Növényvédelem

Vegyipari óriásvállalat született – Összeolvadt a Dow és a DuPont

Agrofórum Online

A fúziót követően a felek szándéka szerint a DowDuPont három független vállalatra fog szétválni.

A DuPont és a Dow Chemical Company 2015. december 11-én, az igazgatóságok egybehangzó döntése alapján, végleges megállapodást kötött a két cég összeolvadásáról. A 130 millárd dollár együttes piaci tőkeértékű DowDuPont néven létrejövő vállalat ügyvezető elnöki tisztét Andrew N. Liveris fogja betölteni, a vezérigazgatói poszt várományosa pedig Edward D. Breen. Az új vegyipari konszernben a Dow és a DuPont részvényeseinek egyenlő részesedése lesz. A fúziós tranzakció lezárulásának időpontja 2016. második felére várható.

E két nagyvállalat összeolvadása gyökeres változást hoz az iparágban, a több mint egy évtizede formálódó jövőkép válik valóra. A fejlődő, változó világ által alakított kihívásoknak és lehetőségeknek való megfelelés előrelátást, gyors reagálást, és teljesítményközpontúságot követel minden vállalattól. Ez a tranzakció a Dow-nál zajló folyamatos átalakulások felgyorsulását jelenti – mondta Andrew N. Liveris. A DuPont számára az egyesítés nagy lépést jelent a növekedés és a magasabb érték elérése felé vezető úton – tette hozzá Edward D. Breen.

A fúziót követően a felek szándéka szerint a DowDuPont három független vállalatra fog szétválni. Ennek időpontja az összeolvadás lezárását követő 18-24. hónapra tehető. A három önálló cég működésével (Agriculture Company – melyben egyesül a DuPont és a Dow vetőmag- és növényvédőszer-üzletága, Material Science Company – többek között csomagolás, közlekedés és infrastruktúra iparágakban jelenik meg termékeivel, valamint a Speciality Products Company – a DuPont és a Dow több üzletágának összevonásából keletkező cég fő profilját az elektronikai termékek fogják jelenteni) a tőke hatékonyabb elosztására nyílik mód. A vállalatok működését tanácsadó bizottságok fogják segíteni.

Fordította: Polgárné Balogh Eszter

(Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Bővül a megfigyelő hálózat: pontosabb növényvédelmi előrejelzés

2025. április 3. 13:10

Tovább bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos megfigyelő hálózata, amely a kártevők elleni hatékony védekezést segíti.

Kérdőív a növényvédelemről - ossza meg tapasztalatait!

2025. március 30. 08:10

Egy most induló országos kérdőív a hazai kiskert-tulajdonosok és mezőgazdasági termelők növényvédelmi szokásait térképezi fel.

Bővül a drónnal kijuttatható növényvédő szerek köre

2025. március 27. 14:10

Már egy gombaölő szer is kijuttatható Magyarországon pilóta nélküli légi járművel. Engedélyt kapott az Amistar Sun 325 SC.

Növényvédelmi drónpilótaképzés: egyre nagyobb az érdeklődés

2025. március 23. 08:10

Egyre népszerűbb a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az ABZ Drone Kft. közös növényvédelmi drónpilótaképzése.

Avoxa Peak – Kettős védelem az egyszikűek ellen

2023. január 31. 09:34

Az egyszikű gyomok egyre jelentősebb gondot okoznak a kalászos gabonákban. Fertőzésük egyre nagyobb területeket érint, egyre többször van szükség a védekezésre.

Veszélyességük fokozott jelentősségű: a spanyol csupaszcsiga

2018. október 14. 03:35

A spanyol csupaszcsiga inváziós károkozó állatfaj, mely az Ibériai-félszigetről származik. Néhány évtized alatt Európa legtöbb országába eljutott, terjedése az utóbbi húsz évben vált intenzívebbé.

Gyökérzöldségfélék termesztésének lehetőségei környezetkímélő módszerrel

2019. január 25. 05:37

Az írásból kiderül, hogy a környezetkímélő termesztési módszer (tápanyag-utánpótlás, növényvédelem) milyen hatással van a sárgarépatermés mennyiségére és minőségére.

Növénybetegségek korai felismerése a robotika segítségével

2021. szeptember 12. 04:38

A Cornell Egyetem kutatói kifejlesztettek egy BlackBird nevű kamerarendszert, amely az optikai mikroszkópokkal egyenértékű információt képes összegyűjteni a növény leveleinek felületéről.