Növénytermesztés

Aratnak Békésben, a repcével gond van, az árpával viszont elégedettek

Agrofórum Online

Beköszöntött az első nyári hőhullám Magyarországra ezen a héten. A gazdák egy részét már aratás közben találta, így a hozamokra nincs különösebb hatása.

A 2022-es aszályos év után tavaly némi nyugtalansággal várták a gazdák, hogy mit tartogat számukra az időjárás, a klímaváltozás. Végül megnyugodhattak, hiszen a 2023-as szezon átlagos termést eredményezett Magyarországon.

A félsz kicsit alighanem most is benne volt a termelőkben, de mire megérkezett az első jelentős hőhullám (a június 17-tel kezdődő héten, 35 Celsius-fok fölötti maximumokkal), a déli területeken már javában folytak a betakarítási munkák.

A Beol.hu megyei portál tudósítása szerint Békésben az árpával már lassan végeznek, sőt a búza és a repce aratásába is belefogtak. Az eredmények nem rosszak, lényegében a tavalyiakkal vetekednek.

2023-ban az őszi árpa termésátlaga országos szinten 5,5 tonna/hektár volt. Ez ugyan 22 százalékkal meghaladta a 2022-es átlagot, ám a NAK mégis úgy értékelte, hogy elmaradt a várakozásoktól, mind mennyiségben, mind minőségben.

Jelenleg Békésben az őszi árpa az aratás végéhez közelítve hektáronként 5–7 tonnás termésmennyiségekkel örvendezteti meg a gazdákat. Ebből természetesen nem sok mindent lehet előre következtetni az országos termésátlagra, de kezdeti eredményként biztató.

„Jó közepes a termés, a minősége, nedvességtartalma is megfelelő, de az alacsony felvásárlási ár nem kedvez a gazdáknak”

– értékelte a Beol.hu oldalnak Bozsár Tamás, a Csabai Raktárszövetkezet integrációs és kereskedelmi vezetője. A szakember úgy látja, hogy Békésben a búzák többsége jól mutat, viszont a repcék gyengék, hiányzott az eső, kevés az oldalhajtás. A napraforgó és a kukorica tartja magát, de a gabonaaratás után nagyon jól jönne nekik a csapadék.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kukoricavetés 40 km/h sebességgel, egészen elképesztő bravúrt hajtottak végre

2026. október 12. 13:10

Nem is az irdatlan vetési tempó volt a Väderstad és a Valtra közös kísérletének legnagyobb eredménye, hanem az, hogy a magok 95 százalék fölötti pontossággal kerültek a földbe.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Vegyes képet mutattak múlt héten a gabonapiacok

2020. április 27. 05:37

Európában múlt héten vegyes kép rajzolódott ki a gabonatermékek piacán, hiszen a négy kiemelten fontos agrártermék közül a takarmánybúza és a kukorica ára emelkedett. A malmi búza és a repce viszont olcsóbb lett öt nap alatt.

Növekedett a búza vetésterülete az unió legnagyobb termelőinél

2019. február 3. 04:47

A négy legnagyobb európai uniós búzatermelő országban növelték a búza vetésterületét, részben azért, mert a száraz időjárás megakadályozta a repce vetését.

A fekete-tengeri feszültségek miatt drágultak a termények

2023. augusztus 17. 08:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.

Emelkedett a búza fronthavi jegyzése - Olajnövény- és gabonapiaci jelentés

2018. március 8. 10:24

Magyarországon a full-fat szóját 134 ezer forint/tonna, a takarmánykukoricát átlagosan 44,5 ezer forint/tonna áron értékesítették februárban.