-6℃ -9℃
január 12. Ernő, Erneszta, Tatjána
Növénytermesztés

Megduplázódott a szója vetésterülete Magyarországon

Agrárminisztérium

Magyarországon a növénytermesztési ágazatok termeléshez kötött támogatása esetében 120 ezer hektárt meghaladó területen nyújtottak be igényt szemes fehérjenövény támogatásra, amelyből több mint 111 ezer hektár volt szója.

„Közös európai stratégiára van szükség, amely csökkenti és hosszú távon akár meg is szüntetheti a fehérjetakarmányok esetében meglévő importfüggőségünket, ezért tovább kell növelni a GMO-mentes fehérjenövények vetésterületét” – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Szója Roadshow újmohácsi állomásán.

A tárcavezető beszédében kiemelte, a sikeres szójatermesztés egyik kulcsa az, hogy elérhetők legyenek a helyi viszonyokra nemesített, nagy terméspotenciálú fajták. Hazánkban a gazdák számára jó lehetőségek vannak fajtaválasztásra, a Közösségi Fajtakatalógus például 746 fajtát kínált az idén.

Ebből 52 fajta hazai körülmények közötti termesztéséről is minimum két, illetve három év vizsgálattal meggyőződött a fajtaregisztrációért felelős hatóság, ezek ugyanis a Nemzeti Fajtajegyzékben is megtalálhatók.

Magyarországon a növénytermesztési ágazatok termeléshez kötött támogatása esetében 120 ezer hektárt meghaladó területen nyújtottak be igényt szemes fehérjenövény támogatásra, amelyből több mint 111 ezer hektár volt szója. A tárcavezető komoly eredménynek nevezte, hogy 2023-as 58 ezer hektárhoz képest mára megduplázódott a vetésterület.

Nagy István hangsúlyozta: az agrártárca célja az évi több százezer tonna import szójadara kiváltása, és GMO-mentes takarmánybázis létrehozása, ezért a termesztés fenntartható bővítése mellett a hazai feldolgozást is fejleszteni kell, amihez rendelkezésünkre állnak támogatáspolitikai eszközök.

A szemes fehérjenövények esetében nyújtott, termeléshez kötött támogatási forma évi 15,9 millió eurós keretösszegben továbbra is elérhető a gazdák számára az alaptámogatáson és az újraelosztó támogatáson felül.

A miniszter kitért arra is, hogy a KAP Stratégiai Tervben a következő években is kiemelt forrás jut a mezőgazdasági termékek értéknövelésének előmozdítására, illetve a feldolgozóipar fejlesztésére.

A Magyarországon stratégiai ágazatnak tekintett élelmiszeripar továbbra is jelentős mértékű forrásokra számíthat. A kapcsolódó két kiírást – összesen 200 milliárd forint keretösszeggel – már meghirdette az Agrárminisztérium. Az egyik a kisebb, a másik a nagyobb léptékű fejlesztéseket támogatja, és előbbi kapcsán augusztus 13-ától már a kérelmek is benyújthatók.

A rendezvényen az agrárminiszter átadta a Seiwerth Gábor díjat, amit idén Vadász Attila vehetett át.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

Irdatlan dolog épült Németországban, valódi rekord lett belőle

2026. január 4. 16:10

Az aszályos körülmények miatt a kukorica hasznosításának biztosabb módja a silózás. Németországban egészen különleges rekord született ezzel kapcsolatban.

Ukrajna számos mélyütést kapott, de a mezőgazdasága csak termel és termel

2024. augusztus 26. 09:40

Az ukrán agrárium egyik nagy versenyelőnye a csernozjom, vagyis a humuszban gazdag fekete föld, 65%-ban ilyenen gazdálkodhatnak.

Tovább erősödött a gyapottok bagolylepke hernyó fertőzöttség

2020. augusztus 9. 08:02

A kedvező időjárási viszonyok hatására a szója területeken, mint ahogy más növénykultúrákban is erőteljesen felszaporodtak a takácsatkák.

Nem lehet Vita kérdése

2023. május 1. 06:34

A YaraVita lombtrágyák kedvező ár-érték arány mellett biztos hatással járulnak hozzá az eredményes növénytermesztéshez.

Országszerte megnőtt a bogáncslepke egyedszáma

2019. június 20. 08:02

Mivel a hernyók fejlődésük során nagy mennyiségű lombozatot fogyasztanak el, erős fertőzés esetén, rövid idő alatt akár tarrágást is okozhatnak.