Növénytermesztés

Posztregisztrációs fajtakísérlet: itt vannak az eredmények!

Agrofórum Online

Összesen 46 őszi búza fajtát vizsgáltak a szakemberek a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetségének tizenegyedik alkalommal szervezett posztregisztrációs fajtakísérletében.

Mint azt Polgár Gábor, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta: 2017 őszén 10 helyszínen – Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Jászboldogházán, Tordason, Szarvason, Iregszemcsén, Eszterágpusztán, Székkutason, Debrecenben és Gyulatanyán – összesen 46 búzafajtát vetettek el kisparcellás összehasonlító kísérletekben a NÉBIH szakembereinek segítségével. „A kísérletsorozat fajtáit idén először két éréscsoportra bontva állítottuk be. Az eszterágpusztai kísérletek viharkár miatt nem voltak értékelhetőek, így az elemzéshez 9 hely eredményeit használtuk fel”, ismertette Polgár Gábor.

Az elkészült összefoglalóban az általános agronómiai értékek mellett a fajták nyersfehérje-, nedvessikér- és nedvességtartalmára vonatkozó adatait kísérleti helyekre lebontva összegeztük. A legjobb három kísérleti hely esetében alveográfos vizsgálatokat is végeztünk (P/L, W), illetve négy mutató esetében összehasonlítottuk azoknak a fajtáknak a teljesítményét, amelyek már 3 éve a kísérletben szerepelnek. A terméseredmények vonatkozásában a korai éréscsoport fajtáinak kísérleti átlaga felülmúlta a középérésűeket, azonban a minőségi paramétereket illetően a hosszabb tenyészidejű fajták adtak jobb eredményt. A különböző helyszínek kísérleti adatai az idei évben országosan tapasztaltakkal megegyezően nagy eltéréseket mutatnak.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége által koordinált posztregisztrációs kísérletek alapvető célja, hogy a termelők számára hasznosítható, objektív információt adjon az egyes búzafajtákról. A kísérletek felügyeletét és a lebonyolítással kapcsolatos feladatokat a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) látta el, a kísérleteket pedig a NÉBIH Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság Szántóföldi Növények Fajtakísérleti Osztálya végezte.

Az idei fajtakísérlet eredményeiről készült összefoglalót innét tölthetik le az érdeklődők:

http://www.vszt.hu/uploads/gosz-vszt2008/gosz_vszt_buza_2018.pdf

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A cirok gyomirtásának kihívásai + videó

2025. június 27. 16:10

A cirok növényvédelmi kihívásainak zömét a gyommentesítés képezi. Soron következő videónkban ezt a témakört járjuk körbe - A tábla széléről.

Változik a szabályozás: átláthatóbb vízhasználat a cél

2025. június 20. 14:10

2025 júniusától új rendelet szabályozza a mezőgazdasági kutak engedélyezését, de a háztartási kutak többségét továbbra sem érinti a változás.

Szója, ami „beszél”: érzékelők figyelik az egészségét

2025. június 15. 13:10

Szenzorokkal „megszólal” a szója: amerikai kutatók olyan eszközöket fejlesztettek, melyek a növények állapotát közvetlenül mérik.

Burgonya fókuszban – jövőépítés nemzetközi szemlélettel

2025. június 4. 16:10

A burgonya világnapjához kapcsolódó szakmai konferencián hazai és európai szakértők vitatták meg a termesztés, kereskedelem és fogyasztás aktuális kihívásait és lehetőségeit.

Lamardor Active Csomag – megújult összetétellel a biztos kezdéshez

2020. augusztus 6. 10:17

Szélsőséges esetektől eltekintve a termesztett növényeink hozamcsökkenését gyakrabban okozzák kórokozó gombák, mint a kedvezőtlen időjárás. Időrendben az első támadást a kórokozók a kultúrnövényeink vetőmagjai ellen „indítják”, ugyanis a vetőmagok viszonylag nagy mennyiségben tartalmaznak fehérjéket, zsírokat, szénhidrátokat és vitaminokat, amelyek elengedhetetlenek a növények kezdeti fejlődéshez, de a kórokozók fejlődéséhez is.

Átlag feletti olajtartalom – a magasabb jövedelmezőség ingyenfaktora…

2022. június 27. 17:27

A minőségi felárnak köszönhetően az árbevétel jelentősen, hektáronként akár több tízezer forinttal nőhet.

Válasszon az Önhöz legközelebb álló fajtákból!

2018. március 22. 07:58

Sikeres növénytermesztést, és a fajták között jó szemezgetést kíván az Agromag Kft.!

KWS repcevetőmag: Így kezdődik egy nyereséges gazdálkodás!

2019. július 1. 05:47

Ismerje meg a KWS repcevetőmag kínálatát és rendelje meg most kedvezményes előszezoni áron!