Növénytermesztés

Ugyanazon a napon vetették és takarították be a burgonyát Hollandiában

Agrofórum Online

Nehéz évük volt tavaly a holland burgonyatermesztőknek, hiszen a vetéssel és a betakarítással is jelentősen megcsúsztak a kedvezőtlen időjárás miatt.

A Trekkerweb nevű holland mezőgazdasági oldal április 19-én meglepő hírt tett közzé. Az a furcsaság fordult elő ugyanis, hogy az egyik gazda ugyanazon a napon kezdte el a 2024-es burgonyavetést, amelyen az előző szezonban földbe rakott krumplit takarította be.

Hollandiában már a 17. század óta alapélelmiszernek számít a burgonya. A nagyjából fél magyarországnyi területű állam a világ 10 legnagyobb krumplitermesztője közé tartozik, nagyjából évi 7 millió tonna burgonya előállításával. Csak összehasonlításképpen: hazánkban tavaly 161,5 ezer tonnát takarítottak be a gazdák.

2023-ban óriási tragédiát jelentett a hollandok számára, hogy a szélsőséges időjárás, a rendkívül sok csapadék miatt a termés 5–10 százaléka a földben maradt. A Trekkerweb által bemutatott termelő ezek szerint a kedvezőtlen klimatikus viszonyok által sújtott gazdálkodók közé tartozott.

Idén a vetéshez ideálisabb volt az idő, mint tavaly, amikor a burgonya földbe rakása zömmel májusra csúszott át. Októberre nem is tudták az összeset betakarítani, és nemcsak az időjárás miatt, hanem azért sem, mert a gumók egyszerűen kicsik, fejletlenek voltak.

Az alábbi videóban a krumplivetés és -betakarítás egyszerre végzett, ritka művelete látható:

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatalmas felfedezés a vikingekről, döbbenetes újdonságra derült fény

2026. január 16. 14:10

A sör és a sörgyártás több ezer éves múltra tekint vissza. Szinte egyidős a civilizációval. Az árpafajták jelentős fejlődésen mentek keresztül ezidő alatt. Ennek a fejlődési útnak egy részére derítettek fényt nemrégiben.

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

2026. január 15. 16:10

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

7 burgonyatermesztési probléma, amely tönkreteheti a termést

2023. október 31. 12:10

Bár a burgonyát világszerte termesztik, időről-időre a termesztőknek olyan problémákkal kell szembenézniük, amelyek, ha nincsenek rájuk felkészülve, komoly terméskiesést okozhatnak.

Burgonyaültetés és csepegtetőtömlők lehelyezése egy menetben

2024. június 25. 14:40

A csepegtetőtömlőkkel vizet takaríthatunk meg a hagyományos öntözéshez képest. A tömlők fektetése azonban problémát jelentett – mostanáig.

A világ 5 legdrágább zöldsége

2024. április 29. 07:10

Ezek a termékek különleges tulajdonságuk miatt szó szerint csak aranyárban kaphatók. Mutatjuk a méregdrága zöldségek listáját.

Így kell táplálni a burgonyát!

2018. június 25. 10:27

A burgonya tápanyagigény szempontjából az igényes növények közé tartozik. Egy tonna gumóban 5 kg nitrogén, 2 kg foszfor, 9 kg kálium hatóanyag található meg.