Gépinfo

Viharvert kukoricavetési bemutató Dalmandon (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Dalmandon a múlt pénteken viharos körülmények között mutatkoztak be a kukorica vetőgépek, a rendezvényt 15 fok, viharos szél és tornyosuló felhők kísérték.

Dalmandon a múlt pénteken viharos körülmények között mutatkoztak be a kukorica vetőgépek. Dr. Szieberth Dénes görcsberándult gyomorral várta az általa szervezett rendezvény kimenetelét. Volt rá oka. Míg előző nap 28 oC és napsütés volt, a rendezvényt 15 oC, viharos szél és tornyosuló felhők kísérték.

Honlapunkról már tájékozódhattak arról, hogy április 17-én Dalmandon a Bonafarm Zrt. immár másodízben vállalta, hogy helyet és földet biztosít a Magyar Kukorica Klub által szervezett szezonnyitó rendezvénynek.

Kétséges volt, hogy hányan jönnek el. Ez volt Szieberth úr izgalmának egyik oka, a másik pedig, hogy kitart-e az idő. Az elmúlt évben ugyanis elmosta az eső a vetési bemutatót. A létszám miatti aggódást meg az indokolta, hogy nemcsak mi akartunk vetni itt Dalmandon, de idefelé jövet jó néhány vetőgép járta a határt, sietve, hogy még a beígért eső előtt földbe kerüljön a kukorica (vetőmag).

Visszatérve a programhoz. Az időjárás alakulása miatti izgalmat azzal próbáltam enyhíteni, hogy – moderátori tisztemből adódóan megtehettem – megkértem a résztvevőket: nézzenek rá a kezük ügyében lévő mindenféle kügyükre, ahol az Agrofórum honlapján az Időjárás menüpont alatt óránkénti pontossággal megtudhatják az itteni körzetre várható időjárást. Ez volt a reklám helye.

A beltéri program a meghívóban jelzettek szerint bonyolódott. Az, hogy néhány személy, akit vártunk, nem jött el a szakértők és a támogatók közül, az érdemben semmin nem változtatott, mert voltak a helyszínen jelentkező „beugrók”, így alig lehetett a programra szánt időt tartani.

Mire kiértünk a vetési bemutató helyszínére, olyan szél kerekedett, hogy alig győztük nyelni az anyaföld instant változatát. A gépek azonban mentek.

Elsőként a KITE Zrt. 12-soros John Deere 1775 NT típusú szuper elektronikával felszerelt vetőgép csoroszlyái hasítottak a felszínen laza, de alatta tömörödött talajban.

Ezt követte a Tomelilla Kft. által forgalmazott Accord Optima PH 8 HD típusú mozgékony Kverneland vetőgép.

Az Axiál Kft. egy jól bevált, a maga nemében egyszerű, de biztonságos vetőgépet mutatott be; a Monosem NX 2-t.

A nagy érdeklődést és némi vitát kiváltó ikersoros Great Plains vetőgépet a Valkon Kft. mint hazai forgalmazó mutatta be. A vita oka valójában az volt, hogy kellően igazolható-e, hogy a százezer körüli kukorica tőszám ezzel a vetéstechnikával hozza-e a 10-15 százalékos többlettermést. A forgalmazó szerint ezek a számok a silókukoricára egyértelműen igazolhatók, de a szemeskukorica esetében is bíztatók az eredmények. Dr. Árendás Tamás szakértőként a fentieket úgy véleményezte, hogy kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az eredmények kísérletekben is bizonyítottak legyenek. Eltérő évjáratok, különböző talajtípusok és fajták esetében nem biztos, hogy ezek az eredmények realizálódnak. Így aztán a feldobott labda a levegőben maradt.

A programban szerepelt még egy a Monsanto által kifejlesztett „mindentudó” vetőgép is, ezt viszont – sajnos – nem láthattuk, mert nem volt lehetőség a gép hazánkba szállítására.

A résztvevők javára legyen írva, hogy dacolva az időjárással szorgalmasan kapargatták a vetőgépek után a magbarázdákat, keresve, hogy hova, hány centiméterre egymástól és milyen mélységbe rakták le a gépek a vetőmagot. Az igazi vizsga azonban a kelés után lesz.

Alig fejeződött be a bemutató, cseperegni kezdett az eső. Sajnos, csak csöpörgött.

(Dr. Bódis László – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ingyen jutott MTZ traktorokhoz néhány gazda, az indok nem mindennapi

2026. szeptember 18. 13:10

A Magyarországon kevésbé ismert 132N minitraktorokkal jutalmazták meg azokat a termelőket, akik legalább 35 éve tevékenykednek a mezőgazdaságban.

Minden rovarkártevőt eltávolít egy zseniális új megoldás, vegyszer használata nélkül

2026. szeptember 17. 09:10

Egyszerű ötlet, olcsón gyártható és értékesíthető gép oldhatja meg azoknak a zöldség-gyümölcs termesztő gazdáknak a gondjait, akik vegyszer nélküli rovarirtást terveznek.

Újra feltalálták a kaszát, egy forradalmi penge kisebb fordulatszám mellett is tökéletesen dolgozik

2026. szeptember 15. 13:10

Nem aprít, nem szecskáz, hanem valóban kaszál a német fejlesztésű Zi-Cut rendszer speciális, sarló alakú pengéje, tökéletes munkát hagyva maga után.

Pocokinvázió a földeken? Saját gépet épített ellene egy gazda

2026. szeptember 6. 08:10

Saját gazdaságában találkozott a pocokkárral. Válaszként olyan gépet fejlesztett, amely a talaj alá adagolja a csalétket.

Kulcsot adunk a sikeréhez

2021. április 6. 09:00

A jövőbe tekintő gazda számára fontos, hogy ne csupán egy ’vasat’ vásároljon, amikor beruház egy mezőgazdasági gépbe vagy technológiába. A KITE Zrt. hivatalos márkakereskedőként nem csupán egy gépet ad át a vevőnek, hanem kulcsot ad a partnerei kezébe a magasabb jövedelemhez.

Nagyon sok traktor fogyott áprilisban – itt a toplista

2018. május 8. 08:22

Az elmúlt hónapban 372 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon – derült ki a Datahouse adataiból.

Izgalmas „ezüst rakéta” került be a John Deere kínálatába

2024. február 20. 14:10

Az ültetvénytulajdonosok örülhetnek a legjobban a John Deere kínálatába nemrég bekerült, autonóm (humán kezelő nélküli), elektromos hajtású permetezőgépnek.

A Deere nettó árbevétele 23%-kal növekedett

2018. április 9. 08:44

A Deere & Company világszinten elért nettó árbevétele 23%-kal 6,913 milliárd dollárra nőtt 2018 első negyedévében, amely január 28-án végződött.