Gépinfo

Vakmerő: szántás és vetés egy menetben

Agrofórum Online

Bizonyos munkaműveletek összevonása jelentős előnyöket kínál, hiszen nemcsak munkaidőt és üzemanyagot takaríthatunk meg általa, de a káros talajtömörödés minimalizálásában is segíthet. De bármit össze lehet vonni, akár a szántást és vetést is?

A német Alien System GmbH új fejlesztése bebizonyította, hogy akár erről is szó lehet. Elsőre furcsának tűnhet, hogy a talajforgatás után rögtön sor kerül a vetésre, ám ehhez csupán egy jól átgondolt és kivitelezett gépkombinációra van szükség.

A váltvaforgató eke a traktor mögött kapott helyet, míg a vetőcsoroszlyák az erőgép jobb oldalán, a már felszántott talajon dolgoznak. Természetesen egy méretes vetőmagtartályra is szükség van a kombinált munkaművelethez, ezt a traktor orrára helyezték. A csoroszlyák előtt egy hatékony szántáselmunkáló egység fut.

A munkaszélesség a gyártó szerint hatféle méretben lesz elérhető, mégpedig 1,5 és 3 méter között, ami – valljuk be – nem tesz lehetővé túl nagy területteljesítményt. A megoldás tehát elsősorban a kisebb földterületekkel rendelkezők számára lehet ideális.

A gazdák háromféle felszereltség közül választhatnak. Az EcoLine változat a belépő szintet takarja, ennél csak elektromos adagolórendszert találhatunk. A ProfiLine verziónál már van külön mag- és műtrágyaadagoló egység (az előbbi 1,5 kg/ha-tól 500 kg/ha-ig terjed, az utóbbi 25-től 500 kg/ha-ig). A ProgressLine pedig ezeken felül már területspecifikus vetésre is alkalmas.

A magtartály az alapváltozatnál 950 literes, ám opcionálisan 1150 literes kivitelben is elérhető. A csoroszlyanyomás 5 és 30 kg között változtatható, a vetési mélység 1 és 8 cm között állítható be.

Az Alien System gépkombináció valójában három munkaműveletet egyesít. Az ekével fellazítják és átszellőztetik a talajt, a növényi maradványokat pedig bekeverik a felső rétegbe. Ezt követi a magágykészítés a csírázáshoz ideális feltételek megteremtéséhez, végül pedig megtörténik a vetés és műtrágyázás.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Váratlan újdonsággal léptek elő a kínaiak, alaposan meglepték vele a piacot

2025. december 24. 09:10

A válsághelyzetek mindig új szereplők, „trónkövetelők” felbukkanását segítik elő, így van ezt most a traktorpiacon is.

Erősen titkolózik a John Deere, elképesztően nagy dobásra készülhetnek, van is egy tipp rá

2025. december 21. 16:10

Valóban új traktor készült a John Deere boszorkánykonyhájában? Ha igen, akkor miért nem leplezték le az Agritechnica kiállításon? Ez a kérdés foglalkoztatja most a fél világot.

A 12 kerekű traktor extrán talajkímélő, mégis van vele egy óriási probléma

2025. december 18. 09:10

Ha a hagyományos 4 kereket megduplázzuk vagy megtriplázzuk egy traktoron, azzal jelentős talajkímélést érünk el, hiszen kétszeresére-háromszorosára növeljük a felfekvő felületet.

Piacra került az egyik legmutatósabb nagytraktor, a műszaki tartalomra is elégedetten csettinthetünk

2025. december 8. 13:10

A hatalmas kiterjedésű mezőgazdasági területek művelése nagy teljesítményű gépeket kíván meg, ezt az igényt elégíti ki Argentína legnagyobb gyártója is.

Szántás után tényleg mindig esik az eső?

2023. október 17. 08:40

Egy amerikai mondás szerint az „eke”, tehát a szántás meghozza az esőt. Kutatók annak jártak utána, van-e ennek igazságtartalma – az eredmény a magyar gazdáknak is érdekes lehet.

Megszületett az eke talajkímélőbb változata – nagy ötlet!

2023. október 11. 07:40

Számtalan támadás éri manapság a szántás műveletét, de ennek is léteznek olyan alternatívái, amelyek a fenntarthatóság kritériumát is teljesíteni tudják. Egy ilyen innovációt mutatott be egy osztrák fejlesztő.

Talajművelés forgatás nélkül, 8 literes fogyasztással, kevesebb gyommal

2023. augusztus 22. 07:40

Üzemanyagot takarít meg és még a gyomterhelés is kisebb a Regent Tukan MSG 300 grubber használatával egy békési gazda tapasztalatai szerint, aki 5-6 éve hagyta el az ekét.

Trendek a talajművelésben - Agritechnica 2019

2020. február 6. 12:02

A talajművelési technológiákat befolyásoló hatások közül az utóbbi időben meghatározó szerepet játszik növényvédő szerekkel kapcsolatos helyzet alakulása.