Szőlő-Bor

AM: a borászati ágazat munkáját segítő új intézkedéscsomag született

AM Sajtóiroda

Az elmúlt években visszatalálunk a régiek örökségéhez, a pezsgőkészítés hagyományaihoz, ebben a folyamatban pedig nagy szerepe van a mindig új utakat és technológiákat kereső magyar borászoknak - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a IV. Pezsgőkonferencián, Etyeken, csütörtökön.

A miniszter kiemelte, jó alapanyag, kiváló elkészítés és eredményes marketing kell ahhoz, hogy magyar bor még sikeresebb lehessen a világon. A hazai borászok munkájára kiemelten számít az agrártárca, az ágazat szakemberei ugyanis gyorsan reagálnak a technikai újításokra és a fogyasztói szokások változására. Nagy István hangsúlyozta, Rókusfalvy Pál Nemzeti Bormarketingért felelős kormánybiztos szakmai hozzáértése és elkötelezettsége garanciát jelent arra, hogy a magyar bor mellett a magyar pezsgő is újra a világ élvonalába tartozzon. A tárcavezető elmondta, több mint 24 milliárd forint jutott eddig az ágazat egyik legnagyobb támogatási forrását jelentő borászati gépek és technológiai berendezések beszerzésére fókuszáló támogatásokra. A fejlesztések 2024-ig a borágazat Nemzeti Támogatási Programjából, majd 2024-től Magyarország Stratégiai Tervében betervezett jelentős forrásokból folytatódhatnak tovább, a megszokott módon – tette hozzá.

A miniszter bejelentette azt is, hogy a szőlőtermelők és a borászatok munkáját segítő új intézkedéscsomag született, amely az értékesítés és a támogatások területén nyújt segítséget az ágazat szereplőinek. Mostantól a hegyközségek is lehetőséget kapnak arra, hogy maguk is termelői integrációs szervezetként működjenek és így tagjaik közös szőlő- vagy borértékesítésében közreműködjenek. A gyakorlatban nagy könnyebbséget jelenthet, hogy nem kell új szervezetet létrehozniuk erre a célra. A közös értékesítés jelenti a magasabb átvételi árak és a jobb szerződési feltételek elérésének egyik legfontosabb alapját, minden nagy európai szőlőtermelő országban ezt az elvet követve működik az ágazat – sorolta a tárcavezető.

Kifejtette, döntés született arról is, hogy a szőlőültetvények megújításához és a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez kapcsolódó uniós támogatások esetében megnöveljük a támogatási intenzitást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 2021 novemberében beadott és elfogadott szőlő szerkezetátalakítási egyéni tervek, valamint a 2022 január-februárban benyújtott támogatási kérelemmel rendelkező borászati beruházási projektek esetében a szőlőtermelők és borászok a tervezettnél több támogatást kapnak céljaik megvalósításához. A támogatási intenzitás növelése automatikusan történik, a pályázók részéről ezt külön kérni nem szükséges. A lépés növeli ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítási esélyét a mostani háborús gazdasági környezetben – hívta fel a figyelmet Nagy István.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ismét indul a Mathiász pályázat – alkosson Ön is!

2025. november 4. 10:10

A Mathiász Nemzetközi Lovagrend ismét pályázatot hirdet: tíz borászati témában várják az alkotásokat a jövő szőlő- és borkultúrájáról.

Terjed a szőlő aranyszínű sárgaság: két új borvidéken is kimutatták

2025. október 7. 10:50

Újabb két borvidéket ért el a szőlő aranyszínű sárgaság: a hatóság fokozott felderítést és szigorú védekezést rendelt el.

Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen

2025. szeptember 27. 14:10

Madárháló helyett ragadozó madarak védik a prémium szőlőt Sussexben – a brit borászat úttörő megoldása fenntarthatósági mintát ad.

Fenntarthatóság a pohárban: miért tér vissza a piquette?

2025. szeptember 10. 16:10

A piquette könnyű, alacsony alkoholtartalmú ital, amely a bortermelés melléktermékéből készül. Fenntartható és egyre népszerűbb.

Gondolatok a szüretről Szekszárdon - interjú Vesztergombi Csabával

2018. október 25. 03:37

A kialakult időjárási szélsőségek miatt talán nagyobb szerepet kapott idén a szőlők elhelyezkedése, a dűlők. Az biztos azonban, hogy a 2018-as évből lesz lehetőség prémium borok készítésére, akár kadarkából is.

A szőlő metszése soft pruning módszerrel + videó

2025. március 11. 17:10

A szőlő metszésének számos módja ismert, de mi most a soft pruning metszésmódba nyújtunk betekintést. Fókuszban a fás részek védelme áll.

Egy különleges évjáratot követ egy másik… - Milyen volt a szőlő növényvédelme 2019-ben eddig?

2019. augusztus 12. 04:36

A növényvédelmi szezon a „célegyenesbe” fordult. A szürkepenész elleni védekezések már fürtzáródás előtt elkezdődtek, de az időjárás előrejelzés alapján fontos a megfelelő fürthigiénia fenntartása és a megfelelő zöldmunka elvégzése.

Megjelent a Nufarm új termékkatalógusa

2019. december 3. 09:02

Letölthető a Nufarm növényvédelmi megoldások 2020, amelyből részletesen tájékozódhat cégünk termékpalettájáról, és az egyes növényvédő szerek pontos használati útmutatóját is megismerheti.