Nagyvilág

Őrizetben Bige László

telex.hu

Gazdasági bűncselekmények gyanújával őrizetbe vették Bige Lászlót, az ország egyik leggazdagabb emberét – értesült a Telex. A nagyváradi születésű Bige elsősorban műtrágyagyártásból szerezte vagyonát.

Az ügyről egy ideig nem volt hivatalos nyilvános információ, de szerda reggel a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség megerősítette az őrizetbe vétel tényét. A telex.hu értesülései szerint gazdasági ügyekről van szó. Úgy tudják, a kedd reggeli rajtaütés során házkutatás is történt, és a rendőrök bizonyítékokat is lefoglaltak.

Az értesüléseinket ugyan több forrásból is ellenőriztük, de magát Bige Lászlót nem értük el, a mobiltelefonja ki volt kapcsolva. Kerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, illetve a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságot, előbbinél utóbbihoz irányítottak, de a cikkünk megjelenéséig az ottani sajtóügyelettől sem kaptunk válaszokat a kérdéseinkre. Levelünket elküldtük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek is, először ez a hivatal erősítette meg az értesülést.

A vállalkozó az egyik leggazdagabb magyar, ugyanakkor cégeinek, így legjelentősebb vállalatának, a péti Nitrogénművek Zrt.-nek jelentős adósságai is vannak (kis adalék, hogy a cégről az Index.hu éppen kedd délután, már bőven a rendőrségi akció után szemlézett egy Vidék Magazin-interjút „A Nitrogénművek köszöni jól van” címmel). Bige László cégei (a Bige Holding) az elmúlt időszakban többször álltak rendőrségi és versenyhivatali vizsgálat alatt. Korábban megtörtént, hogy a rendőrség mintegy 300 rendőrrel vizsgálódott a csoport szolnoki üzemében. Az az ügy egy környezetvédelmi eset volt, ez a mostani azonban egy másik eljárásnak tűnik – írja a telex.hu

Bige László mindig előszeretettel magyarázta a vizsgálatokat azzal, hogy ő nem része a NER-nek, illetve sokszor emlegette régi konfliktusát Csányi Sándor OTP-vezérrel. Az biztos, hogy a műtrágya-vállalkozó sok üzleti ellenfelet gyűjtött az évek során, állítólag a mostani ügy is egy volt üzleti partnerének a feljelentése alapján indult.

A Csányi Sándorral vívott konfliktusának legnyilvánosabb eleme az volt, amikor a két üzletember a nádudvari KITE agrárintegrátor vállalkozás megszerzéséért folytatott versenyfutást.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Évezredek óta rejtőzött a Duna mélyén, egészen elképesztő lelet került elő

2026. október 8. 09:10

Ha nincs az idei rendkívüli szárazság, aligha került volna elő a legnagyobb folyónk medréből egy valóban fantasztikus jégkorszaki lelet.

Ilyen dinnyét még a régészek is ritkán látnak: 2100 éves lelet került elő

2026. október 5. 07:10

DNS-vizsgálattal is azonosították azt a több mint kétezer éves dinnyemaradványt, amely kivételes állapotban őrződött meg a nedves talajban.

Megvették a legolcsóbb dekopírfűrészt, elképesztő dolgot tapasztaltak vele kapcsolatban

2026. október 3. 09:10

Vajon mire képes egy 7500 forintos faipari barkácsszerszám? Érdemes ennyiért otthoni célokra dekopírfűrészt vásárolni? Egy teszt most – úgy tűnik – eldöntötte.

Miért kell a kén? -  Legyél profi a búza nitrogén- és kéntrágyázásában!

2024. április 19. 05:40

A nitrogén hatékony beépüléséhez megfelelő mennyiségű kénre van szükség. Ezenfelül a kén serkenti a növények növekedését, fokozza a fehérje- és a sikérképződést, az ellenálló képességet, javítja a sütőipari értéket, javítja a termésbiztonságot.

Minden a gyümölcsösök lombtrágyázásáról – Fókuszban az alma

2024. július 5. 17:10

A lombtrágyázás nagy előnye, hogy a talajtulajdonságok nem befolyásolják, serkenti a gyökerek tápanyagfelvételét, és hatékonyabb a felszívódás.

Ön nem akar nagyobb termést és jobb tápelem-hasznosulást?

2024. február 21. 17:10

Nem javítaná akár 20%-kal a foszforfeltáródást? Nem pótolná egyszerre a nitrogént, kalciumot és magnéziumot? Nem meszezné a talajt? Nem javítaná a talaj szerkezetét és vízbefogadó képességét?

Kell, hogy tudd a karbamidról!

2023. november 10. 10:10

Ez a legkörnyezetszennyezőbb műtrágya a gyártás és felhasználás során is! Vigyázz a környezetre és ne használj karbamidot!