Növénytermesztés

Takarmányfehérje program a GMO kiváltására

Agrofórum Online

Nemzeti takarmányfehérje programon dolgozik a Földművelésügy Minisztérium, amelynek célja az import GMO-s takarmány kiváltása – jelentette be az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Fazekas Sándor miniszter.

Mint fogalmazott, a vásárlók többsége Magyarországon is elutasítja a GMO-s élelmiszereket, ezért az a cél, hogy az élelmiszerek után belátható időn belül az állatok takarmányozása is teljes egészében GMO-mentes legyen.

Alkotmányos és nemzeti érdek Magyarország GMO-mentességének megőrzése. Hazánkba köztermesztésbe géntechnológiával módosított növény nem kerülhet, egyelőre azonban a takarmányozásban használt fehérje jelentős részben import GMO-szója – mondta a miniszter, aki hozzátette: ennek kiváltására szolgál a kidolgozás alatt álló takarmányfehérje program.

Az eddigi erőfeszítések komoly sikerrel jártak, jelentősen nőtt a hazai szójatermő terület. A termeléshez kötött támogatásoknak köszönhetően a korábbi 40-45 ezer hektárhoz képest jelenleg közel 70 ezer hektáron termelnek GMO-mentes szóját. A tavalyi, rekordnak számító 3 tonnás hektáronkénti hozamnak köszönhetően a 2016-os termésmennyiség 181 ezer tonna volt, a hazai igény mintegy harmada. Ennek alapján évente mintegy 370-400 ezer tonna GMO-mentes szójabab importjára van szüksége az országnak – fogalmazott Fazekas Sándor.

A miniszter elmondta: a következő évek programja a GMO szója kiváltására a hazai szójatermesztés és az alternatív fehérjenövények termesztésének növelése, valamint a bioüzemanyag-gyártás melléktermékeinek bővülő felhasználása. A szója bizonyos mértékig kiváltható más takarmányokkal is: egyebek mellett pillangós virágú szálastakarmány-növényekkel, például a lucernával, alternatív fehérjenövényekkel – csillagfürt, lóbab, borsó –, magas fehérjetartalmú gabonákkal.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A kukorica utolsó esélye lehet ez a növény, megvédheti a példátlan aszálytól

2026. október 9. 09:10

Idén bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaságban nem léteznek „csodaszerek”, ha tartósan nincs csapadék, a leggondosabban nevelt kultúra is odavész. Ha azonban van eső, akkor némi rásegítéssel a kukorica is elégedettségre okot adó hozamra lehet képes.

Hihetetlen módon kezelték az öntözővizet, negyedével többet termett tőle a búza

2026. október 7. 09:10

Meglepő és eddig ismeretlen módszerrel sikerült Kínában számottevő hozamnövekedést elérni többféle növénykultúrában is. Az édesburgonya esetében a termés megduplázódott.

Gazda vélemény: Változtatni kell a szántóföldi gazdálkodáson

2026. október 6. 16:10

Kiszáradnak a területek, csökken a terméshozam: A jövőben víztakarékosabb talajművelésre és humuszképződésre van szükség.

Új irányt vesz a szója nemesítése: az aszály ellen is segíthet

2026. október 4. 07:10

Mélyebbre hatoló gyökérzetű szóját fejlesztenek amerikai kutatók. A cél a jobb vízhasznosítás és a talaj szénkészletének növelése.

Kisebb profitra számít idén a Bunge

2020. május 7. 04:36

Az étkezési olajok, a cukor és a bioenergia területén is meredek csökkenésre számít a vállalat azt követően, hogy az etanol ára drámaian esett a piacon.

Ukrajna számos mélyütést kapott, de a mezőgazdasága csak termel és termel

2024. augusztus 26. 09:40

Az ukrán agrárium egyik nagy versenyelőnye a csernozjom, vagyis a humuszban gazdag fekete föld, 65%-ban ilyenen gazdálkodhatnak.

Emelkedett a búza fronthavi jegyzése - Olajnövény- és gabonapiaci jelentés

2018. március 8. 10:24

Magyarországon a full-fat szóját 134 ezer forint/tonna, a takarmánykukoricát átlagosan 44,5 ezer forint/tonna áron értékesítették februárban.

Megint a vevők voltak többségben az agrárpiacon

2020. január 3. 10:33

A kereskedők a kereskedelmi egyezség első szakaszának január 15-i aláírása miatt voltak optimisták. Szakértők szerint számos friss vásárlás is történt a piacon a várakozások szerint a jövőben növekvő kínai vásárlások miatt.