Európa területének 40 %-át szántóföld borítja, a kontinens legnagyobb életközösségét az agrárterületek hálózata alkotja. Az első növénytermesztők 5000 évvel ezelőtt jelentek meg a területen, azóta igen gazdag, őshonos és betelepült fajokból álló szántóföldi flóra alakult ki.

A második világháború óta Európa szántóföldi növénytermesztésében hatalmas változások következtek be, melyek a gyomflórát sem hagyták érintetlenül. Megemelkedett a műtrágya- és a növényvédőszer-használat, számos növény esetében a vetési idő tavaszról az őszi időszakra tolódott át, új fajok, fajták kerültek termesztésbe, míg számos hagyományos faj és fajta gyakorlatilag eltűnt a szántóföldekről. A vetőmagtisztítás technológiájának fejlesztése következtében sokkal kevesebb gyommag került ki a földekre a vetéssel egy menetben. Egyes országokban a birtokszerkezetben is jelentős változások történtek. Az iparszerű mezőgazdasági termelés eredményeképpen a hozamok folyamatos növekedést mutattak, ezzel párhuzamosan viszont az agrár-élőhelyek elszegényedése következett be. A szántóföld életteret jelent sok vadon élő növényfaj számára is, azonban e sokrétű folyamat oda vezetett, hogy számos olyan szántóföldi növényfaj, mely a tradicionális gazdálkodási körülményekhez alkalmazkodott, mára veszélyeztetetté vált (összesen 582 ilyen fajról van szó). Ezekre a növényekre a késői virágzási idő, a nagy magméret, magas fény- és mérsékelt tápanyagigény jellemző. A modern gazdálkodási gyakorlathoz alkalmazkodott fajok jól tűrik a talaj magas tápanyagszintjét és a herbicid-használatot.

A Weed Research (Vol.55./1.) 2015. februári számában, a témában megjelent szakirodalmi adatok alapján készült metaanalízis eredményei ismerhetők meg. Az elmúlt hetven év szántóföldi gyomnövényekkel foglalkozó témájú közleményeiből készült összegző elemzés a nagyobb trendekre, az egész európai szántóföldi hálózatot jellemző folyamatokra világít rá a fajgazdagság alakulásának tekintetében, illetve a gyomfajok jellemző tulajdonságainak változására vonatkozóan.

Összesen 32 publikáció 53 adatsorát (melyek egyenként átlagosan 252 kísérleti terület adatait tartalmazták) dolgozták fel a tanulmány készítői. Az adathalmaz feldolgozása során azt állapították meg, hogy átlagosan 20 %-kal csökkent a fellelhető gyomnövényfajok száma a második világháború óta a szántóföldeken. Ezzel egyidejűleg azonban azt is kiemelték, hogy 12 adatsorban viszont emelkedés volt megfigyelhető. Minden ilyen esetben 1980 utáni felmérésről volt szó. Azok az egyszikű, neofita gyomnövényfajok, melyek kedvelik a tápanyagdús talajt a nyolcvanas évektől átlagosan nagyobb egyedszámban fordulnak elő Európa szántóföldjein. Az emelkedést mutató 12 adatsor vizsgálatából azonban az is kitűnik, hogy a régebben jellegzetesen előforduló, illetve veszélyeztetett státuszú szántóföldi gyomfajok száma ezekben az esetekben is folyamatos csökkenést mutat. Ezek az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a nyolcvanas években történhettek – a gyomflórát lényegesen átalakító – a növénytermesztés gyakorlatában alapvető változások.

A nyolcvanas évekre nyilvánvalóvá váltak az intenzív gazdálkodás negatív következményei. Ennek ellensúlyozására a biológiai sokféleség megőrzését célzó agrár-környezetvédelmi és természetvédelmi, valamint integrált termesztési intézkedések meghozták a kívánt eredményt: ismét fajgazdagabbakká váltak Európa szántóföldjei. A mérsékeltebb mennyiségű kemikália alkalmazása a szántóföldi gyomflórát jellemző fajszámcsökkenést lassította, azonban ez nem vonatkozott a korábban előforduló, tradicionális gazdálkodást jellemző, illetve veszélyeztetett státuszú fajokra. Ahhoz, hogy ez utóbbi növénycsoportoknál is kedvező változások következzenek be, olyan körültekintő technológiai változtatásokra van szükség, melyek a kifejezetten nagy kárt okozó, napjainkra elszaporodott gyomfajok további terjedését nem segítik elő. A nyolcvanas éveket meghatározó, az agrárkörnyezettel kapcsolatos felelősségteljesebb gondolkodást jellemző intézkedésekből sajnos a nagyobb hasznot az intenzív gazdálkodáshoz jól alkalmazkodó, agresszív gyomfajok húzták. A legtöbb ritkává vált szántóföldi növényfaj nem spontán módon fog visszatérni a korábbi, az intenzív gazdálkodást megelőző élőhelyére, mert az ilyen jellegű helyi és regionális fajkészletek nagyon elszegényedtek.

Összeállította és fordította: Polgárné Balogh Eszter

(Agrofórum Online)