-os hibrid motor felel a teljesítményért a tradicionális V8 helyett. A V6-os motor korábban a Ford F-150 esetében is sikeres váltásnak bizonyult.

A Toyota elektromos Hilux tanulmányt mutatott be

2023. január 2. 05:47

Hivatalosan meg nem erősített információink szerint az elektromos Toyota pickup 2024-ben kerülhet gyártásba.

Megérkezett az új Toyota RAV4

2018. március 30. 08:31

Tegnap a New York-i Nemzetközi Autókiállításon leleplezésre került a világ legnépszerűbb SUV modellje, a Toyota RAV4 legújabb, ötödik generációja.

Fernando Alonso Toyota Hiluxot tesztelt

2019. március 30. 04:37

A Toyota Gazoo Racing versenypilótája, a Hosszútávú Világbajnokságban csapatával egy 1000 lóerős hibrid elektromos versenygéppel élen álló Fernando Alonso egy kétnapos tesztet bonyolított le a Dakar-győztes Toyota Hilux versenygéppel március 27-28-án.

Gépinfo Képgaléria