19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás
Növényvédelem

Hatékony a pettyesszárnyú muslica elleni biológiai védekezés a bogyós gyümölcsöknél

Agrofórum Online

A pettyesszárnyú muslica (SWD) bogyós gyümölcsű növényekben végzett biológiai - vegyszerektől mentes - védekezési módszerrel végzett brit kísérletek kimutatták, hogy a technológia hatékonyabban működik, mint a rovarölő szerek, ha kereskedelmi körülmények között alkalmazzák.

A BigSis nevű brit start-up cég által kifejlesztett rendszer – amely a steril-rovar technika (SIT) egy továbbfejlesztett változatát alkalmazza – a hagyományos, permetezéssel történő védekezéshez képest akár 88%-kal is csökkentette a kártékony kifejlett nőstény SWD egyedszámát.

A BigSis-szel a vegyszermentes megoldás globális használatra való validálásán dolgozó nemzetközi vállalat által finanszírozott kísérletek során a gyümölcsökön a SWD-aktivitás jelei 80%-kal csökkentek, emellett a betakarítás során keletkező gyümölcshulladék is több mint felére csökkent.

Alig két évvel ezelőtt fejeztük be a világon elsőként a SIT-en alapuló SWD elleni védekezési módszereink szántóföldi kísérletét – mondja Glen Slade, a BigSis alapítója. – Ennek eredményei szerint a kereskedelemben kapható szamócában a nőstény SWD-k száma közel 91%-kal csökkent.

Az, hogy idén ismét egy nagyüzemi gazdaságban, de ezúttal az iparágban szokásos rovarölőszer-használathoz képest ilyen magas szintű kontrollt értünk el, igazolja a SIT azon képességét, hogy a termelők számára egy nem vegyi, nem GMO, nem toxikus utat kínál a hatékony és elérhető árú rovarirtásra.

Meggyőző kísérlet málnában

A brit kísérletek a Maravilha Málna 11 hektáros, három érési időszakra felosztott málnaültetvényére összpontosítottak, ami egy általános gyakorlat, hiszen július elejétől szeptember elejéig folyamatos betakarítást tesz lehetővé.

A BigSis SIT-et minden egyes érettségi szinten összehasonlították azokkal a kísérleti mintaterületekkel, amelyeken egyszeri Tracer (spinosad) permetezést alkalmaztak. A rovarcsapdák minden egyes mintaterületen kimutatták a kifejlett nőstények számát.

A szedés során keletkező gyümölcshulladékot minden parcellában nyomon követték, és megvizsgálták a piacképes gyümölcsöket az SWD-aktivitás jeleinek kimutatása érdekében.

Újjáélesztett technológia

A több mint 60 évvel ezelőtt először alkalmazott SIT-et – amely steril hím rovarokat használ a termesztett kártevőpopuláció növekedésének megfékezésére – mindig is túl drágának tartották a kereskedelmi célú alkalmazáshoz.

A BigSis azonban újjáélesztette a technológia iránti érdeklődést. A mesterséges intelligenciát és a robotikát kombináló megközelítés, amely hím rovarok millióinak felnevelését, szétválogatását és sterilizálását teszi lehetővé egy automatizált termelőüzemben, gyakorlatilag újra feltalálta a SIT-et, és akár 90%-kal csökkentette annak költségeit, így a szántóföldi védekezés számára is megfizethetővé tette.

A BigSis 2023-ban indította el az egész szezonra kiterjedő rovarirtást mint szolgáltatást (ICaaS), amely a termesztőknek a steril hím rovarok mezőgazdasági üzemen belüli kibocsátását teszi lehetővé.

El vagyunk ragadtatva az eredményektől, ahogy a kísérletet finanszírozó vállalat is – lelkendezett Glen. – A mi SIT-ünk a bogyósgyümölcs-termelés számos kulcsfontosságú piacán, köztük Angliában és az Egyesült Államok négy vezető államában is bevált szabályozásmentes megközelítés.

Az SWD elleni hatékony védekezés egy fontos globális igényt elégít ki a nagy értékű növénykultúrákban, miközben lehetővé teszi a gazdák számára, hogy megfeleljenek a hatóságok és a fogyasztók elvárásainak azáltal, hogy csökkentik a növényvédő vegyszerek használatát az élelmiszeripari terményekben.

(Fotó: Erik_Karits/Pixabay)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Meglepő gép érkezik a földekre: kiszívja a kártevőket a növények közül

2026. szeptember 10. 07:10

Tripszek, poloskák és muslicák ellen vetnék be a VENTURO rovarszívót. A módszernek már tudományosan vizsgált előzményei is vannak.

Gyanúsan olcsó növényvédő szert talált a neten? Erre figyelmeztet a Nébih

2026. szeptember 8. 07:10

Egyre több kétes növényvédő szer jelenik meg az interneten. Az olcsó ajánlat mögött hatástalan vagy veszélyes készítmény is állhat.

Szabályos félkörök hiányoznak a levelekből? Ez a méh lehet a tettes

2026. szeptember 2. 14:10

A levelek széléről kivágott szabályos darabok a szabóméh jelenlétéről árulkodhatnak. De miért van szüksége rájuk, és mely növényeket választja?

Bársonyvirág a veteményesben: nemcsak díszít, a talajon is segíthet

2026. augusztus 21. 07:10

A bársonyvirág nemcsak dísze lehet a veteményesnek: megfelelően alkalmazva egyes növényparazita fonálférgek gyérítésében is szerepet kaphat.

Tanácskozás a kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztés kockázatairól

2019. szeptember 5. 10:21

A kukorica-, a napraforgó- és a szójatermesztés kockázatait elemezték a Debreceni Egyetem agrárkarán a Növénytudományi Intézet szeptember 4-ei tanácskozásán.

Az IAEA és a FAO vetőmagokat küld az űrbe

2022. november 29. 08:25

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) vetőmagokat küldött az űrbe, hogy fokozzák a Földön az éghajlatváltozás pusztításaihoz alkalmazkodni képes új növénykultúrák kifejlesztésére irányuló közös erőfeszítéseiket.

Növényvédő szerek hatása a talajra

2023. június 22. 13:36

A talajban a legfontosabb lebomlási út a mikrobiológiai átalakulás. Sok esetben a mikrobiológiai és kémiai bomlási termékek kémiai szerkezete azonos.

Új biológiai növényvédelmi eljárás hidropóniás rendszerben

2021. május 25. 05:37

Az eddigi eredmények nagy jelentőséggel bírnak a Paenibacillus xylanexedens felhasználásának további optimalizálása és előnyös tulajdonságainak kiaknázása tekintetében.