Növénytermesztés

Békés megyében is kevesebb lesz a betakarított búza – Agrofórum körkép

Agrofórum Online

Átlagosan 10-20 százalékkal kevesebb termésre számítanak a Békés megyei gazdálkodók, akik éppen a napokban fejezik be az árpa és repce betakarítását, a hét elejétől pedig már a búzát aratják. Őszi búzát több mint 92 000, őszi árpát 20 290, repcét pedig 16 800 hektáron vetettek Békés megyében. Ezek idei termésátlaga a kedvezőtlen időjárás miatt alatta marad a tavalyiaknak.

Az őszi árpa aratása és a repce betakarítása ezekben a napokban zárul, így már a termésátlagok is egyre pontosabban meghatározhatók. Az árpa átlagtermése nagyjából 4,9 tonna/hektár, ami a múlt évinél 20 százalékkal kevesebb. Repcéből idén mintegy 2,7 tonna termett hektáronként, a termésátlag közepes, a késői vetéseknél pedig csak gyengének mondható. Ráadásul a tavaszi fagyok és a belvíz miatt a növény mintegy 3400 hektáron kipusztult.

Nagyrét Farm Kft. – Az őszi búza 10 százaléka már a magtárban

A Szarvas, Csabacsűd, Kardos, Örménykút termőterületeit egyaránt művelő Nagyrét Farm Kft. földjein az árpa és a repce termésátlaga mintegy 10 százalékkal kevesebb, mint tavaly volt, és az eladási árak is átlag 10-20 százalékkal alacsonyabbak a múlt évihez képest. „A repce ára most 103 000 Ft/tonna, tavaly ilyenkor megközelítőleg 120 000 Ft volt, az árpa 32 000 Ft/tonna, múlt évben 33-37000 Ft értékben határozták meg” – tájékoztatta az Agrofórum Online portált Lestyán-Goda Zsombor ügyvezető tulajdonos. „A búza aratását a napokban kezdtük, jelenleg 10 százaléka került le a földekről. A termés 10-15 százalékkal kevesebb a múlt évihez képest, de a felvásárlási ár idén valamivel magasabb. Míg tavaly 38 000 Ft volt, idén a 40 000 Ft-ot is eléri.”

A mintegy 3000 hektáron gazdálkodó Nagyrét Farm Kft. 900 hektárnyi saját területe mellett szolgáltatóként számos termelő földjét műveli a vetéstől a betakarításig, és még a terményt is értékesíti. Árpából 250, búzából 800, repcéből pedig 350 hektárt vetettek, aminek 40 százalékát végül napraforgóra cserélték. „Ki kellett tárcsázni az őszi csapadékmentes időjárás miatt és a hideg tél sem kedvezett nekik” – indokolta a cégvezető.

A térség földösszetétele heterogén, a 44 aranykorona értékű részek közöt 14-15, de 8 aranykoronás is akad, amelyek termőképességét gondos műveléssel teszik eredményesebbé. „Nagyobb ráfordítással, több tápanyaggal egy 15 aranykoronás földön is szinte ugyanolyan termés érhető el, mint a 40 aranykoronáson, csak jobban kell figyelni rá” – magyarázta Lestyán-Goda Zsombor. Az eltérő minőségű területek növénykultúráin azonban egységesek a kórokozók és kártevők. „A kemény hideg után a tavasz nem érkezett meg túl gyorsan, repcében sem volt nagy a kártevőnyomás, ugyanezt tapasztaltuk a búzában és az árpában is, ahol a betakarítás előtt jelentek meg az olyan kártevők, amik csak 5-6 évente szoktak előfordulni. A kórtani helyzet jó, az időjárás nem kedvezett a kórokozóknak-kártevőknek, inkább a tavaszi vetésű kultúrákat veszélyeztetik.”

Hargitai Sándor – Gádoroson elszomorító a helyzet

A Szarvastól mintegy 30 km-re, délre fekvő Gádoroson jelenleg az árpát és a repcét vágják, de a napokban elkezdték a búza aratását is. „Elszomorító” – foglalta össze tömören az aratási helyzetet Hargitai Sándor, aki szerint gazdatársaival hiába adtak meg mindent a növénynek, a csapadékhiány és az áprilisi hideg miatt 20 százalékkal kevesebb termésre számíthatnak. „Búzából idén kevesebb lesz, mert tavaly rossz volt az ára, ezért a mi területünkön a vetésforgót mindenki átvariálta”.

AGRO-M Zrt. – Két havi csapadék hiányzik

Az orosházi AGRO-M Zrt. szöllősi (Tatársánc környékén, a várostól mintegy 10 km-re lévő) és tankerületi (Orosháza, Nagyszénás, és Gádoros háromszögében elhelyezkedő) területein a 204 hektáron vetett őszi árpa betakarítása a hét elején befejeződött, 52 mázsás hektáronkénti termésátlaggal. „A 304 hektárnyi repce csak a vetés után 2-3 héttel kapott csapadékot, ilyen körülmények között ment a télbe. Egy része ki is fagyott, mindössze 141 hektár maradt meg, aminek hétfőn indult el a betakarítása” – mondta el az Agrofórum Online portálnak Dr. Muhi Zoltán, a cég szarvasmarha és növénytermesztési ágazatigazgatója.

Szintén hétfőtől aratják a búzát, amelynek kezdeti hozama 4-4,5 tonnát mutat. „Optimális időn kívül tudtuk elvetni. A 778 hektárnyi őszi búzából 730 hektárt november 20. és december 7. között, mert a sok esőtől korábban nem lehetett a földre rámenni. A januári és februári száraz hideget csapadékhiány követte, a szőllősi területünkön idén mindössze 149,7 mm esett, vagyis kéthavi csapadék hiányzik, majd jöttek a 30 Co fok fölötti hőmérsékletek” – számolt be Dr. Muhi Zoltán keserűn. Hozzátette, hogy az 5 tonna egy átlagos évben is megvan, mivel a 3042 hektár szántóterületet művelő AGRO-M Zrt. átlagosan 37 aranykorona értékű, jó tápanyag szolgáltató, laza szerkezetű, humuszban gazdag réti csernozjom talajon gazdálkodik.

Nem várható raktározási probléma

Az eddigi benyomások alapján valószínűsíthető, hogy a termény java – a jövőbeni magasabb árak reményében – raktárba kerül, ám Adamcsik László, a 27 ezer tonna tárolókapacitással rendelkező Csabai Raktárszövetkezet elnöke szerint raktározási problémák idén így sem várhatók.

(Csomós Éva – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Új irányt vesz a szója nemesítése: az aszály ellen is segíthet

2026. október 4. 07:10

Mélyebbre hatoló gyökérzetű szóját fejlesztenek amerikai kutatók. A cél a jobb vízhasznosítás és a talaj szénkészletének növelése.

Erős a kereslet az amerikai szójabab-készletek iránt

2023. október 28. 08:40

Európában a malmi búza, a kukorica, a repce kurzusa is mínuszban zárt, a takarmánybúza viszont drágult.

Az időjárási kilátások mozgatják a terménypiacokat

2023. augusztus 2. 06:10

Továbbra is az eladók uralták a terménypiaci kereskedést. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a repce pedig 3,1 százalékkal lett olcsóbb.

Estek az árak, mert szárazabb és melegebb lehet az amerikai időjárás

2023. április 7. 07:38

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa mínuszban, míg a repcéé pluszban zárt. A befektetők az ünnepi hétvége előtt módosítják a pozíciókat.

Elmaradhat a kalászosok bokrosodása és jön a vetésfehérítő is

2019. március 12. 10:36

Az elmúlt héten tovább folytatódott a kellemes tavaszi idő. A kiadós csapadékot hozó időjárási frontok továbbra is nagy ívben elkerülik a Kárpát-medencét. A talajok felső rétegében aggasztó mértékű a kiszáradás. Az áttelelt növények fejlődését most nem a hőmérséklet, hanem a vízhiány gátolja.