Gépinfo

Nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás Szlovéniában

Agrofórum Online

Augusztus 24-29. között került megrendezésre a szlovéniai muraparti városban, Gornja Radgonán az 57. AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás. A rendezvény a régió egyik kiemelkedő mezőgazdasági kiállításának mondható, hiszen több mint hét hektár kiállítási területen 32 országból mintegy 1850 kiállító mutatta be termékeit.


A kiállítás partnerországa az ausztriai Stájerország volt. Emellett Magyarország, Horvátország, Észak-Macedónia, Lengyelország, Bulgária és Vietnám is saját kiállítótérrel képviseltette magát. A számos szakmai rendezvény kísérte a kiállítást, amely közül volt magyar vonatkozású is. Intelligens döntések az agráriumban címmel magyar-szlovén üzleti találkozót rendeztek.

Magát a kiállítást a szlovén kormányfő Marjan Šarec nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy a vásárt 57. alkalommal rendezik meg, amely szám közel azonos a szlovén gazdák átlagéletkorával. Kihangsúlyozta, hogy gazdaságátadás, a fiatal gazdák ösztönzése elsődleges cél a szlovén mezőgazdaság számára. Rámutatott arra is, hogy a jövőben a modernizáció, a digitalizáció nagy hatással lesz a gazdák, gazdaságok tevékenységeire, és reményei szerint megkönnyítik a mezőgazdasági munkavégzést.

Az ágazat fiatalításának fontossága, a modern termeléstechnológia, illetve a digitalizáció előnyei, annak hatékony hasznosulása mellett a környezetvédelmet, az életminőség javítását hangsúlyozta ki Phil Hogan Európai Bizottság mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa, aki szintén jelen volt a megnyitó ünnepségen.

Dr. Aleksandra Pivec szlovén mezőgazdasági, erdészeti és élelmiszeripari miniszter beszédében rámutatott arra, hogy a kiállítás lehetőséget biztosít a mezőgazdasági termelők részére termékeik, munkájuk, életmódjuk bemutatására, népszerűsítésére. A kisgazdaságok által előállított helyi, kézműves termékek elengedhetetlen részét képezik a szlovén mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak. Ezen minőségi termékek léte és előállításuk további fejlesztése az ország mezőgazdaságának és a gazdák hírnevének növelése szempontjából elengedhetetlen.

Szlovénia területének jelentős része erdő, illetve legelő, kaszáló. Ennek kapcsán jelentős számú az erdészettel, illetve a gyepgazdálkodással kapcsolatos erő-, és munkagép volt látható a kiállított eszközök között. A szlovén traktorpiacon évente mintegy 1200-1400 erőgép talál gazdára. A birtokszerkezetre jellemző elaprózódottság és a domborzati viszonyok által determinált lejtős művelés az erőgépek esetében a kis-, közepes teljesítményű erőgépek dominanciáját vonja maga után az új gépek értékesítésekor. Így a Szlovéniában értékesített traktorok átlagos teljesítménye megközelítőleg 65 kW (88 LE).

Mindez a kiállításon is megmutatkozott. A nagy traktorgyártók 400-500 LE-t meghaladó látványos törzscsuklós erőgépeivel, illetve 10 m munkaszélességet meghaladó vágóasztallal rendelkező betakarítógépekkel nem találkozhattunk. Azonban a kis-, és közepes gazdaságok részére szánt erőgépekkel, speciális, lejtős művelésre szánt, vagy erdészeti célra felkészített traktorokkal igen.

Kiemelt figyelmet kaptak a gépkiállításon a szlovén mezőgépgyártás Magyarországon is ismert termékei, cégei. A kaszálók és legelők, illetve ültetvények művelésének gépesítésében megoldásokat biztosító INO Brežice, illetve a SIP Šempeter. A pótkocsik, illetve szervestrágyaszórók gyártója a Farmtech, amely cég a kiállítás nagydíját is elnyerte a „hazai gyártású új gép” kategóriában. Továbbá az ületvény, illetve erdészeti célú kis- és közepes teljesítményű törzscsuklós traktorokat továbbá ületvény és szántóföldi permetezőket gyártó Agromehanika (1., 2., 3. kép).

1. és 2. kép: Szlovén gépgyártók a vásáron

3. kép: Az egyik nagydíjas termék

Természetesen a nagy multinacionális mezőgépgyártó cégek legtöbbje képviseltetett magát a kiállításon.

Mezőgép kategóriában a kiállításon két nagydíjat, 27 aranyérmet, 10 ezüstérmet, 2 bronzérmet, és további egy különdíjat osztottak ki, a hazai és a külföldi kiállítók és gyártók termékei között.

Magyarország saját országstanddal képviseltette magát, amelyen magyar kézműves termékek bemutatása, kóstoltatása örvendett nagy népszerűségnek. (4. kép)

4. kép: A magyar országstand

A kiállítás a kitűzött célokat megvalósította, hiszen az évről évre idelátogató mintegy 120 ezer látogató igazolja, hogy van érdeklődés a mezőgazdasági termékek és azok előállítói iránt. Az ágazatban zajló innováció, technikai fejlődés nyomon követésének, továbbá a termeléshez, tenyésztéshez szükséges input anyagok, gépek forgalmazóival történő kapcsolattartásnak egyik kitűnő helyszíne az AGRA, Gornja Radgonán.

Dr. Magó László
Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar, Gödöllő

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Feltámadt az NDK, hajdani keletnémet kutatások alapján fejlesztettek hatékony munkagépet

2026. január 15. 13:10

Az eke napjainkban „szitokszóvá” vált, de egy új fejlesztés is bizonyítja, hogy ez a munkagép a jövő mezőgazdaságában is szerepet kaphat.

A Volvo traktor visszatért a szántóföldekre, de egy csavar van a történetében

2026. január 13. 13:10

A jól ismert márkák mellett üdítő néha látni egy-egy újfajta gyártmányt a traktorpiacon. A Volvo neve például egészen jól cseng ebben a tekintetben.

4 percenként gyártanak le egy traktort a kínaiak, letarolják az európai piacot

2026. január 9. 16:10

Az egy évtizede az Arbos márkával zsákutcába jutott kínai Lovol ismét megpróbálkozik az európai piac meghódításával, új traktorokkal, és immár saját márkanéven.

Feltámadt poraiból a szovjet márka, az Ural új motorkerékpárral jelentkezett

2026. január 9. 13:10

Egy legenda újjászületése mindig örömteli esemény. Ezúttal a szovjet gyökerű Ural jelentkezett gépújdonsággal, de a történetében van egy kis csavar.

Versatile 335 - Kanadai traktor kompromisszumok nélkül

2018. április 2. 11:37

A Versatile 335 egy új széria, amely Tier IV F motorral a 265-365 lóerőtartományban érhető el. Nagy a tengelytáv, és az önsúlya, utóbbinál 16 tonna is elérhető.

Gépészet Videó

Érkeznek az új ZETOR traktorok - Bemutatjuk az Utilix és Hortus kistraktorokat

2018. február 19. 07:40

A Zetor új, 42-67 lóerő tartományba tartozó univerzális kistraktorokat mutatott be Utilix és Hortus elnevezéssel.

Nokian Tyres: intelligens gumiabroncsok traktorokhoz

2020. október 11. 10:38

Az intelligens gumiabroncsokat az alkalmazás regisztrálja, majd monitorozza a gumiabroncsok helyzetét és nyomását, valamint az összes ilyen abronccsal rendelkező jármű hőmérsékleti adatait.

Massey Ferguson 5711 S – 110 lóerős, rugózott hidas prémium traktor eddig soha nem látott áron!

2019. december 12. 09:24

A Massey Ferguson univerzális felhasználású traktorszériája- az importőr Austro Diesel GmbH év végi akciójában- rendkívül kedvező áron érhető el. Az erőgép kifejezetten a hazai gazdálkodók igényeire lett kialakítva: rugózott mellsőhíd, frontsúlyozás, légfék berendezés és kukorica sorközbe beférő abroncsozás mind az alapfelszereltség részei.