Növénytermesztés

Elindult az aratás az országban

MTI

Megkezdődtek az aratási munkák az őszi árpa betakarításával, az előzetes becslések szerint az időjárási viszontagságok ellenére a nyári aratású szántóföldi növényekből várakozáson felüli termésmennyiséget, 7,7 millió tonnát takaríthatnak be, mintegy 1,6 millió hektárról - jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Feldman Zsolt az aratási koordinációs bizottság ülését követően ismertette, hogy a becslések szerint az idei termés mennyisége 2 százalékkal marad el a tavalyitól, és 6,6 százalékkal az elmúlt 5 év átlagától.

Őszi búzából mintegy 952 ezer hektárról takarítanak be, őszi árpát 218 ezer hektárról és repcét 296 ezer hektárról. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) előzetes becslései szerint az idei hektáronként 5 kilogrammos átlaghozammal a tavalyihoz hasonlóan 5 millió tonna búza várható. Repcéből a tavalyi mennyiségnél 8,5 százalékkal kevesebbre, 916 ezer tonnára, őszi árpából pedig 3,3 százalékkal többre, 1,1 millió tonnára számítanak – tette hozzá Feldman Zsolt.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hozzátette, hogy búzából 2-2,5 millió tonna, árpából 500-600 ezer tonna, repcéből 200 ezer tonna kerülhet majd exportra. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a téli és kora tavaszi szárazságot követően májusban és június első felében nagy mennyiségű csapadék hullott, ami hátráltatta a növények fejlődését és a mezőgazdasági munkák elvégzését is.

A GOSZ elnöke szintén azt emelte ki, hogy az ágazat mögött nehéz szezon áll. Már tavaly ősszel megjelentek hírek arról, hogy porba kellett vetni a búzát és az őszi kalászosokat, az őszi káposztarepcénél is ugyanez volt a helyzet. A téli csapadékhiány csak tetézte a problémákat, az országban március végén 100-150 milliliter csapadék, összeadva egy heti eső hiányzott a földekről, ami májusban pótlódott.

Kitért arra is, hogy világpiaci elemzők a 2019-2020-as szezon kiszámíthatatlannak nevezték a gabonaárak alakulása szempontjából, miután az afrikai sertéspestis kínai terjedése jelentősen csökkentette a keresletet a világ gabonapiacán, amelyre az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktusok is negatívan hatnak. Európában ezzel ellentétes folyamat zajlik, Kína próbálja a fehérjeigényét pótolni, amit a nyugat-európai sertéstenyésztők elégítenek ki, a sertéshús árának emelkedése pedig húzza a takarmányárakat, a gabonaárakat is felfelé.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Heti viszonylatban öt hét után először drágult a kukorica

2023. július 9. 19:17

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárta a hetet.

Készüljön a tavaszi védelemre megújult repcevédelmi technológiával!

2024. március 4. 09:10

Az időjárás, a repce fejlődése és a károsítók megjelenése még hozhat olyan helyzetet, amelyben csak akkor van esély a repce hatékony védelmére, ha a védekezés eszközeit idejében és megfelelően előkészítették. A jól tervezett növényvédelmi technológiával megteremthető a termesztés jövedelmezőségének alapja. A Bayer megújult repcevédelmi technológiájával felkészülhet a tavaszi védelemre.

A déli félteke kulcsfontosságú exportőreinél sújthatja a termést a szárazság

2023. szeptember 26. 06:10

Alapvetően áremelkedéssel indult a hét a terménypiacokon, a tengerentúlon és Európában is a repce árcsökkenése jelentette a kivételt.

A bőséges készletek miatt tovább esett a búza ára

2023. augusztus 16. 10:40

Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, miközben a repce ára emelkedett.