Gépinfo

Belehúzott a John Deere márciusban

Agrofórum Online

Márciusban 275, az első három hónapban összesen 683 traktort helyezték forgalomba Magyarországon – derült ki a Datahouse adatiból.

Az elmúlt havi adat 23 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és 9 százalékkal elmarad a két évvel ezelőtti márciustól. Az éves alapú csökkenéshez hozzájárulhattak a koronavírus miatti intézkedések is, amelyek kapcsán jelentős gazdasági visszaesés várható, ami értelemszerűen a mezőgazdaságban is jelentkezhet. Az első negyedév 5 százalékos éves csökkenést mutat, azonban a két éves összehasonlítás még pluszban van a piac. 2017-hez képest 16 százalékkal bővült a piac.

A márciust toronymagasan a John Deere nyerte 92 darabbal, ami 33,5 százalékos piaci részesedést jelent. A második a New Holland lett 20 darabbal, míg harmadik a Claas 15 eladással. Tehát a John Deere több mint négy és félszer annyi traktort adott el márciusban, mint a listán második helyezett szereplő. A márciusi első tízbe a Sonalika, a Case, a Polaris, a Zoomlion, a TGB, a Fendt és a Steyr fért be. Az éllovas John Deere múlt havi értékesítései 15,6 százalékos mínuszt jelentenek tavaly márciushoz képest, két éves távlatban azonban 37 százalékos ugrást mutat a 92 darabos forgalomba helyezés.

Az első három hónap összesített márkasorrendjét is a John Deere vezeti 21,4 százalékos piaci részesedéssel. Az évet rosszul kezdték, januárban csak harmadikok voltak, de februárban az élre álltak, amit megtartottak, sőt növeltek márciusban. A negyedéves listán a New Holland és a Fendt állhatott fel a dobogóra 9,5 és 6,2 százalékos piacrésszel. A tízes listára a Claas, a Polaris, a Case, a Sonalika, a Valtra, a Kubota és a TGB fért még fel. A február végi éves összesített állapothoz képest a Claas és a Polaris helyet cserélt, a Case a hetedikről feljött a hatodik helyre, a Sonalika két helyet előre lépett, míg a Valtra két helyet visszacsúszott. A Kubota egy helyet vesztett, míg új szereplő a Top10-ben a TGB. Összesen 61 gyártó adott el legalább egy traktort hazánkban idén.

A traktorpiac legkedveltebb szegmense a 8 tonnánál nagyobb tömegű 345 darabbal, ami 50,5 százalékos részesedés a piacból. Modellszinten a John Deere E03 6120M traktor 18 darabbal vezeti a szegmenst. A második legnépszerűbb tömegkategória a 0,6 és 1,5 tonnás 107 darabbal, harmadik az 5 és 8 tonna 95 darabbal. A negyedik a 3 és 5 tonna közötti 67, ötödik a 1,5 és 3 tonna közötti 75 darabbal. 600 kilogrammnál kisebb össztömegű traktorból 12 darabot adtak el eddig idén.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

A 25. John Deere traktor – Márkahűség mesterfokon

2018. június 23. 08:01

Kozsuch Kornél 1994 óta gazdálkodik Kondoroson. A mezőgazdaság szeretetét az édesapjától örökölte, de a zöld sárga szerelem már a saját szívéből fakad. A napokban vette át családja körében a 25. John Deere traktorát a KITE Zrt. vezetőségétől.

Oggun traktor: olcsó erőgép, közvetlenül a gyártótól, viszonteladók nélkül

2024. április 9. 08:10

Humanitárius célok (is) vezérlik az amerikai CleBer céget, amely olcsó traktorokkal próbálja segíteni a világ fejlődő térségeit.

Retró: betakarítás egy Claas vontatott cséplőgéppel és egy ősöreg Fendt traktorral

2024. március 20. 08:10

Érdekes kísérletbe fogott egy holland gazda, aki bő félévszázados német masinákkal látott neki tavaly a betakarításnak.

Világrekordernek szánt új rotoros kombájnnal és biogázas nagytraktorral készül a New Holland az Agritechnicára

2023. október 6. 12:40

Több mezőgép-kategóriában a szabályok újraírásával szeretné búcsúztatni 2023-at a New Holland, a gyártó mérnökei ugyanis a „legjobbat a legjobbaknak” elvét követve, az év legfontosabb újdonságait meghagyták a november 12-18. között tartott hannoveri Agritechnica kiállításnak.