27℃ 14℃
június 21. Alajos, Leila
Szőlő-Bor

Hamarosan kiderül milyen lesz a 2019-es évjáratú bor

AM Sajtóiroda

A szüret nemcsak régi népszokásunk, de egyben ünnepünk is, hiszen ez a szőlősgazdák legfontosabb gazdasági és társadalmi eseménye. Olyan alkalom, amikor rokonok, családtagok, barátok, ismerősök dolgozni és kikapcsolódni jönnek össze – mondta köszöntőjében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a XXVII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok megnyitóünnepségén.

Az államtitkár szavai szerint egy szüreti fesztiválon a vigasságnak, a felhőtlen ünneplésnek van itt az ideje. Úgy fogalmazott: Kiskőrösön, ezen a három napon a helyiek és a környékbeli emberek az eddig elvégzett munka után megállnak és visszatekintenek: a szüretben nemcsak a szőlőt és a bort, hanem az ezekkel dolgozó embert és a munkát is ünnepeljük.

Magyarország ma olyan ország, ahol megbecsülik a munkát és az értékteremtést. Az ország pénzügyileg erősödik, hazánk a folyamatosan csökkenő államadósságnak és a foglalkoztatottság emelkedésének köszönhetően az Európai Unió egyik legdinamikusabban növekvő gazdasága – hangsúlyozta Feldman Zsolt. Mint mondta, a stabil kormányzati háttér biztonságot ad ahhoz, hogy nyugodtan ünnepelhessünk.

A változás persze ezt az eseményt sem kerüli el, a szüret kezdete az utóbbi években egyre korábbi időpontban köszönt be. Azonban kezdetétől és végétől függetlenül a magyar embereknek mindig is fontos eseménye volt és mindmáig megőrizte ezt az örömteli jellegét szerte az országban. Itt, a szőlőültetvényekkel körülvett Kiskőrösön a város méltó módon tartja a háromnapos szüreti napokat: a magyar és szlovák ételek, sütemények versengésével, a különböző díjátadásokkal, a borlovag-avatással vagy éppen a vasárnapi szüreti felvonulással.

Fotó: AM

Feldman Zsolt elmondta: az elkövetkező hetekben derül ki, hogy milyen lett az idei termés, milyen lesz a 2019-es évjárat. Örömteli tény, hogy a magyar borok egyre jobb minőségűek. Az elmúlt évek nemzetközi sikerei, a több tucatnyi díj, elismerés bizonyítja, hogy a hat magyar borrégióban minőségi munka folyik. A hazai bortermelők évről-évre arra törekszenek, hogy a legkiválóbb bor kerüljön poharunkba, s ezzel is megerősítsék a magyar borok jó hírnevét.

A felmerülő nehézségekkel kapcsolatban az államtitkár beszélt arról is, hogy az elmúlt évtized sikerei mellett az idei év kíméletlen módon rámutatott a szőlő- és bortermelésünk gyenge pontjaira is. Az év első felének negatív piaci folyamatai – a telített hazai pincék és a megtelt európai borpiac, a borexport egyre nehézkesebbé válása – soha nem látott lépésekre ösztönözte az agrárkormányzatot. Az Agrárminisztérium támogatta a zöldszüretet, amellyel itt, a Kunsági borvidéken is 931 termelő élt, így 270-280 ezer mázsával csökkentette a leszedett szőlő a borvidéki várható termést. Az országos átlagban 6-800 ezer forint hektáronkénti támogatást október 15-ig fizeti ki a Magyar Államkincstár – mondta Feldman Zsolt.

Az államtitkár hangsúlyozta: ez az év azt mutatja, hogy a szőlő-bor szektor csak akkor lehet sikeres, sőt, csak akkor tudja fenntartani magát, ha minden szereplője – a legkisebb, pár négyszögöles szőlőtermelőtől kezdve, a néhány hektáros családi gazdaságokon át a legnagyobb, több tízezer hektoliter bort előállító felvásárló üzemekig – közösségben gondolkodik és szóba állnak egymással, különösen baj idején. A szőlőfelvásárlóknak ebben a helyzetben különösen fontos feladata, hogy partnereikkel, a szőlőtermelőkkel, valamint a hegyközségek és a borvidék képviselőivel is szót értsenek. A szőlőtermelőknek pedig meg kell érteniük, hogy a kellő időben megkötött termékértékesítési szerződés jelenti számukra a legnagyobb biztonságot és nem érdemes azt a kockázatot vállalniuk, hogy termésüknek csak a szüret idején keresnek vevőt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ez a borászat felborította a szabályokat: ilyen még nem volt!

2025. június 16. 14:10

Egy kaliforniai pincészet történelmet írt: elsőként palackozta fajtaborként a Châteauneuf-du-Pape-ban engedélyezett szőlőfajtákat.

Alacsony alkoholtartalmú borok: új irány a borászatban

2025. május 22. 14:10

Az alacsony alkoholtartalmú és alkoholmentes borok iránti kereslet növekszik, új technológiák és piaci stratégiák formálják a borászat jövőjét.

Borfogyasztás: ki iszik többet?

2025. május 16. 16:10

A globális borfogyasztás 2024-ben 1961 óta nem látott mélypontra süllyedt, de egyes országok továbbra is kiemelkednek a mennyiség és az egy főre jutó fogyasztás terén.

Vita a bor körül: egészséges vagy sem?

2025. május 11. 16:10

Egy új spanyol kutatás választ adhat arra a kérdésre, hogy a mértékletes borfogyasztás valóban jót tesz-e az egészségnek.

Szőlő: látványosan elszaporodott a filoxéra

2018. július 19. 08:18

Gyümölcsöseinkben egymás után érnek a fák termései. Ennek ellenére nem lehet megszakítani a betegségek és a kártevők elleni védelmet.

Akinek a borászat művészet, nem pedig varázslat

2021. október 25. 08:20

Lehet, hogy már a bölcsőben eldőlt, hogy Koch Pálma borász lesz, hiszen mióta emlékszik, érdekli ez a hivatás.

Inváziós kártevők: Eperfa-pajzstetű

2019. június 9. 08:37

Az eperfa-pajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) az egyik legfontosabb kártevő pajzstetű faj világszerte.

Támad a monília, a tafrina - veszélyben a gyümölcsösök

2019. május 28. 08:30

A korábbi hetek csapadékos időjárása kedvezően hatott a kertészeti növénykultúrák állapotára, bár a fejlődésben szerzett korábbi lépéselőny a hűvösebb idő miatt elveszett. A mostani fenológiai állapot a sokéves átlagot idézi. Növényegészségügyi szempontból fokozott figyelmet érdemelnek a kártevők és a betegségek egyaránt.