Nagyvilág

Élő online valóságshow-t indít a Nébih

NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) újabb innovatív, ismeretterjesztő, szemléletformáló projektet indít. Március 27-én délután 4 órakor kezdődik az első, élő stream-es valóságshow, „Túlélő tojások” címmel. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, többek között – közeledve az ünnepekhez – arra, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot.

A „Túlélő tojások” az első olyan valóságshow, melynek főszereplői állatok, nevezetesen csirkék, vagyis kezdetben tojások.

Beköltöző show

Az élő közvetítés március 27-én délután 4 órakor indul a beköltözéssel. Ekkor a Nébih szakemberei nyolc ellenőrzött, megfelelően előkészített, több különböző fajtájú, de azonos kelési feltételeket igénylő tyúk tojásait helyezik egy automata keltetőbe, és beállítják a keltetéshez szükséges ideális körülményeket, a hőfokot és a páratartalmat.

A show

A keltetés március 28-án hajnali 3-kor kezdődik, melynek folyamatát az érdeklődők napi 24 órában, élőben követhetik a Nébih YouTube csatornáján, illetve a hivatal népszerű kampányai közül a Szabad a gazdi és az Ételt csak okosan! weboldalán.

A keltető berendezés önműködő, így a tojások forgatása nem igényel emberi beavatkozást, ugyanakkor minden nap sor kerül a tojások ellenőrzésére, időnkénti átvilágítására. A stream folyamán a Nébih állatorvos és állattenyésztő szakemberei számos hasznos információt osztanak meg a tojások fejlődéséről, valamint a felelős állattartás fontosságáról. Olyan kérdésekre is válasz kaphatnak a nézők, mint például:

  • mi az a „kártojás”,
  • mi a különbség a tojás és a „szemes tojás” között,
  • 8 tojásból statisztikailag mennyi fog kikelni, vagy épp
  • a záptojás valóban képes-e felrobbanni, komoly kárt okozva ezzel.

Az interakció

A programot színesíti a közönség bevonása, hiszen a nézők nevezhetik el a tojásokat, illetve az abból kikelő kiscsibéket. Megtippelhetik a csibék nemét is, izgulhatnak, hogy melyik tojás kel ki elsőnek, emellett kvízjátékokat játszhatnak, szavazhatnak a Szabad a gazdi Facebook oldalán.

A győztesek

Az állattenyésztési tapasztalatok szerint a tojások egy része nem fog kikelni. A kikelt kiscsibéket viszont a hivatal egy gondos gazdánál helyezi el. A Nébih a projektet kifejezetten húsvétra időzítette, hogy felhívja a figyelmet a felelős állattartás fontosságára, és ezúton is azt javasolja, hogy senki ne ajándékozzon élő állatot!

Fontosabb időpontok:

Az élő közvetítés indítása: 2019. 03. 27. 16:00
A keltetés indítása: 2019. 03. 28. 3:00
A kikelés várható ideje: 2019. 04. 16-17.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újvilági csavarféreglégy: fenyegeti-e Európát a húsevő parazita?

2025. június 29. 16:10

Mexikóban egy húsevő légy lárvái tizedelik az állatállományt, emiatt az USA leállította a marhaimportot. Vajon Európát is elérheti a veszély?

Narancssárga, fekete, fehér?! Mini paradicsom új köntösben

2025. június 15. 16:10

A színes mini paradicsomok népszerűsége ugrásszerűen nő Kínában – a vásárlók az ízt, a látványt és a prémium minőséget keresik.

Globális kukoricahiány fenyeget 2025-26-ban

2025. június 1. 16:10

Rekordalacsony lehet a globális kukoricakészlet 2026-ra. A kínálat szűk, a kereslet erős – az USA és Kína kulcsszerepben.

Uniós könnyítések: kevesebb szabály, több támogatás

2025. május 31. 16:10

Brüsszel csökkentené a gazdák adminisztrációs terheit, miközben több támogatás és nagyobb mozgástér is járna a termelőknek.

800 ezer forintot ér az elveszett ponty - a lakosság segítségét kérik

2020. február 26. 10:44

A horgászok segítségét kéri a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata egy, korábban a Gyékényesi kavicsbánya-tavakból többször megfogott ponty jelenlegi élőhelyének maghatározásában.

Lúdtelepen igazoltak madárinfluenzát

2023. március 24. 10:24

Nógrád vármegyei lúdtelepen igazolta a madárinfluenza vírusának jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Ma jár le az élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje

2019. július 31. 08:46

Július 31-e a 2019. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díj első részletének befizetési határideje.

Engedély nélküli szarvasmarhavágást lepleztek le a Nébih ellenőrei

2018. február 27. 08:58

Az üzemben további kb. 500 kg jelöletlen, nem nyomon követhető terméket is találtak a szakemberek, amelynek elrendelték a megsemmisítését.