18℃ 11℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Nagyvilág

Nagyon furcsa talajra bukkantak a Hold sötét oldalán a kínaiak, ez minden kutatót zavarba hozott

Agrofórum Online

Az előzetes feltevés szerint nem kellett volna különbségnek lennie a Hold sötét és világos oldali talajának minősége között, ám a valóság a szakembereket is meglepte.

A Hold állandó kísérőnk, amely évezredek óta megragadja az emberek képzeletét. Az 1960-as évek legvégén az Egyesült Államoknak sikerült embert küldenie a hozzánk legközelebbi égitestre, azóta viszont kissé megfeledkeztünk róla. Az utóbbi időkben más nagyhatalmak is szemet vetettek rá, a kínaiak csaknem két évtizede szintén elindították a holdistennőjükről elnevezett Csang-o kutatási programot.

2007-től még csak egy holdszondájuk keringett 16 hónapon át az égitest körül, 2013-ban azonban már sikeres landolást is végrehajtottak. A 2020 novemberében elindított, immár ötödik Csang-o program keretében már anyagmintákat is gyűjtöttek, amelyeket hazaszállítottak a Földre, hogy tüzetesebben is megvizsgálják. A 2024-es hatodik küldetés szintén nem üres kézzel tért vissza.

A kínai missziók érdekessége, hogy ők a Hold túlsó, sötét oldalát veszik célba, abban bízva, hogy eddig nem tapasztalt felfedezéseket tehetnek. Ez a számításuk pedig bevált, hiszen olyan talajmintákat sikerült szerezniük a Holdról, amely a kutatókat is töprengésre késztette. Az égitest felénk eső, világos oldalával ellentétben ugyanis ott a holdpor nem csontszáraz és laza, hanem inkább ragacsos és csomós, amiből könnyen lehetne arra következtetni, hogy vízzel vagy más folyadékkal érintkezve vált ilyenné.

Eltérő fluiditás

Egy kínai kutatócsoport alapos vizsgálat alá is vette a furcsa mintákat, és eredményeiket a közelmúltban publikálták. A sötét oldalról származó anyag úgynevezett nyugalmi szöge valamelyest eltér a világos oldalétól, ez mindenképpen fontos észrevétel. A vízszintes sík és a lejtő síkja által bezárt szöget nevezzük nyugalmi szögnek, és a nagy fluiditású porok nyugalmi szöge kicsi, míg a kis fluiditású poroké nagy. A Hold túloldaláról származó holdpor nyugalmi szöge valamivel nagyobb, ami kisebb fluiditásra utal.

A további vizsgálatok kizárták, hogy ez mágneses erő vagy valamiféle agyagos ásványok jelenlétével volna magyarázható. Sokkal inkább arról van szó, hogy a Hold túlsó feléről származó talajminta részecskéi meglehetősen apróak, finomak (átlagosan 48,4 mikrométeresek), ez hozza létre az összetettebb, „csomós” alakzatokat. Az égitest sötét felén a mállási folyamatok intenzívebbek, ez okozza a látványos eltérést a Hold két fele között.

Ezt találta Kína a Holdon:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

20 éve nem került elő ilyen a Balatonból, mindenki döbbenettel fogadta

2026. szeptember 16. 09:10

Az alacsony vízállás rendkívüli eseményeket, helyzeteket teremtett a Balatonon is, ahol két évtizede nem tapasztalt „csoda” történt meg újra.

Így néz ki pár év használat után a japán csúcsmárkájú flex és a kínai utánzata

2026. szeptember 15. 09:10

Érdekes összevetést készített egy német teszter, aki a japán gyártmányú sarokcsiszolója állapotát hasonlította össze a flex kínai utánzatáéval.

Hiperolcsó kínai ütvecsavarozót tettek próbára kocsikerekeken, elhűltek az eredménytől

2026. szeptember 7. 09:10

Szándékosan nagyobb nyomatékkal meghúzott kerékcsavarokon teszteltek egy kínai szerszámot, az eredmény meglepő.

Mit lehet termeszteni ott, ahol egyre kevesebb a víz? Új válaszok a hőségre és a vízhiányra

2026. szeptember 7. 07:10

A megszokott termesztési határok egyre kevésbé tekinthetők állandónak. Van, ahol már egészen szokatlan módon keresik a választ a változó körülményekre

Decemberi talajvizsgálat és tápanyagtervezés – alapozza meg időben a jövő évi termést!

2025. december 29. 05:40

A decemberben elvégzett talajvizsgálat és a gondosan összeállított tápanyagterv stabil alapot biztosít a következő évi kertészeti sikerekhez.

Útmutató a talajmintavételhez, mésztrágyázáshoz és a meszezéshez

2024. október 31. 09:40

Fontos, hogy a mintavétel szakszerű legyen. Hiszen a helytelenül kivitelezett talajmintavételből származó adatok felhasználása nem eredményezhet helyes döntést.

A talajminőséget és termékenységet javító talajművelési technikák

2024. április 18. 15:10

A megfelelő talajművelési technikák alkalmazása kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a talaj optimális állapotban legyen a növények számára, és hosszú távon fenntartható legyen a termelés.

Megéri precíziós gazdálkodással foglalkozni? Megéri!

2020. január 21. 04:36

Az általunk használt térinformatikai program segítségével összehasonlítottuk, hogy a változtatott mennyiségű tápanyag-kijuttatás (VRA) a homogén kijuttatással szemben realizálhat-e többlet jövedelmet?