11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán
Gépinfo

Az Agritechnicától az AGROmashEXPO-ig: Hardi – Új fejlesztések, akciós kifutó permetezőgépek

Agrofórum Online

Az 2015-ös hannoveri Agritechnica kiállításon több újdonságot is bemutatott a Hardi.

Az 2015-ös hannoveri Agritechnica kiállításon több újdonságot is bemutatott a Hardi, amiből jó néhányat Magyarországon is hamarosan kipróbálhatnak a gazdálkodók. A Mega függesztett permetezőgép mellett megújult a Hardi Alpha Evo önjáró permetezőgép is, sőt egy új keret is kapható a gyártó kínálatában.

„Az egyik legnagyobb újdonságunk a Mega, ami egy teljesen új kialakítású függesztett permetezőgép. Ezt a termékünket elsősorban a nyugat-európai piacokra tervezték, nagy teljesítményű erőgépekhez függeszthető, önmagában is nagy teljesítményű, ISOBUS-os gép, amely abszolút a csúcstechnológiát képviseli” – mutatta be a gyártó standján is kiállított Hardi Mega függesztett permetezőgépet Villám Ferenc.


1. kép: Villám Ferenc, a Hardi magyarországi képviselője az Agritechnica kiállításon

A gyár magyarországi képviselője hozzátette: ezúttal egy 2200 literes polietilén tartállyal rendelkező gépet mutattak be az érdeklődőknek, ami a legnagyobb tervezett tartályméret, ezen kívül a Mega még 2000, 1800, 1500, 1000 literes tartállyal is elérhető lesz. A tisztaságról a nagyméretű oldalsó burkolatok gondoskodnak, így a traktor kerekeiről felverődő sár nem zavarja a működést. Emellett az integrált vonószerkezet is úgy lett kialakítva, hogy a permetező könnyen csatlakoztatható legyen a traktorra. A Mega permetezőgép munkaszélessége 20-tól 28 méterig terjedhet.

Az új Mega hidrodinamikai rendszer manuális, távoli és automatikus vezérléshez lett tervezve. Az elülső tartályos Front Tank működés alapfunkció. Permetező helyzetben a hidrodinamikai rendszer teljesen fedett, míg a nyitott fedlap mellett végzett feltöltés során egy biztonsági retesz és az ajtóba integrált munkaasztal segíti a feladatot. A multifunkcionális szelepek egyszerűvé és biztonságossá teszik az üzemelést. A közismert és gyors DF4 szabályozó rendszer szintén a Mega alapeleme.


2. kép: A Hardi új Mega permetezőgépei a csúcstechnológiát képviselik

„Ez az új termék várhatóan 2016 második felétől lesz elérhető Magyarországon. Jelenleg még a Master plus permetezőgépek azok, amelyek a magyar piacra készülnek. Itt megjegyezném, hogy az AGROmashEXPO-ra tervezünk is egy akciót a függesztett gépekre. Fontos, hogy egyébként az sem szűnik meg a jövőben, hanem egymás mellett érhető majd el a két géptípus” – hangsúlyozta Villám Ferenc az Agrofórum kérdésére.

A Hardi Mega permetezőgép mellett a másik kiemelkedő újdonság az Alpha Evo 5000-es kivitele volt. „Ez egy 5000 literes tartálytérfogattal rendelkező nagy kapacitású önjáró permetezőgép. A termék azonban nem csak a tartályméret miatt érdekes, hanem azért is, mert megjelentek rajta azok az opciók, amik nagyon hiányoztak a magyar vásárlóknak. Ilyen például a független légrugós felfüggesztés, vagy például a hidraulikusan állítható nyomtáv. Jelenleg az új légrugós függesztésünk nem csak az 5000-esnél, hanem a Magyarországon már elérhető 4100 és 3500 literes tartálytérfogatú gépeknél is elérhető” – hívta fel a figyelmet a szakember. Az új Alpha 245 lóerős (180 kW) Deutz motorral van felszerelve.


3. kép: A Hardi Alpha Evo 5000-es kivitele több új opcióval kapható

Szintén komoly újításnak számít a Delta Force keret, amelyet röviden a teljesítmény, sebesség és minőség hármassal lehetne jellemezni. „A Delta Force jellemzően egy nagy munkaszélességű keret, amely 27-től 36 méterig érhető el. A Hardi elképzelése az, hogy mindig egy nagyobb munkaszélességgel vagy nagyobb tartállyal kezdünk, hiszen ezek esetében van a legnagyobb kitettsége a gépnek. Ha ezek beválnak, akkor a szériában elindulunk a kisebb munkaszélességű vagy kisebb tartálytérfogatú eszközeink irányába. Ez a Delta Force esetében sem volt másképpen, hiszen 36 méterrel kezdtük, aztán jött a folytatás: 32, 30, 28 és végül a 27 méter” – magyarázta Villám Ferenc, aki hozzátette: a 27 és 28 méteres keretek már a magyar piacon is elérhetőek, a magyar gazdálkodók jellemzően ezeket keresik.


4. kép: A Delta Force keret 27-től 36 méterig érhető el

Az újdonságok között meg kell még említeni a Hardi új ISOBUS terminálját is. Az új generációt alkotó HC 8600 és HC 9600 nagyobb kapacitást és új adatátviteli lehetőségeket kínál, emellett számos új jellemzővel is rendelkezik, amelyek növelik a beállítások körét, és optimalizálják a mindennapos használatot. „Amellett, hogy új külsővel látták el, nagyon sok új szoftverfunkciót is kapott. Ilyen például az osztott képernyő, aminek segítségével egyszerre az összes információ rendelkezésére áll a gépkezelőnek” – emelte ki Villám Ferenc. A kiváló nappali és éjjeli látási viszonyok az ISOBUS terminálok fontos jellemzői. Az új Hardi terminálok még az eddiginél is jobb teljesítményű LCD képernyővel vannak felszerelve, hogy az eszköz a nap 24 órájában használható legyen, és a kezelő személy maximális támogatást élvezhessen. A Hardi emellett egy új, pontosabb GPS vevőegységet is bemutatott, amely megkönnyíti az automatikus tagvezérlő rendszerrel végzett munkát, és ami egyben az önjáró permetezőgépek új Steer Command automatikus kormányzási rendszerének alapját is képezi.


5. kép: Az új HC 8600 nagyobb kapacitást és új adatátviteli lehetőségeket kínál

„A beszélgetésünk végére hagytam a számunkra legfontosabb információt. Ez a Navigátor Echo gépcsalád akciója. Magyarországon a Hardi kínálatában mindeddig a Navigator a legnagyobb darabszámban értékesített gép, a magyar gazdálkodók ezt keresik legjobban. Talán azért, mert a hazai gazdasági méretekhez a legjobban ez alkalmazkodik. Jellemzően 3000 literes tartálytérfogattal 18-24 méteres kerettel vásárolják. A Navigátor nagy előnye, hogy egészen alap, egyszerű felszereltségtől egy nagyon magas műszaki tartalomig elérhető, tehát igény szerint. Idén azonban utoljára rendelhető Navigator permetezőgép hagyományos folyadékszabályozási rendszerrel, hiszen ezt hamarosan leváltja az új fejlesztésű rendszer, a DynamicFluid4. Magyarországon már az AGROmashEXPO előtt elindítjuk az Echo kampányt, a forgalmazók jelentős készletekkel készülnek az akcióra. Ebből adódik, hogy számunkra ez lesz a tavaszi szezon legfontosabb terméke” – zárta a beszélgetést a Hardi hannoveri standján Villám Ferenc.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez lett a nemzet kedvenc traktora Németországban – meglepő?

2025. február 20. 09:40

2024-ben összesen 29 291 darab új traktor talált gazdára Németországban. Ez 1042 darabos, vagyis 3,4 százalékos visszaesést jelent.

Háromtengelyessé szerelték át az orosz nagytraktort

2025. február 19. 08:10

A Kirovec 6x6 erőgép immár 20,5 tonnás tömeggel büszkélkedhet, amivel persze nem túl kíméletes a talajhoz.

Elsőként a világon: elektromos hajtású forgóborona született – de mennyire bírja a kemény munkát?

2025. február 17. 14:40

Az olasz gyártó egyelőre a legkisebb, 3 méteres munkaszélességben készítette el az elektromos munkagép prototípusát.

Bikaerős gumihevederes traktorral kísérleteznek a kínaiak

2025. február 12. 13:10

Az egyelőre prototípusként létező gép 220 LE-s motorral szerelt, powershift váltóval ellátott, és meglepően fordulékony.

A kombájnfejlesztés trendjei - Agritechnica 2019

2020. január 23. 04:37

Áttekintve a kombájnfejlesztési trendeket megállapítható, hogy a gépek teljesítménye, hatékonysága és intelligenciája növekszik. Természetesen ezek az előnyök a kombájnok árában is megjelennek.

AMAZONE - AGRITECHNICA Innovations 2022

2021. október 20. 06:36

Az Amazone Group által a közelmúltban tartott igen gazdag virtuális bemutató eredményeit, tömörítve, két részletben mutatjuk be.

John Deere robot traktor: nem álhír – valóság!

2019. november 18. 15:36

A munkagéppel egy egységet alkotó kompakt elektromos traktor teljesítménye 500 kW. Járószerkezete lehet kerekes vagy gumihevederes.

Amazone: innovatív gépek és óvatos optimizmus

2020. április 29. 04:36

2019-ben az Amazone az innovatív erejéből, széles termékskálájából, és a magas exportrészesedéséből, mely meghaladja a 80 százalékot, illetve erőteljes pozíciójából az összes fő exportpiacon előnyre tett szert.