Szőlő-Bor

A fagykárok harmadával csökkenthetik a francia bortermelést

Agrofórum Online

A francia szőlőültetvények fagykárai ebben a hónapban közel harmadával csökkenthetik a bortermelést az elmúlt évekhez képest az országban - közölte a FranceAgriMer mezőgazdasági iroda a bortermelők első becsléseire hivatkozva.

A veszteségek, amelyeket felül kell még vizsgálni, amint a fagy hatása az elkövetkező hetekben egyértelműbbé válik, körülbelül 15 millió hektolitert tehetnek ki. Ez Franciaország 2021-es bortermelését 28-32 százalékkal csökkentheti az utóbbi évek átlagmennyiségéhez képest – jelentette ki Ygor Gibelind a FranceAgriMer borágazattal foglalkozó munkatársa. Egy hektoliter 100 liternek felel meg, vagyis körülbelül 133 standard borosüvegnyi mennyiségnek.

„A közelmúltban tapasztalt fagy rendkívüli volt, mind abban, hogy olyan messze terjedt dél felé, mind az egy-egy területen végzett pusztításában” – mondta Ygor Gibelind, hozzátéve, hogy a károsodásokat a megelőző meleg időszak súlyosbította azzal, hogy korán felgyorsította a növények fejlődését.

A legsúlyosabban érintett borvidékek közé tartozott Burgundia, amelynek átlagos veszteségei akár az 50 százalékot is elérhetik, de Languedocot 40 százaléka és Aquitaine és Bordeaux mintegy 30 százaléka is számottevő.

Francia bortermelés megyénként (A sötétkékkel jelölt területeken 5 millió hektoliter feletti a bortermelés)
Forrás: Heliosmaps

A szőlőültetvények a két héttel ezelőtti súlyos fagyok által sújtott mezőgazdasági területek között voltak, a gyümölcsösök és a cukorrépa-mezők is jelentős károkat szenvedtek.

A kormány mintegy egymilliárd euró összegű támogatást ígért a mezőgazdaság számára, ideértve a bortermelőket is. A katasztrófaalapokhoz való hozzáférést biztosítják, kompenzálják a biztosítással nem fedezett veszteségek 40 százalékát.

„A bortermelők 1,5-2 milliárd euróra teszik a fagykárok okozta lehetséges gazdasági veszteségek nagyságát” – mondta Ygor Gibelind, nagyjából összhangban az iparág által korábban idézett számokkal.

A potenciális termelés a veszteség után körülbelül 32 millió hektoliterre tehető most, így valószínűleg elmarad a 2017-es időjárás által sújtott, mintegy 36 millió hektoliteres terméstől.

Kiemelt kép: Unsplash

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szőlő megtermett, de nem kell senkinek, egyre nagyobb a baj

2026. október 4. 14:10

Hiába terem egészséges szőlő, megfelelő felvásárlási ár nélkül már a szüret sem mindig éri meg. Újabb ültetvények sorsa kérdéses.

Kerüljük el reggel a szőlőt, komolyan megnehezítheti a napunk indulását

2026. szeptember 6. 09:10

A szőlő ősi, régóta fogyasztott gyümölcsünk, ennek ellenére óvatosan, megfontoltan csipegessük, mert – különösen reggelente – nagy kalamajkát tud okozni.

Szüret után sem ér véget a védekezés: három szer kapott engedélyt

2026. augusztus 11. 11:10

A korai szüret után is folytatható az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés: három készítmény felhasználási lehetősége bővült.

Mit igyon a pizza mellé? A feltét fontosabb, mint gondolná

2026. július 11. 11:10

A paradicsom savassága, a sajt zsírossága és a feltétek karaktere együtt döntik el, milyen bor illik a legjobban a pizza mellé.

Akinek a borászat művészet, nem pedig varázslat

2021. október 25. 08:20

Lehet, hogy már a bölcsőben eldőlt, hogy Koch Pálma borász lesz, hiszen mióta emlékszik, érdekli ez a hivatás.

A szőlő metszése soft pruning módszerrel + videó

2025. március 11. 17:10

A szőlő metszésének számos módja ismert, de mi most a soft pruning metszésmódba nyújtunk betekintést. Fókuszban a fás részek védelme áll.

Tudjunk meg többet a rozéról!

2020. június 10. 16:19

Abban talán mindenki egyetért, hogy a forró nyári esték elviselhetőbbek egy jól behűtött friss, gyümölcsös jellegű, élénk savakkal rendelkező rozébor társaságában. Bár rengetegen kedvelik, hogy miként készül, arról kevés információval rendelkezünk.

Egy, csak egy leány van a gáton - Hotyek Zita szőlész és kádármester

2021. december 10. 04:36

Hotyek Zita szőlészként dolgozik, de a kádár mesterséget is elsajátította, és ha ideje engedi, részt vesz a családi műhely munkájában.