Nagyvilág

Fogaskerekeket találtak egy aprócska rovarban, teljes a tanácstalanság a kutatók körében

Agrofórum Online

Korábbi ismereteink szerint a fogaskereket nagyjából 2300 éve találta fel egy ókori görög mérnök. Most kiderült, hogy a természet jócskán megelőzött bennünket.

Az élővilág egészen különleges csodák megalkotására képes, ez számtalanszor bebizonyosodott már. Amit azonban a Cambridge Egyetem kutatói felfedeztek, az alighanem minden képzeletet felülmúl. Ráadásul a tudományos szenzáció nem egy magasabb rendű állathoz kötődik, hanem a pajzsoskabóca (Issus coleoptratus) nevű rovarhoz.

A brit felfedezés szerint ez az aprócska, csupán 3-6 mm-esre megnövő rovar az egyetlen az állatvilág tagjai közül, amely hatékony fogaskerekekkel rendelkezik. Ezt a műszaki megoldást a legtöbben emberi találmánynak gondolják, hiszen megtalálható a járműveinkben, óráinkban és még egy sor más gépezetben, tárgyban. A kutatók sem hitték volna, hogy egy alsóbb rendű létforma szintén „kifejleszti” ezt magának néhány százezer év alatt.

A pajzsoskabóca a fogaskerékszerű testrészeit arra használja, hogy precízen össze tudja hangolni a lábai mozgását, miközben hatalmasat ugrik. A valóban megdöbbentő fogaskerekek elektronmikroszkóp alatt látszanak csak, ám egyértelműen felismerhetők és a laikusok számára is azonosíthatók. Ismereteink szerint ezt a műszaki megoldást Krisztus előtt 300 környékén találta ki egy Alexandriában élő ókori görög mérnök, aki nyilvánvalóan nem vehette mintául az Issus coleoptratus lábfelépítését.

A felfedezést a cambridge-i kutatók a neves Science folyóiratban is közzétették. A pajzsoskabóca Európában és Észak-Afrikában honos, és azért fejleszthette ki a maga fogaskerekes megoldását, mert az ugráshoz arra van szüksége, hogy a hátsó lábai pontosan egyszerre mozduljanak előre. A rovar így nyílegyenesen képes ugrani, míg szinkronizáció nélkül jobbra vagy balra térne ki.

A fogaskerék a természet elegáns és tökéletes megoldása. A nagysebességű videó megmutatja, hogy az akár 14-15 km/h sebességgel szökkeni képes pajzsoskabóca előbb a lábait ugró helyzetben rögzíti, majd előre mozdul. Közben a két végtag mozgása között csupán 30 mikroszekundum eltérés mutatkozik, ami egészen elképesztő, hiszen ez a másodperc 30 milliomod része.

További érdekes részletek a videóban:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Ilyen dinnyét még a régészek is ritkán látnak: 2100 éves lelet került elő

2026. október 5. 07:10

DNS-vizsgálattal is azonosították azt a több mint kétezer éves dinnyemaradványt, amely kivételes állapotban őrződött meg a nedves talajban.

Megvették a legolcsóbb dekopírfűrészt, elképesztő dolgot tapasztaltak vele kapcsolatban

2026. október 3. 09:10

Vajon mire képes egy 7500 forintos faipari barkácsszerszám? Érdemes ennyiért otthoni célokra dekopírfűrészt vásárolni? Egy teszt most – úgy tűnik – eldöntötte.

Közös ügyünk a méhvédelem!

2019. június 20. 16:42

A méhekről sokaknak a finom méz jut először az eszébe, ám ezen állatok munkája ennél jóval összetettebb és fontosabb az emberiség számára. Rengeteg olyan élelmiszer létezik, amelyek termésbiztonságához a méhek és egyéb beporzók munkája elengedhetetlenül fontos.

Fontosabb az állati takarmány előállítása az emberi fogyasztású élelmiszereké helyett?

2024. december 11. 12:10

A „rovaripar” az állatok intenzív tenyésztéséhez szükséges takarmány előállítására fókuszál az emberi élelmiszertermelés helyett.

Időszerű a gabonák vírusait átvivő rovarok elleni védekezés

2019. október 22. 06:36

A levéltetvek és kabócák betelepülése az ősz folyamán kedvező (nem szeles, esős) időjárás mellett szinte folyamatos és ezt a tevékenységet csak a tél eleji erős fagyok képesek lezárni.

Rovarok a talajban

2022. március 14. 04:36

A talajlakó kártevők, (drótférgek, cserebogár-pajorok) szántóföldi és kertészeti kultúrákat egyaránt veszélyeztetnek.