Növényvédelem
Növényvédelem

A repce aktuális növényvédelmi problémái

A repce aktuális növényvédelmi problémái

Agrofórum Online

Az őszi káposztarepce egyik leggyakoribb, gombás eredetű megbetegedése, a fómás levélfoltosság (Phoma lingam).

A jelenlegi, tél közepi időszak a legtöbb kultúra esetében növényvédelmi szempontból igazi „holt szezon”. Azonban a repce vonatkozásában a tél folyamán előfordulhatnak olyan tényezők, amelyek megkönnyítik jó néhány kártevő és kórokozó számára a károkozás lehetőségét. A mai telek már messze nem olyanok, mint nagyapáink idejében. Az időjárásnak – feltehetően a globális felmelegedés miatt – egyre szélsőségesebbé válása télen is megmutatkozik.

 

A fehér karácsony egyre inkább olyan ritka lesz, mint a fehér holló, ugyanakkor a tél végén, a tavasz elején gyakran jelentkeznek havas, fagyos, tipikusan téli időjárásra emlékeztető időszakok. Ha végigtekintünk az elmúlt telek során, akkor megállapíthatjuk, hogy az elmúlt 5 esztendőben egy alkalommal sem volt igazi, „hagyományos” telünk. A 2015/2016. évi tél sem éppen szokványos. Decemberben gyakran voltak melegrekordot döntő, vagy ahhoz közelálló hőmérsékletek, míg az év utolsó napja és január első napjai igazi kemény, fagyos időt hoztak. Az őszi káposztarepce ugyanakkor nem igazán van felkészülve az ilyen szélsőséges telekre. A tél végén, kora tavasszal mind a repce, mind pedig egyes kártevői készen állnak arra, hogy nyugalmi állapotukat befejezve megindulhasson a vegetáció és ezzel együtt a kártevők tevékenysége is.

A növekedés szabályozásáról

Az őszi káposztarepce esetében a tőlevélrózsás, illetve azt megközelítő állapotban való áttelelés nem egy obligát, a környezeti tényezőktől teljesen függetlenül kialakuló helyzet. A repce-árvakelések a nyári aratás után sokszor indulnak szárba, esetenként még virágzásig is eljutnak. Számunkra viszont az a fontos, hogy az ősszel elvetett repcék ne menjenek még ősszel magszárba, hanem fejlődésük még ez előtt a stádium előtt álljon le. Döntően e célból avatkozunk be ősszel valamelyik triazol hatóanyagú készítménnyel. Az azol típusú fungicidek növekedésszabályozó hatása segít a növény fejlődését kordában tartani és megakadályozza az elmúlt években egyre inkább hosszabbá és melegebbé váló ősz során a szárbaindulást. Sajnos a 2015. év nyarának szélsőségesen forró, csapadék hiányos időjárása sok helyen meglehetősen megnehezítette a repce számára a jó minőségű magágyak kialakítását. A sokszor igen gyatra, hézagos kelések miatt több termelő is utánvetette a repcét. Ahol ezt nem tették, ott az októberi esőkkel kelt ki a korábban kijuttatott vetőmag egy része. Akár így, akár úgy, de jelenleg a nem öntözött repceállományok jelentős hányada az elmúlt évek átlagánál sokkal heterogénabb fejlettségű.


1. kép:  Mezei pocok

Ez a heterogenitás helyenként nem is tette lehetővé az őszi regulátoros kezelést. Jelen időszakban, a tél végén az ilyen heterogén állományok esetében nagyon fontos a regulátoros kezelés helyes időzítése.

Túl korán – amikor még a legkisebb áttelelt egyedek nem érték el a 4-5 leveles állapotot – alkalmazott kezelés e kis növények fejlődését súlyosan visszavetheti. Ugyanakkor a túl késői kezelés a nagy növények esetében az elágazások, így a potenciálisan kinevelhető becők számának drasztikus csökkenését okozhatja.

Egy betegség, amely télen sem pihen

Az őszi káposztarepce egyik leggyakoribb, gombás eredetű megbetegedése, a fómás levélfoltosság (Phoma lingam). Ez a betegség szinte minden évben már az ősz folyamán megjelenik a repce levelein. Ősszel és télen, amikor éppen nem fagy és a repce levelei nedvesek, a fertőzés lassan, de folyamatosan terjedhet. Fogékony fajta vagy hibrid termesztése esetén, ha a növényzet fejletlensége miatt regulátorozni sem tudtunk, ez a betegség a tavasz kezdetéig a növények még zöld levélzetéből jelentékeny hányadot pusztíthat el. A fómás levélfoltosság a növényvédő szerek iránt meglehetősen érzékeny, valamennyi azol típusú hatóanyagot tartalmazó regulátor készítmény egyúttal kiváló hatékonysággal pusztítja ezt a betegséget. Probléma akkor léphet fel, ha a heterogén fejlettségű repceállomány gyengébb hányada még túlságosan fejletlen a regulátor-kezeléshez. Ilyenkor, ha védekezni kell a fómás levélfoltosság ellen, a széles körben alkalmazott triazol hatóanyagú fungicideket – azok jelen esetben nem kívánatos regulátor hatása miatt – nem alkalmazhatjuk.


2. kép:  Mezei pocok kártétele repceállományban

Ezekben az esetekben a triazolt nem tartalmazó Topsin-M 70 WDG, Cercobin WDG, Amistar, Don-Q, Mirador, Pictor, Polyversum, illetve Tazer 250 EC készítmények használhatók fel eredményesen. Súlyos fómás fertőzés esetén ne várjunk arra, hogy a növények elérjék a triazolokkal már kezelhető fejlettséget, mert lehet, hogy a fómás levélfoltosság intenzív fertőzése miatt az már nem fog bekövetkezni. Nyilvánvalóan több körülmény szerencsétlen egybeesése (szélsőségesen heterogén állomány, sok kis termetű, fejletlen növény, fogékony fajta, sok nedvesség, nagy fertőzési nyomás) szükséges ahhoz, hogy tél végén, kora tavasszal a fómás levélfoltosság súlyos fertőzése miatt külön menetben kelljen a kórokozó ellen védekezni és később külön menetben kelljen az állományt regulátorozni.

Állati kártevők serege

A repce esetében most, tél végén is figyelnünk kell néhány kártevőre, amelyek képesek meglepetést okozni. Első helyen még mindig a mezei pocok (Microtus arvalis) jelenlétét kell megemlítenünk a repce állományokban (1. kép). E nagyon szapora kis mezei rágcsáló hazai populációja most éppen egy nagy tömegszaporodás utáni állapotban van. Mennyisége nagyságrendileg kevesebb, mint egy éve, de még mindig több, mint az átlagosan lenni szokott. Ráadásul a mezei pocok kedveli is a repcét (2. kép). Károsítása nyomán a „pocokvárak” szűkebb környezetében a repce teljesen kipusztul, illetve az idősebb levelek folyamatos lerágása miatt felkopaszodik. Jelen időszakban a pocok nem szaporodik. De amint elkezd kitavaszodni, a pocokjáratok mélyén nagyon gyorsan sok ivadék jön világra és kezdi meg fejlődését. A mezei pocok ellen egy ilyen, visszafogott populációméret esetén a nappali és éjszakai ragadozó madarak tevékenységét segítő T-fák kihelyezése sokszor önmagában is elegendő lehet az állomány drasztikus leapasztása céljából. A pockokat elpusztító szárnyas ragadozók létszáma pont ilyenkor, nagy tömegszaporodás csúcspontja után a legnagyobb. Érdemes ezt hasznunkra fordítani.


3. kép:  Szárormányos kártétele

Amennyiben a repce területek pocokfertőzöttsége azt indokolja, úgy szükséges lehet a kémiai védelem. E célra a korábban eseti engedély alapján felhasználható Redentin felhasználása jelen időszakban nem engedélyezett. Használható viszont az Arvalin-LR rágcsálóirtó szer, valamint a Delu rágcsálóriasztó szer is. Fontos, hogy az egyébként nagyon hatékony Arvalin alkalmazásának a nedves környezet gátat szab. Csak száraz, vagy fagyott területen lehet sikeres a használata. Lényeges ugyanakkor, hogy a mezei pocok irtását még a szaporodás kezdete előtt elvégezzük.

A mezei pocok már most jelen van az állományokban, míg a tavaszi legelső károsítók a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi) és a repceszár-ormányos (Ceutorhynchus quadridens) ugrásra, azaz az imágók kirajzására készen várakoznak a talajban. E két ormányosbogár Magyarország szinte minden repcetermesztő körzetében jelen van és a szárak deformálása révén súlyos terméscsökkenést képes előidézni (3. kép). E két faj életmódjában meglehetősen nagy hasonlóságot mutat, de akadnak azért különbségek is köztük, amelyeknek a védekezés időzítése során jelentőségük lehet. Míg a nagy repceormányos 6 oC, addig a repceszár-ormányos 8 oC hőmérséklet esetén jön elő és kezdi meg aktivitását. Lassú, vontatott kitavaszodás esetén ez a kis különbség a két kártevőfaj imágóinak rajzáscsúcsát egymástól akár 7-10 nappal is eltolhatja. Célszerű a sárga tálakat inkább hamarabb, mint később kitenni. Sokszor az imágók előjönnek ugyan, de a hőmérséklet hűvösebbé válásával, a tél alkalmi visszatérésével aktivitásukat vesztik és hibernált állapotban a repce tenyészőcsúcsa közelében a levelek között várják, hogy melegebbre forduljon az időjárás. Ekkor nem táplálkoznak. Ha végre beköszönt az igazi tavasz, akkor ezek a hibernált, korán előjött bogarak a frissen kirajzottakkal együtt néha hatalmas tömegben lepik el az előrejelzésükre szolgáló sárga tálakat. Ilyen szituáció alakult ki 2013-ban, amikor a március idusán havazással, hófúvással visszatérő tél durván megzavarta e két ormányosbogár rajzását. Ilyenkor nehezebb megállapítani az inszekticides védekezés, esetleg védekezések optimális időpontját.


4. kép:  Kis káposztalégy őszi károsításának tünete

Tél végén, kora tavasszal a repce gyökérnyakán még sokszor lehet látni a kis káposztalégy (Delia radicum) lárvájának előző év őszén okozott kártételét (4. kép). A károsító nyű már rég nincs ott, a kártevő barna színű bábját pedig nagyon nehéz a talajban észrevenni. De a tünetek ellenére ezzel a kártevővel jelen időszakban már nincs is semmiféle teendőnk. Amint a repce tavasszal fejlődésnek indul, a nyüvek okozta kártétel tünetei szinte pár nap alatt enyhülnek, eltűnnek.

A tél végi, tavasz eleji időszak messze nem egy holt időszak a repce károsítóinak életében. Érdemes ilyenkor is figyelemmel kísérni az állományokat, hogy a szeszélyes időjárás miatt kialakuló szokatlan kártételi helyzeteket időben észlelhessük, és ha szükséges, akkor a kellő időben tudjunk védekezni.

Hertelendy Péter
Agrofil-SZMI Kft., Püski

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A lézer a levél alatt is elpusztítja a kártevőket, a növény károsítása nélkül

2024. március 27. 07:10

Az üvegházas kertészet egyik legnagyobb kihívása a kártevők elleni védekezés a növényre és a környezetre gyakorolt negatív következmények nélkül.

Új fermentáló üzemet épít növényvédő szerek gyártására a BASF

2024. március 25. 12:10

Kétszámjegyű millió euró nagyságrendű beruházásba fektet a BASF, a biológiai és biotechnológiai növényvédő szerek portfóliójának megerősítésére épül az új fermentáló üzem.

Használjunk T fákat a szántóföldi rágcsálóirtáshoz!

2024. március 21. 13:10

Bár az érdemi munkát nem a T fa végzi, az eszköz vegyszermentes és egyszerű. Használói, a ragadozó madarak pedig halálbiztosan ritkítják a rágcsálóállományt.

Új öntözőrendszer segíti a Corteva kutatóit Szegeden a növényvédő szerek tesztelésében

2024. március 21. 06:40

A Corteva 140 millió forintot fektetett kutatási célra szolgáló öntözőrendszer kiépítésébe Magyarországon, és a vállalat meg is kapta a vízjogi üzemeltetési engedélyt a szegedi kutató-fejlesztő állomásán.

Mi van az ostorfa levelének fonákán?

2019. november 5. 11:47

B. Katalin kérdése: Ostorfám leveleinek fonákán apró, lapos kártevőket figyeltem meg. Mi károsíthatja az ostorfát?

Egy újabb kártétel a kukoricacsövön

2021. október 2. 05:36

Nem kizárt, hogy sok, a kukoricaföldeken idén történtektől megfáradt kukoricatermesztő kérdezheti most, ugyan, mi lehet ez már megint a csövön?

A pH hatása a permetezés hatékonyságára

2019. október 20. 08:38

Amikor azt hallom egy termelőtől, hogy nem használ a szer, vagy azt tapasztalom egy szaktanácsolt területen, hogy valóban nem úgy hat az a hatóanyag, ahogyan elvárnánk; akkor két dologra kell gondolnunk hibalehetőségként. Az egyik a kijuttatási technológia (mikor, hogyan, mivel, stb.) s miután ennek gyorsan utána lehet járni, jöhet a másik: a permetezéshez használt víz megfelelősége!

Lassan vége a sárgarozsdának

2023. június 2. 05:36

A sárgarozsda kórokozója alapvetően a hűvösebb időszakokat kedveli, bár igazán gyorsan, látványosan terjedni a 20-25 fokos léghőmérsékletű környezetben tud.