Növényvédelem

Könyvismertetés – Keszthelyi Sándor: Kártevők elleni védekezés lehetőségei

Agrofórum Online

A szerző újabb kötete felfogható akár a korábbi, a „Szántóföldi növények kártevői” című műve folytatásának is, de természetesen önálló könyvként is megállja helyét. Míg az előbbi a hazai szántóföldi növények kártevőinek bemutatását tartalmazza, jelen munka a növényevő kártevők összessége elleni védekezési lehetőségekre fókuszál, mindezt olvasmányos formában taglalva.

Az olvasó egy történeti áttekintés, illetve a főbb környezeti hatások tárgyalása után naprakész képet kaphat a jelen védekezés eljárásairól, az agrotechnikai, fizikai, biológiai és kémiai védekezés mellett az integrált és komplex védekezési szemléletekről is. Külön kiemelendő a raktári kártevők elleni védekezés részletes tárgyalása, valamint a megkülönböztetett jelentőségű kártevők kiemelése.

A mű egy rövid történeti áttekintéssel kezdődik, mely a kártevők elleni védekezés történetét foglalja össze, majd azonnal áttér a kártételt és védekezést befolyásoló élettelen és élő feltételek tárgyalására. Ez magába foglalja a fény, hő, víz hatásai mellett a kártevő biológiájának és a kártevő-növény kapcsolat jellegzetességeit is.

A kártevők elleni agrotechnikai védekezés ez után mintegy 25 oldalon kerül bemutatásra, magába foglalva a termőterület megválasztása mellett a talajművelést, tápanyag-utánpótlást, vetésszerkezetet, faj-, fajta-, illetve hibridválasztást, növényápolást és betakarítást is. Ezt a fizikai védekezés tárgyalása követi, mely kitér a különböző észlelési technikák bemutatására, de a kártevők elriasztásának vagy távoltartásának módjaira is. A biológiai védekezéssel foglalkozó mintegy 25 oldalon naprakész képet kaphatunk a kártevők természetes ellenségein alapuló technikák mellett a feromonokon alapuló védekezésről, az autocid védekezésről, sőt számtalan biológiai és magáról a biotechnológiai védekezési módról is. A kémiai védekezésről szóló rész a legterjedelmesebb, 50 oldalt tesz ki. Itt elsősorban a különböző zoocid hatóanyagokról és ezek hatásairól van szó, de teret kap a kijuttatási technológiák és a hatékonyságuk felmérésének tárgyalása is.

Ezt követi a kártevők elleni védekezés komplex szemlélete, majd az integrált védekezés bemutatása.

Két speciális téma is helyet kapott a könyv végén. Az egyik a raktári kártevők és az ellenük való védekezés sajátosságainak összefoglalása, mely magába foglalja mind a hagyományos, kemikáliákkal történő, mind pedig az újabb, környezetbarát módszerek bemutatását. A másik pedig a megkülönböztetett fontosságú kártevők és az ellenük való védekezés tárgyalása, különös tekintettel az idegenhonos és karantén kártevőkre, valamint ezek kategorizálására.

Nagy pozitívuma a könyvnek, hogy minden fejezet, illetve egység után a legújabb és legfontosabb szakirodalmi munkák felsorolásra kerülnek, lehetőséget adva ezáltal az olvasónak a további, részletesebb tájékozódásra egy-egy adott témában. Igen hasznos a könyv végén található fogalomjegyzék, mely segítségével az olvasó gyorsan megtalálhatja egy-egy adott fogalom előfordulását a könyvben oldalszámok szerint, valamint a szerzői jegyzék, ahol az idézett és felhasznált munkák szerzőit találhatjuk meg ugyanígy.

A könyv gyakorlati fontosságát az is mutatja, hogy több piacvezető cég nyújtott kiemelt támogatást megjelentetéséhez.

A könyv terjesztése a Líra Lant bolthálózaton, ill. az Agroinform Kiadó webáruházán (www.agroinform.hu/kiadványok,www.agroinformkiadó.hu) keresztül történik.

A szerzőről

A szerző 1976. április 14-én született Pécsett. Egyetemi tanulmányait Keszthelyen végezte, ahol 1999-ben a Pannon Agrártudományi Egyetemen okleveles agrármérnöki, a Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Karán 2002-ben növényorvosi szakmérnöki diplomát szerzett. 2004-ben Prof. Dr. Sáringer Gyula témavezetésével sikerrel védte meg „A kukoricamoly bionómiája” című PhD disszertációját. 2013-ben habilitált doktori címet szerzett. 2003-tól a Kaposvári Egyetem Növénytudományi Intézetébe került, ahol jelenleg is, mint egyetemi docens dolgozik.

Munkája és hobbija is a növényevő rovarok kutatásához, gyűjtéséhez kötődik. Mindenekelőtt azonban a szántóföldi, kiemelten a kukorica ízeltlábú kártevőinek ökológiai és kártételi vizsgálataival foglalkozik. Gyakorlati tapasztalatait a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó családi gazdaságukból is meríti. E többéves megfigyelések szakirodalmi előzményekkel történő ötvözetét a 2016-ban megjelent „Szántóföldi növények kártevői” című könyvben foglalta össze.

Több tudományos és szakmai társaság tagja. Különösen büszke a Növényvédelmi Társaság által adományozott Szelényi Gusztáv emlékéremre és az Agrofórum folyóirat választott szerkesztőbizottsági tagságára.

Házas, két gyermek édesapja. Kaposváron él családjával.

Családi gazdálkodóként a szerző otthonos a gyakorlati növényvédelemben, egyetemi oktatóként pedig tisztában van ennek elméleti hátterével, perspektíváival és a jövő kihívásaival egyaránt. Ilyesformán az olvasó egy komplex, naprakész munkát olvashat, mely ráadásul hiánypótló is a maga témájában.

Keszthelyi Sándor: Kártevők elleni védekezés lehetőségei
Agroinform, Budapest, 2017; ISBN 978-615-5666-10-0
keménykötés, 247 oldal, 78 ábra és színes kép

(Dr. Pál-Fám Ferenc – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fordulat jön a biológiai növényvédelemben?

2025. november 15. 11:10

Az európai képviselők szerint az uniós gazdák csak akkor tudnak a kémiai peszticidekről lekapcsolódni, ha a biológiai alternatívák valóban elérhetővé válnak.

Megvizsgálták a gazdálkodók bőrét, nyugtalanító felfedezést tettek

2025. november 10. 14:10

Nem csak a mezőgazdasági termelők, hanem az átlagember bőrén is számos növényvédő szer megtapadhat, ami egészségügyi kockázatot rejt magában.

Ki és hogyan telel át – Túlélési praktikák a rovarvilágból

2025. november 8. 07:10

Poloskák, levéltetvek, kéregmolyok – mindnek megvan a maga túlélési stratégiája. Lássuk, ki hogyan telel át!

Furcsa módon bántak el a burgonyabogárral, de az ötlet működőképes

2025. november 3. 14:10

A második világháború után Magyarországon is megjelent burgonyabogár ellen végre egy működőképes mechanikai védekezési mód született.

Fenntartható növényvédelem

2023. október 27. 12:10

Növényvédelem és élelmiszerbiztonság, a globális klímaváltozás ökológiai hatásai és a károsítók földrajzi elterjedésének összefüggései – egyebek mellett ezekről a témákról volt szó a 28. Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon.

Quantis – Biostimuláció Syngenta minőségben

2023. március 13. 07:15

A növényápolás, illetve növényvédelem egyik legjobban terjedő eszköze a növények ellenállóképességének fokozása.

Fagyok után – fagyok előtt

2021. december 4. 05:36

Egyáltalán nem dőlhetünk nyugodtan hátra a téli fagyok csodatévő hatásában bízva. Jó pár kártevő és kórokozó képes ideig–óráig, akár nagyon sokáig is dacolni a téllel.

Idén gyakori kártevő a szivarsodró eszelény a szőlőben

2023. június 17. 05:37

A szivarsodró eszelény egyedek május elejétől jelennek meg a szőlő, illetve sokszor más gyümölcsfajok levelein, és június elejéig intenzív érési táplálkozást folytatnak.