Nagyvilág

62 malacot loptak el egy sertéstelepről

MTI

Folytatólagosan elkövetett lopással és dolog elleni erőszakkal vádolja a Bajai Járási Ügyészség azt a biztonsági őrt és társát, akik 62 malacot loptak el egy tataházai sertéstelepről - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a 28 éves, biztonsági őrként dolgozó ruzsai férfi tavaly április 7-én este 24 órás szolgálatában 31 magyar lapály fajtájú, egyenként 20 kilogrammos malacot adogatott ki a kerítésen 50 éves kelebiai társának, aki az állatokat egy utánfutóval ellátott tehergépjárműre rakta.

A tolvajpáros hat nap múlva ugyanígy ismét ellopott 31 malacot.

Az állatokat az idősebb vádlott eladta, és a befolyt összegből 100 ezer forintot adott a fiatalabb férfinak.

A lopást azonban a szövetkezetnél rövid időn belül felfedezték, ráadásul az állatok elszállítására használt jármű mozgását egy térfigyelő kamera is rögzítette. Az okozott kár 1 millió 127 ezer forint.

Az ügyészség a szabadlábon lévő, büntetlen előéletű férfiakkal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, és az okozott kár megtérítését indítványozza. A tolvajok ügyében a Bajai Járásbíróság dönt majd.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

2026. október 17. 09:10

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Újra szállíthat hazánk Szerbiába friss sertéshúst

2019. október 5. 10:47

A gazdasági kár mérséklése érdekében a magyar országos főállatorvos haladéktalanul megkezdte a tárgyalásokat a szerb főállatorvossal a regionalizációról.

Értékesítési gondokkal küszködnek a sertéstartók

2024. december 29. 10:10

Az európai sertéspiac jelentős nyomás alá került, amit a sertéshús iránti kereslet visszaesése és a vágási mennyiségek csökkentése okozott.

A beszállítók felkutatása sem egyszerű feladat

2021. november 13. 05:36

Széles Zoltánnal, a Széles Húsüzem tulajdonosával a biotermékek forgalmazásának lehetséges buktatóiról, tapasztalatairól beszélgettünk, no meg arról, hogy miért van az, hogy osztrák biocsirke kerül a magyar asztalra.

Év elejéhez képest nőtt a sertés ára

2018. október 1. 13:18

Az utóbbi időben Románia az ottani, a házisertés-állományban is terjedő afrikai sertéspestis miatt jelentősen növelte élősertés-behozatalát Magyarországról.