Gépinfo

Merész, modern formatervű fényszórót alkotott a Hella

Agrofórum Online

A traktoroknál, kombájnoknál éppen olyan fontos a megfelelően működő fényszóró, mint a közúti járműveknél, hiszen a vonulásuk gyakran esik hajnali vagy éjszakai időpontra, rosszabb látási körülmények közé.

Az 1899-ben alapított német Hella fontos globális szereplő a világítástechnika, az autóvillamossági, elektronikai, illetve a klíma és motorhűtés alkatrészek terén. Most egy úgynevezett bi-LED modullal rukkolt elő, amely egyesíti a tompított és távolsági fényt, vagyis a speciális lencse célzottan a kívánt irányba vetíti a fényt.

Az újdonság mezőgazdasági célú alkalmazásra is megfelelő, bár különlegessége elsősorban abban rejlik, hogy ez a Hella legelső szögletes formájú bi-LED fényszórója. Jelentős részben tehát a dizájn változott trendivé, maga a technológia nem új. A robusztus, ellenálló konstrukció teszi lehetővé azt, hogy mostoha körülmények között – például a mezőgazdaságban vagy építőipari gépek esetén – is használható legyen.

A fényszóró ellenáll a vibrációnak, a rázkódások elkerülése pedig biztonságosabb munkakörnyezetet teremt a gép kezelője számára. A termék a porszennyeződéssel szemben is védett, ráadásul a magasnyomású tisztítás sem árt neki, tehát minden szempontból ideális lehet a traktorokra, kombájnokra. A SlimLine család első tagjának számító újdonság hamarosan piacra kerül.

A bi-LED fényszóró úgynevezett fordított polaritás elleni védelemmel is rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a csatlakozók szándéktalan felcserélése sem teszi tönkre. A lámpa -40 és +60 fok közötti környezetben is megbízhatóan működik, a fagy vagy túlzott hőhatás sem rövidíti le az élettartamát. Az 5500-as Kelvin-érték a nappali fényhez hasonló körülményeket teremt éjszaka is. A fényszóró burkolata különböző színekben lesz kapható, ezáltal könnyen illeszkedhet a jármű megjelenéséhez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt a legendás traktormárka, 260 lóerős szörnyeteggel lépett elő

2026. október 15. 13:10

Kínában gyártva, és egyelőre az argentin piacra szánva jelent meg a patinás német Hanomag traktormárka legújabb erőgépe.

Most lépjen, ha kedvezményes áron szeretne robotkormányzási rendszert, akár utólagos beszereléssel is

2026. október 5. 12:10

Az AXIÁL Kft. új, saját márkás robotkormányzási megoldással jelentkezik: megérkezett az ISTRON SP2 Plus. A hazai gazdálkodók igényeire szabott rendszer RTK korrekcióval támogatja a pontos munkavégzést a talajelőkészítéstől a vetésen át a sorközművelésig.

Iszonyatos gyorsulással hívta fel magára a figyelmet a svájci elektromos traktor

2026. szeptember 23. 13:10

Egy traktor esetében a gyorsulás nem tartozik a mérvadó műszaki adatok közé, az innovációban élen járó svájci Rigitrac márka kistraktora most mégis ezzel hívta fel magára a figyelmet.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Berobban a vertikális növénytermesztés?

2023. január 17. 17:38

Egy új globális trend kibontakozásának lehetünk tanúi, és ez nem más, mint a napfénytől elzárt növénytermesztési rendszerek, mesterséges megvilágítással, függőleges, vagyis vertikális növényelrendezéssel.

Hogyan hat a LED világítás a paradicsom termésmennyiségére?

2021. május 21. 05:16

A felső LED megvilágítással kombinált technológiák bevezetésével a minőség és hozam maximalizálása a cél.

Q széria: a Valtra újdonsága

2022. július 10. 11:11

A 7,4 literes Agco Power motorral és Agco CVT hajtóművel készülő, egyszerű kezelhetőségű, intelligens traktorok, megfelelő munkagépparkkal minden mezőgazdasági feladathoz hatékonyan használhatók.

Nagyméretű, egyetlen elemből formált BMW-hűtőráccsal támad az új X6

2019. november 1. 04:38

Az új BMW X6 kétféle benzines és kétféle dízelüzemű erőforrással érkezik meg az utakra. A motorpaletta csúcsán a 390 kW / 530 lóerő maximális teljesítményre képes V8-as benzinmotorral szerelt BMW M Performance modell áll.