Növénytermesztés

Veszélyes gyom terjed, nagy ellenséggé válik a mandulapalka

Agrofórum Online

Ez a gumós, évelő, a sásfélék közé tartozó növény egy olyan invazív gyom, amely, ha megjelenik a területen, gyorsan terjed és rendkívül nehéz megszabadulni tőle.

Az agrarheute.com beszámolt róla, hogy Németországban gyorsan terjed a mandulapalka (Cyperus esculentus). 2021-ben Alsó-Szászországban kb. 5-10 ezer hektár volt érintett, 2025-ben már 250 ezer hektáron volt jelen a gyomnövény.

A mandulapalka a sásfélék családjába tartozó, afrikai eredetű, gumós, évelő növény, melynek szára háromszögletű, 30-80 cm hosszú is lehet. Egy növény számos, akár 700 gumót is képezhet a föld alatt. A talajadottságokra, környezeti feltételekre igénytelen, ebből adódóan szinte bárhol megjelenhet. Terjedésének gátja, hogy az árnyékot nem kedveli, ezért azokban a kultúrákan, amelyek lombja gyorsan záródik, nem jelentős a kártétele.

Mandulapalka Magyarországon

Magyarországon a ’90-es évek elején jelent meg, mára egész Magyarországon elterjedt. A növényt, ill. az ellene való védekezés lehetőségeit az agráregyetemek folyamatosan kutatják. Amiatt, hogy magról és a gumók révén is képes szaporodni, komplex, mechanikai és kémiai gyomirtást kell alkalmazni ellene.

Mandulapalka

Védekezés lehetőségei

Elsősorban a megelőzésre kell nagy hangsúlyt fektetni, mindenképpen ellenőrzött, megbízható forrásból származó szaporítóanyagot, vetőmagot kell vetni. Ha a tábla szélén, ill. foltokban felbukkan a területen, mielőbb meg kell kezdeni a védekezést, a növények eltávolítását.

A mechanikai és kémiai gyomirtás komplex rendszerével lehet ez ellen a gyom ellen védekezni, ha megjelent és elterjedt a területen. A talajműveléssel a gumókat minél közelebb kell hozni a talajfelszínhez, és ha kihajtanak, olyan gyomirtó szert kell alkalmazni, amely képen a növény szöveteiben közlekedni, és el tud jutni a gumókig.

Mindemellett segíthet, ha a vetésforgóban olyan növények is szerepelnek, amelyek lombja tavasszal gyorsan záródik – pl. őszi vetésű növények -, így a fényért való versengés során a mandulapalka alulmarad.

Kép forrása: wikipedia.org

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

146 éve vetik ugyanazt a növényt ugyanabba a földbe, így bánik el a talajjal

2026. január 12. 13:10

Mi történik, ha évről évre ugyanazt a kultúrát vetjük egy adott táblába? Német kutatók másfél évszázada teszik ezt, látványos eredményekkel.

150 éves palack került elő a földből, hihetetlen dolog rejtőzik benne

2026. január 6. 16:10

A 19. század második felében kezdődött az a mezőgazdasági kísérlet, amely a tervek szerint 2100-ban ér véget. De máris hihetetlen eredményekkel szolgál.

Malátaárpa-fronton erősít az RAGT: lezárult a nagy felvásárlás

2026. január 6. 11:10

Az RAGT lezárta a Syngenta malátaárpa vetőmag-üzletágának felvásárlását, erősítve európai pozícióit.

Kiszáradt a hatalmas víztároló, ötször akkora a területe, mint Magyarországnak

2026. január 5. 16:10

Lényegében elfogyott a víz a talajból az Egyesült Államok legtöbb hasznot termelő mezőgazdasági régiójában, a gazdák nehéz időszak elé néznek.

Mit tegyünk a repcével ősszel?

2020. szeptember 17. 07:57

A repce őszi menedzselése képzi az alapját egy igazán jó termésszintnek. Az őszi teendőink célja, hogy olyan repcét „engedjünk a télbe”, ami 8-12 levelet és kb. 30 cm-es karógyökérzetet fejlesszen minimum 1 cm-es gyökérnyakátmérővel. Ha ezeket a paramétereket el tudjuk érni, akkor nyugodtak lehetünk afelől, hogy a növényünk át fog telelni. Ahhoz viszont, hogy ezt a fejlettséget a növény el is tudja érni, ahhoz az őszi teendőket kézben kell tartani.

Bevált megoldások a kukorica gyomirtására

2018. március 3. 10:32

A kukorica gyomirtásának szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány, gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

Beszéljünk a gabona árvakelésről!

2023. október 16. 10:10

Vegyes képet mutatnak az idei évben a repcevetések. Attól függően, hogy a táblák mikor kapták meg a csapadékot, némelyeken már szép állomány növekedik, másokon még csak kelőfélben van a repce. Egy dolog azonban mindegyikre igaz, ha gabona után került a vetésforgóban a repce, megjelent a gabona árvakelés.