A napraforgó termőterülete az 1960-as évek közepéig jelentéktelen volt. A köztermesztésben főleg a nagy testmagasságú, alacsony olajtartalmú tájfajták domináltak, a növénynek nem voltak jelentős kórokozói. A 60-as évek végétől azonban megnőtt a vetésterület nagysága, egyre-inkább az alacsonyabb termetű, magasabb olajtartalmú fajták kerültek előtérbe, melyek a nemesítés következtében (kaszathéj elvékonyítás) sokkal védtelenebbekké váltak a veszélyes gombakórokozókkal (pl. Botrytis cinerea, Plasmopara halstedii, Sclerotinia sclerotiorum) szemben.

————————-
Fizessen elő az Agrofórum szaklapra >>>
————————-

Napjainkban, termőterületét tekintve az őszi búza és a kukorica után, a harmadik legfontosabb kultúrnövényünkké vált. 2014-ben vetésterülete megközelítette a 700 000 ha-t (KSH, 2014). A termés mennyiségét és minőségét az abiotikus tényezők (termőhelyi adottságok, klimatikus tényezők) mellett jelentősen befolyásolják a napraforgó kórokozói. Ezek közül a különböző gombafajok által előidézett betegségek okozzák a legjelentősebb gazdasági károkat a növény termesztése során. Legnehezebb a védekezés a sokgazdás v. polifág gombakórokozók (Sclerotinia sclerotiorum, Botrytis cinerea, Macrophomina phaseolina) ellen. A napraforgó-vetőmag számos kórokozó gomba terjedését teszi lehetővé. Ezek a magot fertőzve, csökkentik annak csírázóképességét. A termesztéstechnológia elengedhetetlen része a vetőmagcsávázás, amely fontos feltétele az eredményes napraforgó-termesztésnek, mert a kelést követő időszakban megfelelő védelmet biztosít a talajlakó és a vetőmaggal továbbhurcolt kórokozók ellen. Ma már elterjedt a komplex vetőmagcsávázás, kontakt és szisztemikus hatású szerek együttes alkalmazásával. A nem megfelelő csávázószer alkalmazása, vagy a csávázás elhagyása évjárattól függően komoly gazdasági kárt eredményezhet.

Az elmúlt évtizedekben időjárásunkra egyre inkább jellemzőek a szélsőségek: a hosszantartó nyári aszály, a csapadék mennyiségének és eloszlásának jelentős változása. Ez alapvetően meghatározza, hogy az adott évben mely kórokozók elterjedésére lehet számítani. A hűvösebb, csapadékosabb időjárás kedvező a napraforgó-peronoszpóra, a fehér- és szürkepenészes szár- és tányérrothadás kialakulásának.

Az egyes kórokozókkal szemben alkalmazható hatóanyagok

A Plasmopara halstedii a napraforgó egyik legjelentősebb megbetegedését, a napraforgó peronoszpórát okozza (1. kép). A kórokozónak a világon mintegy 36, Magyarországon jelenleg 7 patotípusa (100, 700, 730, 710, 330, 704, 714) ismert. A betegség fellépésére főleg a csapadékos, hűvös évjáratokban lehet számítani.

1. kép: Napraforgó-peronoszpóra szisztemikus fertőzésének tünetei: törpülés, káposztalevelűség, erekről kiinduló klorózis, a klorotikus foltokon fehér sporangiumgyep

A kórokozó a talajba kerülő, fertőzött növényi maradványokon, oospóra alakban telel át és évekig életképes marad, emiatt jelentős fertőzési forrást jelent. A kaszatban áttelelő micélium szintén fontos veszélyforrás. A napraforgó-peronoszpóra ellen az elsőrendű védekezési lehetőség a megfelelő minőségben elvégzett fungicides csávázás. Európában először, Magyarországon használtak metalaxil hatóanyagú csávázószert, az Apron 35 SD-t. Ennek továbbfejlesztett változata az egyik leghatékonyabb szisztemikus csávázószer, a mefenoxam (metalaxil-M) hatóanyagú, Apron XL 350 FS. A készítmény hatóanyaga, a magba és a csíranövénybe bejutva, védi a fejlődő növényt. Ugyancsak jól alkalmazható a karboxin és thiram hatóanyagú, Vitavax 2000, amely kedvezőtlen körülmények között is elősegíti a magvak csírázását és serkenti a növények kezdeti növekedését. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy egy csapadékos, keléskori időjárás számottevően csökkentheti a csávázás védőhatását, mert a csávázószer hatóanyaga felhígul, kimosódik.

A kórokozó a mefenoxam (metalaxil-M) hatóanyagú csávázás bevezetésével és az ellenálló hibridek elterjedésével visszaszorult. Azonban nagyfokú változékonysága miatt, melynek következtében újabb és újabb patotípusai jelennek meg, felveti a fungicid-rezisztencia problémáját. Európa több országában (Törökországban, Franciaországban, Spanyolországban, Németországban), így Magyarországon is azonosítottak már olyan Plasmopara halstedii izolátumokat, amelyek toleránsak voltak a metalaxillal szemben.

A Sclerotinia sclerotiorum által előidézett fehérpenészes szár- és tányérrothadás világszerte, így Magyarországon is a napraforgó legsúlyosabb betegsége, amely jelentős termésveszteséget okoz (2. kép). A legfontosabb veszélyforrás a fertőzött növényi maradványokban (szár, tányér) és a talajban áttelelő szklerócium, amely 6-8 évig is megőrzi fertőzőképességét. Szintén fontos veszélyforrást jelent a kaszathéj alatt áttelelő micélium. A Sclerotinia sclerotiorum polifág kórokozó, több mint 360 gazdanövényt fertőz, igazán hatékony védekezés nincs ellene.

2. kép: Sclerotinia sclerotiorum által előidézett szártőrothadás

Az integrált védekezés részét képezi a vetőmagcsávázás, mankoceb hatóanyagú magcsávázószerekkel, melyek csökkentik a betegség kialakulásának esélyét.

A Botrytis cinerea által okozott szürkepenészes szár- és tányérrothadás, a fehérpenészes szár- és tányérrothadás mellett, a napraforgó másik legveszélyesebb betegsége (3. kép). A legfontosabb fertőzési forrás ennél a kórokozónál is a fertőzött növényi maradványokban áttelelő szklerócium, de fertőzést alakíthat ki a kaszathéj alatt meghúzódó micélium is. A betegség elleni védekezésben szintén fontos szerepet kap a vetőmagcsávázás, melyhez a fludioxonil hatóanyagú, Maxim 025 FS és a mefenoxam hatóanyagú Apron XL 350 FS csávázószerek kombinációját használják. Ezek főleg csíranövénykorban nyújtanak hatékony védelmet a Botrytis cinerea ellen.

3. kép: Botrytis cinerea okozta szürkepenész napraforgó tányéron

A hosszantartó aszály kedvez a trópusi-szubtrópusi gomba kórokozók megjelenésének és elterjedésének. Ezek közé tartozik a Macrophomina phaseolina, amely a napraforgó hamuszürke szárkorhadását és hervadását okozza (4. kép). Az elmúlt évtizedekben, ez a polifág, melegigényes gomba, a napraforgó egyik legjelentősebb károsítójává vált. A fő veszélyforrást a fertőzött szármaradványokban áttelelő mikroszkleróciumok (5. kép) és esetenként a vetőmag jelenti. Nehéz az ellene való védekezés, a kémiai védekezés részeként alkalmazott csávázás hatása sem kielégítő.

4. kép: Macrophomina phaseolina szárkorhadásos tünete napraforgó szártövön

5. kép: Macrophomina phaseolina mikroszkleróciumai napraforgószár bélállományában

A szintén melegigényes, levél- és szárfoltosságot okozó Alternaria-fajok elterjedése az elmúlt évtizedekben megnőtt (6. kép). Ezek a fakultatív parazita gombák a vegetációs időszak végén alakítanak ki súlyosabb fertőzéseket. Főleg kaszatokkal és fertőzött növényi maradványokkal (szár, levél, tányér) terjednek. Az Alternaria-fajok ellen az egyik leghatékonyabb védelmet biztosítja a vetőmagcsávázás, melyhez a Maxim 025 FS és az Apron XL 350 FS készítmények együttes alkalmazását javasolják.

6. kép: Alternaria helianthi okozta foltok napraforgó tányéron

A napraforgó esetében a legnagyobb gazdasági károkat a különböző gombafajok által előidézett betegségek okozzák, ezért a csávázás nélkülözhetetlen eleme a növényvédelmi beavatkozásoknak. Fontos a megfelelő csávázókészítmény kiválasztása és előírásszerű alkalmazása, valamint a kontakt és szisztemikus csávázószerek kombinált használata. Figyelembe kell venni azonban, hogy a kórokozó gombák ellen használt csávázószerekben található hatóanyagok, többnyire a kelési időszakban biztosítanak csak megfelelő védelmet. Később a hatóanyag felhígulása és bomlása következtében csökken a védőhatásuk. A nagymértékű alkalmazkodóképességet mutató kórokozók (pl. a Plasmopara halstedii) ellen, a genetikai és a kémiai védekezés együttes megújítása, míg a legfontosabb polifág kórokozókat (Sclerotinia sclerotiorum, Botrytis cinerea) tekintve, elsősorban az agrotechnikai és a kémiai védekezés hozhat kielégítő eredményt.

Ajánlott szakirodalom:
Bán R., Kovács A., Perczel M., Kiss J., Körösi K., Turóczi Gy. (2014): A napraforgó-peronoszpóra (Plasmopara halstedii (Farl.) Berl. et de Toni) újabb patotípusainak megjelenése és terjedése Magyarországon. Növényvédelem 50/10: 453-459.
Békési P. (2013): A napraforgó egészségi állapotának változásai és annak okai. Agrofórum extra 4: 40-43.
Horváth J. (1995): A szántóföldi növények betegségei. Mezőgazda Kiadó, Budapest 1995. 328 pp.
Varga Zs. (2014): Vetőmagcsávázás – nélkülözhetetlen növényvédelmi elem! Agrofórum 25/8: 10-14.
Virányi F. és Spring O. (2011): Advances in sunflower downy mildew research. European Journal of Plant Pathology 129: 207-220.

Dr. Rudolf Kinga
KE Agrár- és Környezettudományi Kar, Növénytudományi Intézet

(Agrofórum Online)

Fotó: 1., 2., 6. kép Dr. Rudolf Kinga, 3-4. kép Nébli László, Walcz Ilona, 5. kép Dr. Békési Pál