4℃ 1℃
december 1. Elza, Natália, Blanka, Bonita
Növénytermesztés

„Az Agrofórumnak komoly hatása van a gazdálkodásunk irányára” – Nyereményjáték 2019 – II. rész

Agrofórum Online - Fotó: Kovács Zoltán

Az Agrofórum partnereink segítségével 2019-ben is előfizetői és regisztrációs nyereményjátékot indított. A díjazottjaink listáját már ősszel közzé tettük. A KITE Zrt. által felajánlott 500.000 Ft értékű Natural Force biostimulátort a vállalat sárbogárdi alközpontjában adtuk át a Bodonhelyen termelő Kiss Sándornak, akivel rövid interjút is készítettem.

Kezdjük a beszélgetést egy gazdaságbemutatással.

Bodonhelyen gazdálkodunk mintegy 400 hektáron, ahol a legfőbb kultúrnövényünk az őszi árpa és az őszi búza. Ez általános a Rábaköz szívében. Emellett őszi káposztarepcét és kukoricát termesztünk, illetve van néhány alternatív növényünk kisebb területen.

Ha jól tudom, a kalászosok tekintetében vetőmag-előállítás is zajlik a családi gazdaságban.

Így igaz, ezért is örültünk a KITE Zrt. Natural Force biostimulátorának, hiszen ezeken a területeken eddig is használtunk hasonló készítményeket, ezt viszont most próbálhatjuk ki először.

Milyenek a terméseredmények?

A terméseredmények a talajadottságainktól, tehát a Rába öntésterületétől is függenek, így viszonylag nagy a szórás a kalászosok tekintetében. Általában 4 tonnától a 7-8 tonnáig takarítjuk be a búzát és az árpát hektáronként.

Milyen technológiai elemek teszik sikeressé a gazdaságukat?

Amikor elkezdtük, még nálunk is csak a szántásos talajművelés működött, de az agyagos, kötött területeink leszoktattak minket erről. Nagyjából 10 éve már javarészt forgatás nélkül dolgozunk, tavaly két kert kivételével teljesen el is hagytuk a szántást. Persze mindig tanulunk, és ez ezzel sincsen másképp.

A technológiánál maradva, de áttérve a növénykondicionálók, biostimulátorok területére, miért kezdték el ezeket a termékeket alkalmazni?

A klímaváltozás minden tekintetben befolyásoló tényező, így ebben is nagy szerepe van. Régebben az Agrofórumban is olvastunk arról, hogy a levéltrágyák, levélkondicionálók hasznosak, de korábban a szakemberek úgy gondolták, hogy növényanalízis után, a hiánytünetek megjelenésekor érdemes használni. Az utóbbi évtizedben viszont azt látom, hogy az időjárás megváltozása indokolttá teszi, hogy általánosan alkalmazzuk a termékeket. A környékünkön sem tudok olyan gazdát, aki legalább levéltrágyát ne használna. A készítményeket persze próbálgatjuk, de általánosságban elmondhatom, hogy mindenképpen helye van a technológiában, különösen, ha kevés a csapadék.

Akkor tehát már régebb óta olvassa az Agrofórum szaklapot?

Több mint 10 éve vagyunk előfizetői, a növényvédősünk rendszeresen hivatkozik rá, ezért is hoztuk meg a döntést korábban. Növénytermesztők vagyunk, és ebben az újságban foglalkoznak leginkább mélyrehatóan azokkal a témákkal, amelyek minket érintenek. Az Agrofórumnak komoly hatása van a gazdálkodásunk irányára.

A Natural Force átadása a KITE Zrt. sárbogárdi alközpontjában
(Gribek Dániel, az Agrofórum Online vezetőszerkesztője, Kiss Sándor nyertes gazdálkodó, és Sira Márk, a KITE Zrt. kertészeti üzletágának vezetője)

Hogyan értesült a szerencsés sorsolásról, aminek köszönhetően a kalászosokban kipróbálhatja a Natural Force biostimulátort?

Először az egyik barátom gratulált nekem, akit teljesen más ügyben hívtam fel. Akkor még nem kaptam értesítést, így nagyon meglepődtem. Utána pedig úgy voltam ezzel, hogy hiszem is, meg nem is. Végül elhihettem. De érdekességképpen elárulom, hogy a fődíjat, a pótkocsit egy olyan fiatal gazdálkodó nyerte meg, aki tőlünk viszi a vetőmagot Tétről. Neki is gratulálok!

Natural Force

A Natural Force egy rendkívül magas (47%) aminosav tartalommal rendelkező növénykondicionáló készítmény. Ezen aminosav tartalom nagy része a növény szempontjából kifejezetten értékes úgynevezett szabad aminosav. A szabad aminosavak magas aránya a gyártástechnológián alapul, mely során a termék alapanyagát biztosító növényi fehérjéket egy biológiai folyamat segítségével aminosavakra bontják szét.

Az enzimatikus hidrolízis során a fehérjék közötti peptidkötések fölszakadnak kialakítva így a rendkívül stabil és egyben jól oldódó szabad aminosavakat. A szabad aminosavak keletkezése során úgynevezett másodlagos metabolitok (vitaminos, fitohormonok) keletkeznek, mely tovább növelik a termék biostimulátor hatását.  A Natural Force keverhetőségét tekintve kiemelkedő tulajdonságokkal bír, ebből következően növényvédelmi kezelésekkel könnyen összekapcsolható. A KITE Zrt. saját kísérleteiben, különböző növénykultúrákban eltérő termőhelyi körülmények és évjáratok mellett is kiemelkedően termés többletet eredményezett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

45 centiméter mélyre ültetett kukorica bújt ki a földből, valóságos csoda történt

2025. november 28. 09:10

Egy ősi nép kukoricatermesztést folytat minimális csapadék mellett, öntözés és talajművelés nélkül, mégis eredményesen – érdemes odafigyelni a tapasztalataikra.

Borzasztó tárolási veszteséget szenvednek el évről évre, a gabona közel 40 százaléka megy pocsékba

2025. november 22. 16:10

Az élelmiszerbiztonság megteremtése még mindig alapvető cél Afrikában. Nem feltétlenül termelnek keveset, inkább az a gond, hogy képtelenek megőrizni a terményeik minőségét.

Szójamentes jövő: brit kutatók áttörése

2025. november 12. 11:10

A Germinal projekt áttörést hozhat a fenntartható, helyben termeszthető növényi fehérjék terén.

Ekkor érkezhet az első hó, meglepően közel állunk hozzá

2025. november 5. 13:10

Lesz-e kemény tél és havazás, hótakaró, ami megvédi az őszi vetéseket? A válasz ma még bizonytalan, de a meteorológusok jósolni már tudnak.

Green Last Veg és Natural Force – a minőségi búzatermésért

2025. április 30. 15:10

Létezik univerzális és biztonságos N pótlás lombon keresztül perzselés nélkül? Igen, lehetséges.

Felszín alatti csepegtető öntözés (SDI)

2025. április 16. 16:10

Az utóbbi években, olyan tájegységeken is előtérbe kerül a termelés öntözéses támogatása, ahol korábban elvetették az öntözéses gazdálkodás ötletét.

Új John Deere kombájn remek árfolyamkedvezménnyel!

2021. május 10. 04:47

Új kombájnberuházásnál a gép tulajdonságai mellett sokszor a legfontosabbak a különböző beruházást segítő lehetőségek a finanszírozás tekintetében. A legújabb KITE akcióban egyes új John Deere kombájnok remek árfolyamkedvezménnyel vásárolhatóak meg csupán a meghatározott készlet erejéig!

Kulcsot adunk a sikeréhez

2021. április 6. 09:00

A jövőbe tekintő gazda számára fontos, hogy ne csupán egy ’vasat’ vásároljon, amikor beruház egy mezőgazdasági gépbe vagy technológiába. A KITE Zrt. hivatalos márkakereskedőként nem csupán egy gépet ad át a vevőnek, hanem kulcsot ad a partnerei kezébe a magasabb jövedelemhez.