Szőlő-Bor

A bortörvény módosításai az egész ágazat érdekeit szolgálják

Agrofórum Online

A bortörvény módosításait a Földművelésügyi Minisztérium a borászok szakmai szervezeteivel és az érdekképviseletekkel egyeztetve nyújtotta be az Országgyűlésnek.

A bortörvény módosításait a Földművelésügyi Minisztérium a borászok szakmai szervezeteivel és az érdekképviseletekkel egyeztetve nyújtotta be az Országgyűlésnek – mondta Czerván György Soltvadkerten, szakmai fórumon.

Az agrárgazdaságért felelős államtitkár kiemelte: a jogszabályváltozás egyik lényeges pontja, hogy a meglévő szőlőültetvények fennmaradása érdekében a jövőben az ott tevékenykedő termelők határozhassák meg, hogy a szőlőtermesztésre alkalmas területen a szőlőtelepítésen kívül milyen ültetvény telepítése engedélyezhető.

Fontos újítás, hogy a borszőlőültetvény kivágásához a jövőben nem kell előzetes hegybírói engedély, a kivágás tényét a kivágást követő 15 napon belül kell bejelenteni a hegybírónak. A kivágást a hegybíró az újratelepítési engedély igénylésére vonatkozó eljárásban ellenőrzi – ismertette Czerván György.

A növényvédelmet helyesen alkalmazó, lelkiismeretes gazdák védelmében szükséges a nem művelt ültetvények kezelésére hatékonyabb eszközöket találni. A módosítás szerint gyors, hatékony és egyszerű eljárás alapján kényszeríthető ki a művelés, vagy számolható fel a környező ültetvényekre veszélyt jelentő, tájat csúfító műveletlen ültetvény – fogalmazott az államtitkár. Czerván György hangsúlyozta: folytatódik az adminisztráció csökkentés, a legtöbb gazda mentesülni fog 2017-től az egyszerűsített adóraktári kötelezettségek alól.

Kiemelte továbbá, hogy a javaslat szerint változik a hegyközségi tagot megillető elővásárlási, előhaszonbérleti jog gyakorlása. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a szőlő- borágazat jövője szempontjából a szőlőültetvények telepítését a Földművelésügyi Minisztérium stratégiai fontosságúnak tartja, ami megmutatkozik a támogatáspolitikában is. A termelők szőlőültetvények szerkezetátalakításának és átállításának támogatására 2004 óta közel 50 milliárd forintot kaptak, amely mintegy 23 ezer hektár szőlőültetvény megújítását tette lehetővé.

Czerván György felhívta a figyelmet, hogy jelenleg az egyéni tervek benyújtási időszaka 2016. november másodikától november 30-ig tart –  eddig 401 kérelem érkezett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.

Az Európai Bizottság 2019-2023 között újabb támogatási időszak megnyitását határozta el, az erre az időszakra vonatkozó részletszabályok kidolgozását a Bizottság már megkezdte. A nemzeti támogatási program keretében ebben az időszakban a magyar borágazat számára ismételten rendelkezésre állhat az évi 29 millió eurós támogatás legalább 2020-ig.

Az államtitkár megemlítette: a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatását 2016-tól már a vidékfejlesztési források terhére lehet igényelni. A rendelkezésre álló támogatási keret az új forrásból mintegy 40 milliárd forint. Hangsúlyozta, hogy jelenleg is lehetőség van a pályázatok benyújtására. A két támogatási körben eddig mintegy 31,6 milliárd forint támogatást igényeltek a gazdák. A támogatást közvetlenül a szőlőbor előállítás célját szolgáló, borászati technológia, továbbá az üzem működtetéséhez szükséges épület építésére vagy fejlesztésére lehet fordítani.

Az idei szüretről Czerván György elmondta: ismét komoly időjárási kihívásokkal kellett megküzdeniük a szőlőtermelőknek, tavasszal a fagyok, míg július-augusztusban a heves esőzéseket kísérő jégesők okoztak gondot a gazdáknak. Ezek hatására a termésátlag az előzetes becslés alapján 7,9 tonna lehet hektáronként, amelyből várhatóan 2,75 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Tényleg nem isznak bort a magyar fiatalok? Friss kutatás ad rá választ

2026. június 1. 16:10

Napjaink borfogyasztási statisztikái a borászatok számára aggasztó eredményeket mutatnak. Míg a hazai borpiac öregszik, a pincészetek egyre nehezebben érik el a fiatalabb generációkat.

Kertbarátok figyelem: fagyos éjszakákra számíthatunk!

2024. március 13. 06:40

Fagyos időszakra számíthatunk a közeljövőben. Mik a fagykár-megelőzés lehetőségei? Miért hullik a szilva? És mit tehetünk a gyepben megjelenő kétszikű gyomok ellen? Zsigó György növényorvos tanácsait olvashatják kiskerti növényvédelem terén.

Mi ellen kell permetezni a frissen telepített kajszifát?

2023. február 12. 04:38

Frissen telepített kajszifákat milyen betegségek, illetve kártevők ellen kell permetezni?

Növényvédelmi célra használható anyagok, amiket a házikertben is bátran alkalmazhatunk - III. rész

2024. május 12. 05:40

Hogyan tudjuk a kertben növényvédelmi célra felhasználni a gyümölcscukrot és a répacukrot? Mire jó a hagymakivonat és a hagymaolaj?

Elindult a Kwizda digitális Szőlő Permetezési Tervező!

2024. március 6. 09:10

A Kwizda Agro Hungary egy új eszköz segítségével szeretné támogatni a szőlőtermelők döntését a növényvédelmi technológia megtervezésében, szakmai iránymutatásuk segítségével.