19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növényvédelem

A repce egy ritka kártevője, a gubacsormányos

Agrofórum Online

Ennek a ritka károsítónak meglehetősen „nyakatekert” életmódja van.

Az őszi káposztarepce agrozoológiai szempontból szinte egyfajta „állatorvosi ló”-nak is tekinthető. Állati kártevők hosszú sora él meg rajta, ráadásul közülük sok olyan található, amelyek súlyos, a termést döntően veszélyeztető kártételt képesek okozni. Nem véletlen, hogy a repce esetében az állati károsítók elleni védekezés sokkal nagyobb hányadát adja a növényvédelmi költségeknek, mint más, fontos szántóföldi kultúrák termesztése során.

Ha csak az ormányos bogarak családjából (Curculionidae) a Ceutorhynchus nemzetséget vesszük alaposabban szemügyre, akkor kiderül, hogy e nemzetségből négy faj is károsítja a repcét. E négy faj közül a nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi), a repceszár-ormányos (Ceutorhynchus quadridens) és a repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus assimilis) szinte minden repcetermesztő által – sajnos – jól ismert károsító. E három faj ellen gyakorlatilag szinte minden évben külön-külön is védekezni kell. A negyedik faj, a repcegyökér-ormányos, vagy ahogy többen is ismerik: a gubacsormányos (Ceutorhynchus pleurostigma) csak szórványosan fordul elő, jelenléte viszonylag ritkán okoz olyan súlyos növényvédelmi problémát, amely már védekezést igényel. Sok termesztő nem is ismeri ezt a kártevőt.


1. kép: Gubacsormányos lárvái a repce gyökérnyaki részén

A károsító felbukkanása

A gubacsormányos megjelenésével és kártételével először 2015 márciusában találkoztunk gazdaságunk Püski mellett, a „lucska” földterületen elterülő, 30 hektáros, Labrador fajtájú repcéjében. Az állományban már március hónapban foltokban satnyábban fejlődtek a növények. Április közepére viszont már nagyon szembetűnő volt a károsodás. A visszamaradt növények gyökérnyaki részén, közvetlenül a talajszintnél a növény gyökérnyaka megduzzadt, több hajtás indult meglehetősen gyatra fejlődésnek. A duzzadt rész felvágása után barnás rágcsálékkal teli üreg nyílt meg, benne néhány 2-3 mm nagyságú kicsiny fejtokkal rendelkező kukaccal egyetemben (1. kép).


2. kép: Látszatra egészséges, virágzó repceállomány

Később, május folyamán, a repce virágzása idején a növényállomány látszólag kompenzálta a csökött egyedek okozta kiesést (2. kép), de a táblába behatolva nagyon hamar feltűnt a károsodott növények fejlődésbeli és méretbeli elmaradása (3. kép).


3. kép: Az állomány hézagos, foltokban csökött, károsodott növények

A gubacsormányossal fertőzött tövek a gubacsok felett már tőből elágaztak, több, de sokkal satnyább, fejletlenebb hajtást hoztak. Ezek mérete messze elmaradt az egészséges hajtásokétól és jóval később is virágoztak. A repce további fejlődése során ezek a növények kötöttek ugyan becőket, de termésük töredéke volt az egészséges tövek termésének és meglehetősen gyorsan kényszerérésen estek át (4. kép).

A gubacsormányos megjelenése a repcében meglehetősen váratlan esemény volt. Korábban még nem találkoztunk a Püski környéki repcékben ezzel a kártevővel. Ráadásul a károsítás nem pontosan az irodalomban leírtak szerint következett be. A lárvák tevékenysége által kialakult duzzanatok, gubacsok ugyanis szinte minden esetben fent, a talaj szintjén alakultak ki. Ennek lehetséges magyarázata lehet az a tény, hogy a kártevő rajzása, peterakása idején, 2014 őszén az időjárás szélsőségesen csapadékos volt. Gyakorlatilag a repce a vetés után egészen november végéig – december elejéig vagy vízben állt, vagy vízzel teljesen telített talajban élt. A kártevő – hacsak nem akarta petéit a víz szintje alá helyezni – kénytelen lehetett a szokásosnál magasabb növényi részeken petéket rakni.


4. kép: Gubacsormányos kártétel miatt tőből elágazó, kényszerérett növény

A gubacsormányos életmódja

Ennek a ritka károsítónak meglehetősen „nyakatekert” életmódja van. Két rassza van: egy, amely ősszel rajzik és egy, amelyik tavasszal. Korábban ezt a két rasszt két különálló fajként is írták le és csak több éves kutatómunka tudta egyértelműen tisztázni, hogy az ősszel és tavasszal rajzó imágók ugyanazon faj egyedei. A tavaszi rassz nem veszélyezteti a repcét, vad keresztesvirágú növényeken fejlődik. Az ősszel rajzó rassz viszont az ősz folyamán, szeptember – november folyamán rakja petéit a fiatal repceállományra. A rajzás és peterakás elhúzódó folyamat, szeptembertől egészen a fagyokig tarthat, a peterakás kivételesen még kora tavaszra is áthúzódhat. Döntően pete alakban telel át a károsító, bár imágóként és szélsőségesen ritka esetekben fiatal lárvaként is képes áttelelni. Ennek következtében tavasszal ez az ormányosbogár kezdi meg a károsítást a repcében.

Felmerül ilyenkor a kérdés, hogy miért nem lehetett ezt a kártevőt még rajzás idején észrevenni? Az őszi károsítók, főképp a repcebolha (Psylliodes chrysocephala) rajzásának nyomon követésére alkalmas sárga tálak és/vagy ragasztós lapok fogják ezt a károsítót is. Ez igaz is, csak 2014 őszén az időjárás nem kedvezett a repcének, sem pedig a gubacsormányosnak. Valószínűsíthetően a gubacsormányos már olyan későn rajzott, amikor már csak az hagy kint sárga tálat, aki eleve számít erre a károsítóra.

Hertelendy Péter
Agrofil SZMI Kft., Püski

(Agrofórum Online – Fotó: 1-3. kép – Hertelendy Péter, 4. kép – Lajos Mihály)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Szabályos félkörök hiányoznak a levelekből? Ez a méh lehet a tettes

2026. szeptember 2. 14:10

A levelek széléről kivágott szabályos darabok a szabóméh jelenlétéről árulkodhatnak. De miért van szüksége rájuk, és mely növényeket választja?

Bársonyvirág a veteményesben: nemcsak díszít, a talajon is segíthet

2026. augusztus 21. 07:10

A bársonyvirág nemcsak dísze lehet a veteményesnek: megfelelően alkalmazva egyes növényparazita fonálférgek gyérítésében is szerepet kaphat.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés - március 23.

2022. március 23. 16:28

Hiába érkezett meg a naptári tavasz, az éjszakák még mindig dermesztőek. Nappal ugyan a hőmérsékleti maximum időnként eléri a 15 C fokot is, de éjszakánként akár 5-6 fokra is lesüllyed. Eső továbbra sem hullott érdemi mennyiségben, tovább tart a kora tavaszi aszály.

Csipkéspoloska: Inváziós kártevők

2019. február 1. 09:50

Városi fákon, de erdőkben is már július elejére/közepére látványos lombelszíneződést idézhet elő az inváziós tölgy csipkéspoloska, ami jól elkülöníthető az aszály miatti, illetve az őszi levélsárgulástól. A rovarfaj földrajzi elterjedéséről, tápnövényeiről, életmódjáról, a tölgyekre kifejtett hatásáról és az ellene való védekezés lehetőségeiről szól az Inváziós kártevők sorozatunk ezen írása.

Tavaszi növényvédelem kalászosokban

2020. február 26. 08:02

Ahogy tavaly, úgy 2020-ban is bevált növényvédő szereket, kipróbált növényvédelmi technológiákat ajánlunk a jövedelmező gabonatermesztéshez.

A borsó-aknázólégy

2019. január 19. 05:38

Az inváziós kártevők sorozatban ezúttal a borsó-aknázólégy földrajzi elterjedését, biológiáját, tápnövénykörét és az ellene való védekezés lehetőségeit mutatjuk be.