Szőlő-Bor

3,5 milliárd forinttal támogatják a minőségi borok értékesítését

MTI

A minőségi borok értékesítésének támogatására 3,5 milliárd forintos borpromóciós program indítását tervezi az agrártárca - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön a 28. Budapest Borfesztivál megnyitóján.

Hozzátette: a borágazatban erős a verseny, a programmal a tárca segíteni kívánja a magyar, jó minőségű borok értékesítését az európai uniós belpiacon, és a harmadik országokban.

Feldman Zsolt kiemelte, a magyar borászatok beruházásának, technológiai fejlesztésének támogatására a Vidékfejlesztési Programban eddig 35 milliárd forintot ítéltek meg, és további 10 milliárd forintnyi támogatás bírálata van folyamatban.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar borászatok az európai borok között sokszínűségükkel tűnnek ki, a Kárpát-medencében pedig csodálatosak az adottságok a bortermelésre.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a megnyitón kiemelte, a magyar borászat új arculatának kidolgozásán dolgoznak. Az MTÜ promóciókkal segíti az országban megtermelt borok sikerességét a külpiacokon.

A Budavári Palotában szeptember 5-8. között mintegy 200 kiállító várja az érdeklődőket boraival, ételeivel, emellett 4 színpadon több mint 40 produkciót is bemutatnak a Budapest Borfesztiválon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Miért pezsgővel koccintunk szilveszterkor?

2025. december 30. 14:10

A pezsgő nemcsak ital, hanem szimbólum. Megnézzük, honnan ered, és miért vált a szilveszter elmaradhatatlan kellékévé.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Nagyot csökkent a bor termelői ára

2019. július 8. 09:03

Szakértők szerint a felsorolt árak azért is megdöbbentően alacsonyak, mert Magyarországon a borszőlő termelési költségei lényegesen magasabbak, mint a nagy bortermelő nyugat-európai országokban.

A borászoknak szembe kell nézni a klímaváltozással

2021. március 30. 09:22

Exkluzív szakértői beszélgetést tartott a Mathias Corvinus Collegium és a Klímapolitikai Intézet az éghajlatváltozás magyar mezőgazdaságra, szőlőtermesztésre és borkultúrára gyakorolt hatásáról. A Klímapolitikai Intézet igazgatója, Litkei Máté által vezetett fórumon a meghívott vendégek egyetértettek abban, hogy Magyarország az éghajlatváltozás szempontjából a sérülékenyebb országok közé tartozik, és ennek jelei az agráriumban, illetve a borászati ágazatban is egyértelműen láthatók, a szakma azonban készül a kihívásokra.

A világ legjobb Shiraz borai – ezeket érdemes megkóstolni!

2025. július 27. 13:10

A Decanter-verseny friss toplistáján ausztrál, francia és dél-afrikai különlegességek is helyet kaptak. Ezeket tényleg érdemes megkóstolni!

A forralt boron túl: mit iszik a világ télen?

2025. december 25. 14:10

A forralt bor csak az egyik szereplő a téli italok világában. Nemzetközi körképen mutatjuk be, mivel védekeznek a hideg ellen más országokban.