Gépinfo

Már csak három százalékos a traktorpiaci mínusz

Agrofórum Online

Augusztusban 180, az első nyolc hónapban összesen 2002 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon – derült ki a Datahouse adatiból.

Az elmúlt havi adat 3 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, és 19 százalékkal marad el a két évvel ezelőtti augusztustól. A koronavírus-járvány márciusi hazai kezdete óta ez a legkisebb havi mínusz, amit a piacon mértek. Igaz a június 8 százalékos plusz egyedi kivételt jelent még így is az elmúlt félévben, amikor húsz százalék körüli, vagy afeletti havi alapú csökkenések sem voltak ritkák.

Az első nyolc hónap 9 százalékos éves csökkenést mutat, azonban csupán 2 százalékos mínusz látható a két éves összehasonlításban.
Az augusztust szokás szerint a John Deere nyerte, ezúttal 41 darabbal, ami 23 százalékos piaci részesedést jelent. A második a Claas lett 20 darabbal, míg harmadik a New Holland 10 eladással. Az augusztusi első tízbe a Fendt, a Case, a Landini, a TGB, a Manitou, a Sonalika és a Lovol fért be.

Ismerje meg a Kubota eddigi legnagyobb traktorát! További információkért kattintson a képre.

Az első nyolc hónap összesített márkasorrendjét magasan vezetve a John Deere vezeti 24 százalékos piaci részesedéssel. Pontosan 300 darabbal többet adtak el eddig idén, mint az összesített listán második Claas, amely 175 értékesítésénél tart. Ez 8,7 százalékos szelet a piaci tortából. A harmadik New Holland 165 darabja 8,2 százalékos piaci részesedést jelent. A tízes listára a Case, a Fendt, a Polaris, a TGB, a Sonalika, a Massey Ferguson és a Kubota fér még fel. Összesen 65 gyártó adott el legalább egy traktort hazánkban idén.

A traktorpiac legkedveltebb szegmense a 8 tonnánál nagyobb tömegű 1141 darabbal, ami 57 százalékos részesedés a piacból. A második és harmadik legnépszerűbb tömegkategória a 600 és 1500 kilogramm, illetve az 5 és 8 tonna közötti 255, illetve 245 darabbal. A negyedik a 3 és 5 tonnás 163 eladással, az ötödik pedig a 1,5 és 3 tonna közötti 157 darabbal. Utána a 600 kilogrammnál kisebb össztömegű traktorok következnek, ezekből 41 darabot adtak el eddig ebben az évben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Új francia traktor születik, el akarják hagyni belőle a sebességváltót

2024. március 6. 10:10

Tisztán elektromos hajtású, sebességváltó nélküli traktor kifejlesztésén dolgozik egy francia start-up cég, a masina 160 LE leadására lesz képes.

Videó a jövő és a jelen legjobb traktorairól - Robottraktorok és drónok Hannoverből

2019. november 26. 17:41

Az Agritechnica alatt a látvány- és márkakavalkádban egyértelműen kiemelkedtek az olyan gépek, amelyek a erőteljes mezőgazdaság átalakulását vetítették előre.

Gépészet Videó

Autóipari formatervezők a traktorpiacon

2019. július 30. 13:33

A traktorgyártók közötti piaci verseny, hasonlóan az autóiparhoz, előtérbe hozza az új formai megoldások keresését. A színek, a formák hatásának elemzése eredményeként, egyes gyártók arra a következtetésre jutottak, hogy igazi, átütő sikert csak profi formatervezők bevonásával érhetnek el.

Meglepetés Csehországból: új generációs Zetor traktorok érkeznek

2023. október 20. 07:10

A Zetor a közösségi médiában közölte a jó hírt a cseh márka rajongóival, felhasználóival, hogy hamarosan új generációs traktorokat dob piacra. Mit és mikor? Ez még titok.