Nagyvilág

Traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával csaltak

MTI

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen, aki a gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést - tájékoztatta a szervezet sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Kuperczkó Adrienn közölte: traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával „ügyeskedő” társasággal szemben zárták le a nyomozást.

A gyanú szerint a csalássorozat irányítói az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket, amelyeket papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportáltak, közösségi, áfamentes eladásként. Majd a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább – szintén csak papíron – a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen.

A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el, azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak.

A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel – emelte ki Kuperczkó Adrienn, aki jelezte, hogy az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Mint felidézte, a pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen – köztük Bács-Kiskun, Baranya és Pest megyékben – tartottak házkutatásokat. Könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően – hangsúlyozta a pénzügyőr főhadnagy.

Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították a hamis okmányokkal „variáló” fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is.

Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Az apadó Duna páratlan leletet dobott ki magából, ilyet még a győri szakemberek sem láttak

2026. október 17. 09:10

Nem mindennapi leletre bukkantak Győr közelében a Dunában, a jégkorszaki maradványokat a helyi múzeum fogadta be.

Kinek kell összegyűjtenie a szomszéd telkére hullott avart? Ezen nagyon csodálkozni fog

2026. október 15. 09:10

A szomszédok egy része rendszeresen összevész azon, hogy a másik telekre áthullott gyümölcs kit illet meg. A falevelek „tulajdonlásáért” már nincs ilyen harc.

Páratlan kincsre bukkantak a Balaton környékén, csak most hozták nyilvánosságra

2026. október 13. 09:10

Félezer éves pénzérmékre bukkantak a nyáron a Magyar Nemzeti Múzeum régészei a Balaton közelében. A leletek révén ismét egy kicsit többet tudhatunk meg a tizenöt éves háború időszakáról.

Most derül ki, mit tett a történelmi hőség a fehér szarvasgombával

2026. október 11. 14:10

Megkezdődött a fehér szarvasgomba keresése. A rekordmeleg, száraz nyár után azonban kérdéses, milyen lesz az idei termés.

Nagyteljesítményű dízelmotorokat fejleszt a Kubota - belépés a 300 lóerő feletti szegmensbe

2020. március 7. 09:39

A KUBOTA Corporation bejelentette, hogy megkezdi az új, S7509 nagyteljesítményű ipari dízelmotor fejlesztését, amely megfelel az EU Stage V. környezetvédelmi előírásoknak. A referencia darabot a CONEXPO CON / AGG kiállításon, 2020. március 10–14. között, Las Vegasban mutatják be.

Massey Ferguson 5700 M – ár/érték bajnok típusok

2024. november 20. 08:10

Az akciósan elérhető traktorok ugyanolyan minőségi alkatrészekből álló, átgondoltan felépített erőgépek, mint a nagyobb Massey Fergusonok.

Elkészült az alighanem eddigi legszebb John Deere traktor

2024. szeptember 2. 09:40

Elég volt feketére festeniük egy 8R 340 erőgépet, némi diszkrét aranysárga csíkkal, és máris gyönyörködhetünk a végeredményben.

A traktorok színes világa

2019. május 6. 12:33

Az idők során a traktorgyártó cégek gyártmányaik számára kiválasztottak egy-egy jellegzetes színt és igyekeztek azt közismertté tenni.