Növényvédelem

A kártevők és betegségek már korán felismerhetők az AI segítségével

Hortidaily  

A Bayer Crop Science nemrég fejezte be a Fermatával folytatott együttműködését egy olyan projekt keretében, amely a növényvédő szerek használatának mesterséges intelligencia közreműködésével történő csökkentésére irányult.

E projekt keretében megvalósíthatósági tanulmányt végeztek a Fermata automatizált kártevő- és betegségfelismerő platformjáról, a Croptimus™-ról, azzal a céllal, hogy igazolják a számítógépes képalkotó rendszer képességeit, és bebizonyítsák, hogy a kártevők és betegségek korai felismerése miként növeli a növénytermesztés fenntarthatóságát. Ennek érdekében üzembe helyezték a Croptimust, hogy figyelemmel kísérje a hálóval borított alagutakban termesztett dinnyéket a zord környezeti viszonyok között.

Ez a rendszer a mesterséges intelligencia (AI) segítségével elemzi az alagutakban elhelyezett kamerák által begyűjtött több ezer képet minden egyes nap, hogy felismerje a kártevők és kórokozók legapróbb jeleit is, amelyek kezelés hiányában gyorsan elszabadulnának – terméskiesést és a termés minőségének romlását okozva. Miután a korai felismerés kulcsfontosságú, a Croptimust úgy tervezték, hogy jelentősen csökkentse a termésveszteséget és a növényvédelmi ráfordítást (a növényvédő szereket is beleértve), valamint drámaian csökkentse a felderítésre fordított időt – ami jelentős összmegtakarítást eredményez.

A Bayer izraeli növényvédelmi ügyfél-tanácsadási menedzsere, Imri Gabay szerint a vállalkozás abszolút sikeres volt:

„A kezdeti kísérlet rendkívül eredményes volt, a rendszer pedig kiválóan megbirkózik a szántóföldön jelentkező kihívásokkal. Már azon dolgozunk, hogy a vállalataink közötti együttműködés tovább folytatódjon. A korai felismerés lehetővé teszi azt, hogy kevesebb toxikus anyagot alkalmazzunk, és gyorsan megbirkózzunk a kártevőkkel vagy a betegségekkel, még mielőtt azok nagyobb mértékben elterjednének, így egy kis területen is lehetőség nyílik a célzott permetezésre – ennek eredményeképpen pedig spórolhatunk a növényvédő szerekkel, ezáltal sokkal tisztább termést kapunk.”

„A Fermata gyakran talált olyan betegségeket, amelyeket azon a ponton még nem is lehetett észrevenni – magyarázta a kutatást irányító őstermelő, Alon Kapon. – Minél később fedezek fel egy problémát, annál több kezelésre van szükség. Ha később észlelem a problémát, akkor két-három kezelést kell elvégeznem, mire az használ, de ha a Fermata segítségével elég korán megtalálom, akkor akár egyetlen kezelés is elég lehet, és célzottan enyhíthetem a problémát – anélkül, hogy az egész területet le kellene permeteznem.”

Az egyre emelkedő energiaárak és az üvegházak nyereségének csökkenése mellett a Croptimus növeli a termelők eredményét, miközben egyidejűleg csökkenti a növényvédő szerek és egyéb ráfordítások szükségességét, amelyeket egyébként a veszendőbe menő terményekre pazarolnának – drámaian javítva ezzel a mezőgazdaság fenntarthatóságát.

„Nagyon nagyra értékeljük a lehetőséget, hogy a Bayerrel együttműködve csökkenthetjük a termelők által alkalmazott vegyszerek mennyiségét – jelentette ki Dr. Valeria Kogan, a Fermata vezérigazgatója. – Alig várjuk, hogy folytatódjon ez az együttműködés, és hogy a kártevők és betegségek korai felismerésére szolgáló mesterséges intelligenciánkat világszerte elérhetővé tegyük a termelők számára.”

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Amit ezek a kacsák művelnek a szőlőben, arra a gazdák is felfigyelhetnek

2026. október 17. 14:10

Több száz kacsa járja a szőlősorokat, csigákat és rovarokat fogyasztva. A módszert évtizedek óta alkalmazzák.

Meghallgatta a növényeket a mesterséges intelligencia, elképesztő dolgokat fedezett fel

2026. október 14. 09:10

A rovarkártevők elleni védekezésben óriási előnyt jelentene, ha a rágcsáló, szívogató károsítókat már a látható tünetek megjelenése előtt észlelhetnénk. Erre mostantól van is mód.

Skorpiónak néz ki, de a kertünkben vadászik! Ne bántsuk ezt a bogarat!

2026. október 9. 07:10

Skorpióként fenyeget, kellemetlen szagot áraszt, mégis hasznos lakója lehet kertünknek. Ismerjük meg a bűzös holyvát!

Új Uniós zárlati károsító jelent meg hazánkban, a pöttyös lámpahordó-kabóca

2026. szeptember 27. 16:10

Idén nyáron, az Unióban először nálunk jelent meg a pöttyös lámpahordó-kabóca. A kártevő komoly veszélyt jelent, főként a szőlő- és gyümölcsültetvényekre.

Kukoricásban nem érdemes kannabiszt termeszteni

2018. szeptember 7. 09:37

A 62 éves, növénytermesztő szakképzettségű férfit már korábban is vádolták kábítószer-tartalmú növények termesztésével, amely miatt nem jogerősen 12 év fegyházbüntetést kapott 2015-ben.

Jelentős fejlesztés a bazsalikom fajtafejlődésében

2022. május 22. 05:44

A SAIS Seeds bazsalikomra vonatkozó génjavító kutatásainak eredményeként jött létre a Gentile (sa 1164) védett fajta.

Amikor nem ott és úgy jelentkezik….Tünetek alapján történő tápanyaghiány-diagnózis előnyei és hátrányai a zöldségtermesztésben

2022. szeptember 21. 14:22

A tápanyagellátással kapcsolatos fejlődési rendellenességek tünetei a legtöbb esetben megkülönböztethetők a fertőző betegségek szimptómáitól, de más abiotikus tényező okozta növekedési zavaroktól is (pl. növény toxikus anyagok hatása, klimatikus tényezőkkel összefüggő tünetek, stb.).

Nagy István: hazánk élen jár vetőmag export tekintetében

2022. május 18. 11:36

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet kirgiz partnerével.